5.fejezet

Az éjszaka fülledt levegője az arcomba csapott,ahogy rohantam a kihalt utcák rémisztő sötétjébe. Nem tudtam pontosan mi elől igyekszem éppen, de ösztönöm azt súgta, menekülnöm kell. Lépteim hangja felverte a vérfagyasztó csendet. A járda mellett parkoló autóra pillantva hirtelen, egy pillanatra megfagyott ereimben a vér. Az ajtó üvegének halvány tükréből ugyan is nem az az arc nézett vissza rám amire számítottam. Én voltam, de nem a saját testemben, hanem a Meganében. Tudatába kerültem annak, hogy amit most megélek nem a valóság, az eszem még mindig azt súgta, ne álljak meg. Csöppet lelassítva a hátam  mögé pillantottam, hogy üldözőm, ne csak A Rejtélyes Sötét Alak képében keltsen bennem félelmet. Csalódnom kellett. A kivilágított utcán, szorosan mögöttem haladó férfi kapucnit viselt, mely  arcát intenzív sötétbe burkolta. Az út választásra kényszerített, miként néhány méterre tőlem egy kereszteződésben ágazott el. A jobb irányt választva rá kellett jönnöm, hogy rossz döntést hoztam.  Zsákutcába kerültem. Csapdába estem a sötét téglafalak és üldözőm alakja között, ki erőteljesen felkacagott, mikor felfedezte a számára kedvező felállást. Hangja mély volt, amolyan dörmögés, ami még suttogva is hangos lenne, de volt benne valami lágy könnyedség, valami olyan, amit még soha nem hallottam ez előtt. Tekintetem a kezére tapadt, mellyel háta mögött babrált a nadrágja vonalában. Mikor ismét láthattam az egy fekete pisztollyal pontosan a szívem felé mutatott. Hatalmasat nyeltem. Számat szólásra nyitottam, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. A férfi újra megmozdult, s mintha lassított felvételben játszódott volna, ahogy az arcát takaró kapucnihoz nyúl. Abban a pillanatban lövés zaja rázta fel az apró sikátor ordító ürességét.

-Ne!-kiáltottam, ahogy felültem az ágyon. Szívem hevesen vert és ziláltan vettem a levegőt. Néhány hajtincsem izzadt homlokomhoz tapadva az arcomban csüngött. Ezeket eltűrtem a fülem mögé, majd körbenéztem a szobában. Beletelt pár pillanatba, mire felfogtam hol is vagyok pontosan. Liam hálószobájában. Egyedül. Kint már világos volt, és a nap sugarai kissé áthatoltak a sötétítőn, halvány fehéres fénybe burkolva a szobát. Az ágy másik térfele, már rendezetten, bevetve állt, nem árulékodva arról, hogy múlt éjjel bárki is használatba vette volna. Felkeltem és én is rendbe szedtem az ágyneműmet, majd a TV  alatt álló digitális órára pillantottam, mely 10:57-et mutatott. Ez meg is lep, mivel soha nem voltam ilyen hétalvó. Az éjjeli szekrényhez fordultam, majd magamra kaptam a farmerom. A felső levétele előtt utoljára körbenéztem, majd azt is átcseréltem. A "hálóruhámat" pedig az ágy általam használt télfelén hagytam, összehajtva. Kissé kómásan beléptem a fürdőbe, de még most sem ütköztem össze senkivel. Félve pillantottam a tükörbe, hogy megállapítsam, vendéglátóm túlkapásának nyoma mennyire maradandó. Felfedezhetően kisebbek voltak a zúzódások, de még mindig nem múltak el teljesen. Viszont megtanultam a leckét.
Soha, de soha ne idegesítsd fel Liamet, ha alkohol hatása alatt áll!
Zajokat hallottam a földszintről, így  követtem azokat. A nappalival szemben álló ajtó mögül szűrődtek ki a halk hangok. Benyitottam a helyiségbe, ami mint kiderült a konyha volt.
-Jó reggelt Csipke Rózsika.-üdvözölt a "vendéglátóm", miközben a tűzhely fölött forgolódott, majd a serpenyőből, mely a kezében volt két tányérba tette a tojást. Az étkező asztalra tette, majd helyet foglalt és intett, hogy én is ezt tegyem.
