2.fejezet

Az utcai lámpák halvány fehéres fénnyel világítottak meg kisebb részeket a sötét utcán. Igyekeztem ezen a területen haladni, miközben minden egyes neszre odakaptam a tekintetem. A rémisztő sikátorokban sötétlő alakokat véltem felfedezni. Mindenütt. Lassan már csak arra vártam, mikor kap el valamelyik. Féltem. A szívem a torkomban dobogott, ahogy egyre közeledtem úti célomhoz. Már csak néhány utca választott el a kis lakásomtól, ami megvéd a sötét éjszakától. Most gondoltam bele először, hogy lehet, mégsem volt olyan jó ötlet idejönnöm. De ki kell derítenem az igazságot. Az a tudat, hogy a rendőrök bizonyíték híján lezárták a nyomozást, csak megerősítette bennem ezt a tényt. Már egy hónapja annak, hogy nyomozni jöttem ide. Nekem nem elég az az indok, hogy a gyanúsítottak ellen semmi konkrétumot nem találtak. Ez nem igaz. Csak nem akarták eléggé keresni. Amihez nekik két hónap kellett én néhány hét alatt kiderítettem. Megan ösztöndíjjal jött Bradfordból ide a főiskolára, fél évvel ezelőtt. Minden egyes nap legalább egyszer beszéltünk telefonon, e-maileztünk, videochateltünk. Ez a szüleink miatt elengedhetetlen volt. Rengeteget kellett könyörögnünk nekik, hogy elengedjék. Számtalanszor kellett ecsetelnünk, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Ők féltették. Féltették, és végül kiderült, hogy nem ok nélkül. Meghalt. Egyik sikátorban találtak rá hajnalban. Vérbe fagyva. Megölték. A rendőrök pedig nem tettek semmit. A családunk összeomlott. A szüleim teljesen magukba fordultak és ezt nem is csodálom.Én pedig magamat hibáztattam a haláláért. Teljes joggal, hisz én voltam az aki segített neki, hogy kijöhessen Londonba.Felülkerekedett bennem a bosszúvágy. A fájdalmam ellenére tudatában voltam annak, hogy csak úgy vehetek elégtételt érte, ha megölöm azt aki ezt tette vele. Miután láttuk, hogy a nyomozás egy tapodtat sem halad előre én léptem. Elhatároztam, hogy én mindent kiderítek amit ezeknek a szerencsétleneknek nem sikerült. Amikor abbamaradt a kutatás én rögtön utaztam. A szüleimnek természetesen nem szóltam, csak egy levelet hagytam. Rengetegszer kerestek az egy hónap alatt mióta itt vagyok. Folyamatosan próbálták kideríteni hollétem pontos helyét a nagyvárosban, nekem viszont eszem ágában sem volt elárulni a címemet. Tudtam mi lenne a céljuk. Hogy utánam jönnek és hazavisznek. Nem ezt nem hagyom. Ha már eljutottam egy pontig, ha már eljutottam oda ahol abbahagyták én nem fogok meghátrálni.

Az utcák, a sikátorlakóktól eltekintve kihaltak voltak. Persze, mivel egy normális ember ilyenkor nem mászkál kint az utcán. Ebből is kitűnik, hogy én már nem tudok normális emberként gondolkodni. Teljesen elvakít az a düh amit a testvérem gyilkosa iránt érzek. Liam iránt. Minden szál hozzá vezet.