Liam és a konyha? Ez egy olyan pillanat, amiről soha nem hittem volna, hogy valaha részem lesz benne.
 Szólni akartam, de ismét egy hang sem jött ki a torkomon. Még mindig az álmom hatása alatt voltam, amibe egész pontosan még bele sem gondoltam. Csak megráztam a fejem és végül kipréseltem magamból néhány szót.
-Én.. mennék ha.. ha lehet.-dadogtam zavartan, mire ő felvonta egyik szemöldökét.
-Mégis hova aranyom?-eresztette el halványan mosolyát.
-Beszélnem kell azzal az emberrel, akiről tegnap beszéltél.-mondtam, immár határozottabban.-Niall? Niall Horan.. azt hiszem. Meg kell tudnom, hogy..
-Azt hiszed nélkülem mehetnél bármire is?-gúnyos pillantást meresztett rám, majd üres tányérját a mosogatóba helyezte és a másik felé állt. Tekintetét újra rám szegezte, majd a tányérra, mintha azt mondaná: Utolsó lehetőség. Én újra megráztam a fejem, ő pedig a kukába öntötte annak tartalmát, és ismét felém fordult és a konyhapult szélére ült.-Van egyáltalán fogalmad arról, hol keresd?
-Nem, nincs de.. de biztosan megtalálom valahogy.-igaza volt. Konkrétan bele sem gondoltam abba, kit és hol is kellene kutakodnom.
-Ha szépen megkérsz, elvezetlek hozzá, de természetesen nem ingyen.-kuncogott, majd közelebb lépett hozzám és kezeit a csípőmre helyezve magához húzott. Aprót nyögtem.-És persze, még mindig az adósom vagy.-simított végig a fenekemen. Helyben vagyunk. Visszatért az a Liam, akit először láttam és akit nem szeretek. ezek szerint tegnap a semmiben reménykedtem.
-Felejtsd el. Nélküled is megtalálom.-szabadítottam ki magam szorításából és az ajtó felé indultam, de elkapta a karomat és visszarántott. Nem szólt semmit csak komoly arccal bámult rám. Hirtelen megfogta az állam és döntögetni kezdte fejelem jobbra, majd balra. A nyakamat nézte, majd óvatosan végighúzta ujjait az érzékeny pontokon.
-Várj itt.-szólt, majd eltűnt pár perc múlva pedig egy hosszú selyem sállal a kezében tért vissza, amit óvatosan a nyakamba kötött.-Nem tudom mi ütött belém. Tényleg sajnálom.-húzta végig kezét még egyszer, immáron sállal borított nyakamon. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Most nem akartam semmi mást, csak elmenni innen és mihamarabb elfelejteni azt, hogy a tegnap éjszaka egyáltalán megtörtént.
-Engedj el.-néztem fel rá könyörgő pillantással, mire újra mosoly tört magának utat, arcán.
-Én nem felejtek Jade.-kacsintott rám.-Egyébként azt sem tudod, hol vagyunk. Be sem találnál a városba egyedül kis szívem.-simította meg vállaimat.
-Majd megoldom. Nem kell a segítséged.-sepertem le magamról érintését, majd a bejárati ajtóhoz siettem és megpróbáltam kinyitni, de zárva volt.
-Csak nem ezt keresed?-nevetve csörgette meg kezében a kulcsot a hátam mögött. A legkevésbé sem volt idegzetem a játékaihoz, de ezt nem tartottam jó ötletnek kimutatni. Hangosan kifújtam a levegőt, majd szúrós pillantást vetettem rá, mire kinyitotta az ajtót. Amint kiléptem a nap meleg sugarai megcsapták arcomat.  Körbenéztem a kis utcán. Liam kocsija még most is ott parkolt a házzal szemben és a környék most még szebbnek és sugárzóbbnak hatott. Talán igaza volt és szükségem van a segítségére, de a kezdetektől harcolok vele és most bármiféle beleegyezés azt jelentené, hogy megadom magam. De nem.
Az autó parkolási irányának ellentétesen indultam vissza. Mivel arról jöttünk, nekem arra kell haladnom. A környék teljesen kihalt volt. Mindenki dolgozik, vagy épp mást csinál. Napok óta ez a legnyugodtabb pillanatom. Többé-kevésbé.