Meg az utóbbi egy-két hónapban nem járt be az előadásokra, ahogy ezt tanárai és barátai állítják.A közeli barátaitól megtudtam, hogy néhányszor csapatosan betértek abba a bárba, ahol én is jártam az imént, ám a baráti köre hanyagolta ezt a szórakozóhelyet, miután rájöttek, hogy az itteni törzsvendégek milyen hírben is állnak. Megan viszont itt ismerte meg a végzetét, Payne személyében. Egyesek azt állították, hogy őrülten belezúgott és azért, hogy minden percét a fiúval tölthesse, háttérbe szorította az iskolát. Valóban lehetett valami igazság a dologban, mert mikor otthonról a sulival kapcsolatban kérdeztük soha nem mondott semmit. Azelőtt pedig boldogan ecsetelgette az előadásokat. Az ismerősei ritkán látták, de a halála előtt pár nappal furcsán viselkedett. Rémült volt és némelyikük leírása szerint mintha menekült volna. Valakitől. Nem sokkal ezután pedig egy sikátorban találtak rá, holtan. Mindenki gyanakodott valakire és gondolom nem kell ecsetelnem miért Liam volt az első számú ilyen ember. Azonban tudvalevő, hogy alvilági ügyletei révén kapcsolatokkal rendelkezik. Ez a londoni kapitányságon is bebizonyosodott, ahol szintén vannak beépített emberei, így nem volt kérdés, hogy miért is maradt abba a keresés, mikor minden gyanú hozzá vezetett. Csak egy-két üres fenyegetés, néhány pisztolyvillantás és kész is. Engem viszont nem fog ennyivel lerázni. Engem annál jóval keményebb fából faragtak. Nem érdekel, akár meg is ölhet, de akkor is bebizonyítom a világnak, hogy vér tapad a kezéhez.

Halálos csend telepedett az éjszakai városra, azonban egy nesz mégis csak kizökkentett a gondolatmenetemből. Léptek. Léptek zaját hallottam, nem messze tőlem. A hideg végigfutott a gerincemen. Egy pillanatra a hátam mögé néztem, de a látókörömön belül egyetlen gyanús fazont sem láttam. A lépteket viszont még most is tisztán hallottam. A közelemben volt. Ahogy szaporázni kezdtem lépteimet, az "utánfutóm" is hasonlóképp tett. A gyors sétálás lassanként kocogássá vált, mikor egy erőteljes férfi hangot hallottam meg a hátam mögül.