Csak most gondoltam bele.. Én az éjjel megálmodtam, hogyan is halt meg Megan. Persze, miért is nem esett le ez nekem előbb. Átéltem azt, amit a nővérem azon az éjjelen amikor meghalt. És talán, ha nem ébredek fel, szembe nézhettem volna a gyilkosával. Ennek az álomnak jelentenie kell valamit. De mégis minden annyira zavaros.Hirtelen megugrottam, mikor, egy mellettem velem egy tempóban haladó jármű hangosan dudálni kezdett. Azonnal megismertem a kormánynál ülő alakot, aki lassan lehúzta az ablakot és mosolyt villantva rám, az én tempómban haladt tovább, amin gyorsítani próbáltam.
-Ebben az ütemben körülbelül két-három órán belül a városba érsz.-nevetett sejtelmesen. Én rá sem néztem, csak magabiztosan haladtam előre az üres utcán.-Gyere már szállj be.
-Kösz nem, tudom mi a feltételed.
-Ez úttal kivételt teszek, de csak most az egyszer.-komolynak hangzott, mégis megálltam, hogy arcára pillanthassak, az mindent elárul. Ő is lefékezett. Ott álltunk néma csendben, másodpercekig, majd vívódásom után beadtam a derekam és megkerülve az autót beszálltam Liam mellé. Csendben tettük meg az utat a belvárosba. Figyelmesen és körültekintően vezetett, nem olyan állat módjára, mint legutóbb. Egy fotó galéria bejáratánál parkolt le.-Itt vagyunk.-nyitotta ki nekem az ajtót és segített kiszállnom.
Egy régi stílusú épület alagsorában építették ki a helyiséget, mely a kirakatból nézve elég szűkös volt. Zöldre festett fa ajtaja felett megszólalt a kis csengettyű mikor beléptünk. Liam előttem, én szorosan mögötte. A falak zsúfoltságig teltek meg gyönyörű keretekbe foglalt tájképekkel. Némelyiken vízesés, hegyoldal, vagy tópart volt látható gyönyörű beállítással és tökéletes fényhatással. Egy apró asztal állt a helyiség végében, melyen egy ócska régi pénztárgép pihent. Az asztal mögött egy magas, jól öltözött, sötét hajú fiú ült unottan. Vonásai erőteljes benyomást gyakorolhattak a nőkre. Meglehetősen vonzó külsővel rendelkezett. Igéző sötét szemeivel bárkit meg tudott volna igézni, szerény véleményem szerint. Liam rám pillantva, tekintetével annyit sugárzott felém, hogy ne szólaljak meg.
-Helló Zayn.-nyújtott kezet Liam, amit az illető el is fogadott.-Niall lent van?-kérdezte magabiztosan, miközben valamiért igyekezett teste mögé rejtve, eltakarni engem.
-Igen lent van. Menjetek be hozzá.-ujjával a mögötte lévő ajtóra bökött, amit eddig észre sem vettem. Liam karon ragadott és amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzott Zayn mellett. Végigmértem és ő is így tett. Szemmel láthatóan tetszett neki amit  látott. Alsó ajkába harapott, miközben keze lecsúszott hasának vonalán a nadrágjához, majd eltűnt az ajtó takarásában. Sötét, szűkös folyosón haladtunk át. Senki nem volt látótávolságon belül, Liam mégsem engedett el. A folyosót lassan lépcsők váltották fel, melyet egy jól álcázott rejtekajtó dugott el kíváncsiskodó szemek elől. Alig láttam valamit a félhomályban így igyekeztem a hallásomra támaszkodni. Nem sokkal később egy ajtó előtt álltunk, amit egy eléggé fura fazon állt el. A plafonról fityegő kis lámpa fényében és Liam védekező takarása ellenére is megpróbáltam alaposan szemügyre venni. Hatalmas testalkatával Liam fölé magasodott. Izmai kidomborodtak a világos trikóból, melyet viselt. Karjai minden szegletét tetoválások tarkították, melyek eltűntek a felső alatt. Hatalmas állkapcsán rosszul összeforrt sebhely éktelenkedett. Jobb szeme alatt pedig fekete és kék foltok tarkállottak.