-Rendőrség! Azonnal álljon meg!-a mondatok hallatára fellélegeztem és lassítani kezdtem. Azt gondoltam, hogy egy zsaru megpillantotta az engem követő alakot és őt intette megállj-ra.-Hé! Hölgyem álljon meg!- Mi? Miért állítana meg engem egy rendőr? Óvatosan megfordultam, mire egy egyenruhás kopasz férfi felém magasodott. Közelségétől hirtelen megugrottam.
-Segíthetek valamiben biztos úr?-kérdeztem bizonytalanul, miközben végigmértem a kissé pocakos férfit. A nadrágjából nem ártott volna egy számmal nagyobb,-szerény véleményem szerint- melybe fehér ingét betűrte. Ingzsebéből néhány toll lógott ki, alatta pedig néhány színes kitüntetés díszelgett. Nem volt időm elolvasni, hogy érdemjegyeit miért is kapta, mert egyik kezével gyorsan arcom elé nyomta jelvényét, majd olyan gyorsan zsebre is tette.
-Kérem az iratait.-hangzott komoran a válasza. A táskámban kotorászni kezdtem a személyim után amit átnyújtottam neki. Ő rápillantott, majd rám.-Jade Carter, le van tartóztatva.-tette kezét a vállamra, majd erőszakosan megfordított, hogy háttal kerüljek neki. A kezeimet összefogta a hátam mögött, s mikor feleszméltem, már csuklóimon csattant a bilincs.
-Mi?-értetlenkedtem.-Mégis miért? Én nem tettem semmit!-tiltakoztam, amikor a férfi karomnál fogva próbált ráncigálni a közelben parkoló autó felé.
-Feljelentés érkezett maga ellen, zaklatás vádjával. Ezt több szemtanú is megerősítette.-mondta egykedvűen, mikor a kocsihoz értünk.-Ne ellenkezzen, mert még nagyobb bajban lesz.- szólt, miközben fejemet lenyomva betuszkolt a járműbe. Jobbnak láttam, ha inkább semmit sem mondok. Ahogy ismerem magam néhány szavamat előbb-utóbb úgyis megbánnám. Teljesen érthetetlen volt számomra ez a helyzet, csak egyet tudtam biztosan. Liam keze ismét benne van.
Amikor beértünk a kapitányságra egy kis irodába vezetett a biztos, akihez később két másik rendőr is csatlakozott. Felvázolták azt a cselekedetet, amit jelen helyzetben el sem követtek, majd meghallgatták az én verziómat és jegyzőkönyvbe vették. Nem hittek nekem. Inkább elvették a táskám és bedugtak az iroda mögé eső fogdába.
 A kis lyuk hideg volt és sötét. Leültem a kis ágyra, ami a sarokba volt állítva és gondolkodni kezdtem, hogy hogyan is akarok kiszabadulni szorult helyzetemből. Mert az biztos, hogy nem lesz egyszerű. A fogdát és az irodát elválasztó fal túl oldaláról hangos nevetés hallatszott, majd lépteket hallottam közeledni. Nem volt szükség arra, hogy a rács túloldalára pillantsak, mivel pontosan tudom, hogy ki látogatott meg.
Akkor pillantottam fel először, mikor megcsörrent a kulcs és kattant a zár. Az engem ide hozó járőr engedte be a cellába Liamet, aki kaján vigyorral közeledett felém. A férfi ott állt néhány másodpercig, majd bezárta az ajtót. Összezárt vele.
-Aztán ne hangosan Liam.-nevetett.- Csendháborításért már nem felelünk.-azzal kiment.
-Ne gyere közelebb!-utasítottam a fiút. Szemmel láthatóan cseppet sem érdekelte a tiltakozásom. Helyet foglalt mellettem az ágyon. Nem figyeltem őt, mégis éreztem, hogy tekintete az arcomon pihen. Vicces, de én ezt a találkozást fordítva képzeltem el. A gondolataimban ő került a rácsok mögé és nem én.
-Úgy látom nem igazán tetszik ez a felállás Jade.-kuncogott halkan,majd kezét a térdemen pihentette.
-Miért csináltad ezt?-pattantam fel mellőle, növelve köztünk a távolságot.
-Csak egyszerűen meg vannak a módszereim, hogyan érjem el azt amit akarok.-ravasz mosoly jelent meg az arcán. És mielőtt kérdezhettem volna, újra szólásra nyitotta a száját.-Gondolom, most felvetődött benned a kérdés, hogy mit is akarok.-aprót bólintottam.-Téged!-felállt és közeledni kezdett.Ez az amit nem akartam. Nem akartam a közelében tudni magam. Nem akartam semmilyen kontaktusba kerülni vele.
-Szerintem csak annyit akarsz elérni, hogy elterelődjön rólad a gyanúm.-vetettem oda csípősen, mire megállt. Állkapcsa megrándult. A vigyor eltűnt az arcáról. Pár pillanat múlva megrázta a fejét és előttem termett. A falhoz préselt és ajkai ismét célpontként szemelték ki a nyakam. Nem hagytam magam. A második pofonnál tartottam azóta mióta először láttam.
-Szóval a kis tigrisnek van karma.-kapta el a kezem.-Még meg kell szelídítenem.-arcán ismét utat tört magának az a mosoly. Heves tiltakozásomra, csak önelégült arckifejezése volt a reakció.-Hé, hé Jade.-próbálta végigsimítani arcomat, de én elfordultam.-Felesleges vergődnöd. Amíg itt vagy tőlem függsz.-hangja kemény volt és komoly.-Egyetlen szavamba kerül, hogy szabad légy.-nem akartam tudatosítani magamban azt, hogy ez igaz. Amíg itt vagyok, valóban tőle függ minden. Nem akartam, hogy ez így legyen.-Neked pedig csak egyetlen éjszakádba.-hasamon lecsúsztatta kezét, majd mielőtt "ahhoz" a ponthoz ért volna, durván ellöktem magamtól.
-Nem fogok lefeküdni egy ilyen féreggel mint te!-emeltem fel a hangomat, amin ő csak kuncogott.-Egy gyilkossal nem!
-Ismételten elmondom, hogy a testvéred halálához semmi közöm, te viszont arra fogsz rájönni, hogy nincs más választásod.-szúrós pillantása lyukat égetett a lelkembe. Sötét volt és félelmetes.  A hangzavarra visszajött a járőr, aki behozott ide és kiengedte Liamet, aki a rács túloldaláról idegesen pillantott vissza rám.
-Ezen gondolkozz el.-törölte meg a száját.majd a férfivel együtt eltűntek én pedig egyedül maradtam. A fal mellett lecsúsztam a földre és könnyeim utat törtek maguknak.



Helló emberek. Remélem eddig tetszik a sztori. A betűtípusért bocsi, nem tudom változtatni :/ Valamiért nem engedi.. Ömm Éva kedvéért 10 feliratkozó után készítek egy videót :))
Következő rész: 3 komi után

1.fejezet

Az olyan esték, melyek egy ilyen sötét füstös bárban kezdődnek, nem mindig végződnek jól. Ám akármekkora szorongást és undort váltott ki belőlem ez a pokolra emlékeztető bordélyház, hol minden egyes lépésemet egy-egy rémisztően sörtét szempár fürkészi a sűrű cigarettafüstön keresztül,tudtam, hogy legalább egy lépéssel közelebb kerülhetek nővérem gyilkosának felderítéséhez. Ha jól megy minden talán meg is találom azt. A hely televolt alvilági figurákkal. Öltönyük elegáns, nyakkendőjük méregdrága, szivarjuk márkás. Asztalukon álló poharaik már félig üresek.  A bejárattól nyitott volt az utam a bárpult felé. Az asztalok között elhaladva, a zajban is kiszűrtem néhány nekem szánt mocskos megjegyzést, de ezektől nem is vártam többet. Egy pult előtt álló székre ültem, várva, hogy a csapos észrevegyen. A szomszédos széken ülő bő ötven körüli férfi tekintetét felsőm mell részénél legeltette és mikor felé fordultam csöppet sem zavartatva magát tovább bámult. Úgy döntöttem inkább figyelmen kívül hagyom. Amint a bár velem szembe eső oldalára pillantottam, szembe találtam magam a középkorú pultos meghökkent tekintetével.  Gondolom, magamfajta lányok nem túlzottam sokszor tévednek ide, vagy ha mégis, kicsivel lengébb öltözetben. Intettem a férfinak, hogy hajoljon közelebb hozzám. Ezt én is megtettem ameddig a pult engedte.
-Segíthetek valamiben?-kérdezte kissé hangosan, hogy a zenegépből kiszűrődő dobolás és egyéb zaj ellenére is értsem.