Szúrós tekintetétől kirázott a hideg, majd hirtelen bólintott egyet és kitárta maga mögött az ajtót, hogy bemehessünk. Erre az alakra nem néztem vissza, Túlságosan is rémisztőnek találtam ahhoz, hogy megtudjam , milyen hatást váltottam ki belőle. Egy sötétkamrába léptünk. Mindenütt fotók száradtak felcsipeszelve. Egyre beljebb haladtunk és újabb ajtó mögött végre megnyugtató világosság öntötte el a helyiséget. A szoba jobb oldali falát fehér ponyva takarta a falon. Előtte egy nő ült, szemben egy felállított fényképezőgéppel. A készülék mögött egy szőke srác állt és kezelte azt.
-Hamis iratokat készít.-súgta a fülembe Liam. Már nem állt előttem védelmezőn és nem irányított, de még most is hallgatásra intett. Amikor a nő sietősen távozott, odalépett hozzánk a fiú.
-Szeva öreg harcos, néha te is felbukkansz erre? Mi szél hozott?-fogtak kezet.
-Amint látod. Csak van egy elintézetlen ügyem, amiből tisztázni szeretném magam.-hangzott kellő komolysággal Liam, majd rám pillantott és én egy lépéssel közelebb álltam.
-Meglepetésed is van a számomra?-csillant fel a szőke srác szinte áttetszően kék szeme. Csak most tűnt fel, hogy akcentussal beszélt. Furcsán.- Nem kellett volna, tudod, nincs szülinapom.-tette kezét a vállamra. Meleg érintésétől megugrottam. -De komolyan ő ki?-bökött fejével felém. Liam hangosan fújta ki a levegőjét, majd hosszú szünet után megszólalt.
-Megan Carter húga.-figyeltem Niall minden rezdülését, miként reagál a testvérem nevére. Arcáról eltűnt a mosoly, melyet komor üres tekintet váltott fel.
-Hm. És ő is egy olyan céda mint a nővére?-elállt a szavam lenéző pillantásától és minden eddigi düh, ami bennem fortyogott, kitört.
-Hogy mered, te szemétláda!-üvöltöttem, miközben öklömmel Niall mellkasát és arcát, ütöttem, amelyik épp kézre esett. Elvakított a belső fájdalom és a bosszúvágy.-Te gyilkos. Te rohadék! Hogy mered? Megölted te..-könnyeim elhomályosították látásomat, hangom pedig remegett. Liam hátulról keresztbe fonta karjait vállam felett, ezzel megakadályozva, hogy árthassak barátjának.Ott vergődtem karja között amíg volt erőm tiltakozni. Niall egy lépés távolságból figyelte az eseményeket.
-Nyugodj már le.-hajolt közel hozzám Liam, mire minden próbálkozást feladtam. Nehézkesen vettem a levegőt. Próbáltam fékezni előtörni készülő könnyzuhatagot.
-Azt ajánlom fékezd a nyelved kislány, mert ha én fogom, azt nem köszönöd meg.-fenyegetett közelebb lépve a szőkeség.-Most jobb, ha mentek.-szólt ellentmondást nem tűrően, mire kísérőm vette a lapot. Minden felesleges szó nélkül visszavezetett azon az úton, amerről jöttünk és csak akkor kezdett el beszélni hozzám, mikor már elhagytuk a galériát.
-Mondd te normális vagy?-ragadta meg erősen a karomat.
-Miért csináltad ezt? Megérdemelte az a szemét, miért állítottál meg?-küszködtem elcsukló hangommal, miközben próbálkoztam kihúzni karomat szorításából. Nem szólt semmit csak mereven nézett rám.
Nyögtem egyet, majd erősen beleboxoltam a mellkasába, mire megrándult az állkapcsa, de még most sem szólt semmit, csak elengedte a kezem. Elengedett. Még egyszer végigmértem, majd sarkon fordultam.
Kezemmel megtöröltem arcomat és kipréseltem magamból két szót, amit már nem tudtam kimondatlanul hagyni.
-Bassza meg!


Nos, remélem tetszett mindenkinek. A következő rész egy hét múlva várható, feltéve ha meglesz a 3 komment :))
Puszi Sz.