-Igazából keresek valakit.-kezdtem, majd székszomszédom felé fordultam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem fültanúja-e a beszélgetésnek. Szemmel láthatóan jobb elfoglaltságot jelentett számára a fenekem látványa, mely után már kis híján sóvárogva nyáladzott.-A személy neve Payne.-fordultam ismét beszélgetőpartneremhez, kinek mondatom hallatán kaján vigyorra húzódott a szája- Mintha megértette volna ittlétem okát, bár én bizton mertem feltételezni, hogy gondolataink egész más körökben mozognak.
-Sajnálom hölgyem, attól tartok még várnia kell, ugyanis Mr.Payne jelenleg zárt körű tárgyalást folytat.-tette le a kezében lévő csíkos törlőruhát és az üvegpoharat.-De oda vezethetem, ahol megvárhatja.-intett, hogy kövessem. Leszálltam a székről, miközben igyekeztem kerülni a mellettem ülő vágyakozó pillantását. Az alkalmazott az asztalokon túl eső, egy fal takarásában lévő ajtóhoz vezetett. Azt mondta, itt várjam meg a tárgyalás végét, azzal visszament dolgozni. Ott álltam néhány percig, bámulva a fekete ajtót, majd úgy döntöttem nem várok tovább. Lassan kinyitottam a nyikorgó ajtót, mely egy sötét folyosót tárt elém. A kopár folyosó bal oldalán volt egy résnyire nyitott ajtó, melyből halvány fehér fény szűrődött ki. Közelebb merészkedtem, majd mikor elég erőt és bátorságot vettem magamon ahhoz, hogy benyissak, egy épp kifelé sétáló, elegánsan öltözött testes és eléggé korosnak tűnő emberbe ütköztem. Első meglepett tekintetét félreérthető mosoly váltotta fel.
-Mr.P-Payne?-dadogtam halkan.Ezek az alakok a frászt hozták rám. A férfi megrázta a fejét.
-Ejnye Liam, úgy látom neked sosem elég.-nevetett, majd mielőtt elindult volna intett a szoba felé, amelyből az imént jött ki. Feltételeztem ott találom az előbb említett személyt. Bátortalanul léptem be a helyiségbe, ahol mindenütt fehér füst gomolygott. Körvonalazódni láttam egy felém magasodó alakot,melynek tiszta képe csak a füst elültével vált láthatóvá. Egyáltalán nem az a látvány tárult elém, amire számítottam. Gondolataimban Liam Payne egy bő harminc-negyven körüli, koravén maffiózó képében jelent meg, mivel senki sem szolgált nekem eddig konkrét információval korát és kinézetét illetően. Előttem viszont egy körülbelül velem egy korú, elég jóképű srác állt. Rövid barna haj, barna igéző szemek,kigyúrt test.  Lassan végigmért, tekintete hosszan elidőzött a mellemen.
-Azért reméltem, hogy kevesebb ruhában leszel..-nevetett, majd tenyereit a melleimre tapasztotta, ahonnan amilyen gyorsan csak lehetett lesöpörte azokat.
-Én nem vagyok kurva!-emeltem fel kissé a hangomat, mire hátrált egy cseppet. Arca komorrá vált.
-Akkor miért jöttél?-kapott fel egy szivart a dohányzóasztalról, majd meggyújtotta. Mélyet szippantott belőle és arcomba fújta füstjét, mely irritált és köhögésre késztetett.
-Megan Carter neve ismerős?-a név hallatán arca megrándulni látszott.-Te ölted meg!-vetettem oda csípősen. Tekintete ijedtté vált. Az ujjai közül kicsúszott szivar kisebb lyukat égetett a már egyébként is megtépázott szőnyegen. Egyre szaporábban vette a levegőt. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. Elfordult. Nem láttam mit csinál, feltételeztem, hogy próbálja megnyugtatni magát és ez a sejtésem beigazolódott, mikor hirtelen ismét felém fordult, majd mintha mi sem történt volna, felvette a földön heverő már bealudt szivart és ismét meggyújtotta.
-Nem tudom miről beszélsz.-ült le az egyik barna bőrfotelbe, melyek körülfogták a  kis asztalt.
-A reakciód másról árulkodott az imént.-folyamatosan figyeltem minden egyes mozzanatét.  Ahogyan a hamut a földre pöccintette egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Állta a pillantásomat.-Tudok a kétes üzleteidről Payne.-összeszűkítette szemeit.
-Akkor azt is tudod, hogy meglehetősen veszélyes vagyok.-apró mosoly tört utat magának az arcán, majd vonásai ismét komoly kifejezést kölcsönöztek arcának.-Ugyanakkor Megan halálához nincs semmi közöm!-nyomta el a szivar végét az asztalon fekvő koszos hamutartóba.
-Tudom, hogy benne van a kezed!Minden nyom ellened szól és még ha belehalok is, nem nyugszom addig amíg ki nem derítem a teljes igazságot és rács mögött nem látlak téged.-hangom egyre magabiztosabb volt, a bennem tomboló dühtől mégis remegett.Legszívesebben azonnal rácsok mögött látnám ezt a szemétládát.
-Belehalni nagyon sok mindenbe lehet kislány.-felállva közelebb lépett hozzám és kezeit a derekamhoz szorítva kényszerített közelebb magához. A  durva mozdulat apró nyögést váltott ki belőlem, mire ő önelégült arckifejezéssel reagált.-Többek között ebbe.-fogta meg a kezem és csípőjének bal oldalára irányította, oda, ahol övtartójába egy pisztolytáska volt erősítve. Gyorsan elkaptam a kezem, mikor megéreztem a fegyver hideg markolatát, viszont abban, hogy eltávolodjak tőle megakadályozott a még mindig derekamon pihenő erős karja.-Vagy ebbe.-szavai hallatán egy újabb borzalmasabb fegyverre számítottam ám ismét egészen mást kaptam. Ajkai rátapadtak a nyakamra és gyöngéd csókokkal hintették be azt. Akaratlanul ismét felnyögtem, és mikor próbáltam ellökni magamtól, fogai harapni kezdték az érzékeny bőrt. Hangosan felszisszentem, mire kezei a fenekemre csúsztak. Ekkor már kezdtem idegesebb lenni.  Felpofoztam arca pedig az erő hatására elfordult. Én próbáltam növelni a köztünk lévő távolságot. Ujjaimat óvatosan végighúztam a sérült felületen és fájdalmasan valószínűsítettem, hogy maradandó nyomot hagyott rajtam.
-Harcias, ez tetszik.-lépett közelebb, mire én hátráltam.
-Nem félek tőled.-az ajtóba ütköztem és közeledésének láttán kétségbe esetten keresni kezdtem a kilincset, de ő megelőzött. Gyorsan elfordította a zárban lévő kulcsot, majd zsebre tette azt. A köztünk lévő távolság újra milliméterekre korlátozódott. Ujját végighúzta oldalamon, mire egész testemen borzongás futott végig.
-Pedig lehet, hogy nem ártana.-súrolta orrával óvatosan súrolta az általa illetett helyet a nyakamon, majd ismét gyöngéd csókokat lehelt rá, miközben próbálta újra melleimre helyezni a kezét, de ezúttal nem engedtem neki. Ellöktem magamtól és gyorsan körbenéztem a szobában, menekülési útvonalat keresve. A fal mentén megpillantottam egy keskeny, nyitott ablakot, mely a bár mögötti sötét sikátorra nyílt. Ennyi a szerencsém abban, hogy a szórakozóhely a földszinten üzemelt.-Sok sikert.-hallottam gúnyos megjegyzését, miközben oldalazva igyekeztem "vészkijáratom" felé. Ismét közeledni látszott. A vigyort nem lehetett levakarni az arcáról. Az egyik fotelt próbáltam torlaszul közénk lökni, hogy időt nyerjek. Ez többé kevésbé sikerült. Az ablakhoz érve gyorsan a párkányra ültem és egyik lábamat átlendítettem rajta. Mikor a másikat is félig sikerült Liam erős karja megragadta az enyémet és próbált visszafelé húzni. Kicsusszantam a sikátorba és heves tiltakozás ellenére kihámoztam kezem szorításából és rohanni kezdtem kifelé a sikátorból.
-Még úgyis találkozunk kislány.-nevetésétől visszhangzott az utca.
Persze, hogy találkozunk még. A börtönben. Amint az egyik utcai lámpa biztonságot nyújtó fénye alatt elővettem a telefonom, hogy megnézzem az időt rá kellett jönnöm, hogy éjfél tájban igen kevés az esélyem arra, hogy taxit fogjak. Így félve, de el indultam gyalog abba a kis lakásba, melyet ittlétem alatt bérlek. Az igazat megvallva az elejétől kezdve rettegtem a londoni éjszakáktól. Még azt félretéve, hogy az imént majdnem megerőszakoltak, ott van a tény, hogy három hónapja egy ilyen éjszakán halt meg Megan. Egy ilyen éjszakán ölték meg.

Prológus

Egyesek úgy tartják, London most éli fénykorát. Ezt az állítást én a legteljesebb mértékben megcáfolnám. Abban a korban élünk, ahol minden az alvilág szintjére süllyedt és innen senki nem tud minket kihúzni csak az idő. A gödör legalján vagyunk mindannyian.  Az sötétség tengerén, ahol mindenkit manipulál egy árny. Ahol a bűnözés és a gyilkosságok fellegvára lett a város. Idelent a remény legapróbb fénysugarát is kíméletlenül pusztítja el a gonoszság. Azt kérditek ki vagyok én? Csak egy lány, aki mindennek a közepébe csöppent egy  tragédia által. Egy lány, aki az életét kockáztatva az árnyak ösvényére lépett mindazért, hogy elégtételt vegyen testvére haláláért. Egy lány, kinek fájdalmán és bosszúvágyán felülkerekedik egy érzés, mely tiltva van. Az alvilági szerelem, mely ha kiderül mindenki hatalmas árat fizet. Egy lány, aki megtapasztalta, hogy ha egyszer bekerít az árnyvilág, már nincs kiút. Mert az árnyak vonzásában mindenkit megérint a sötétség.



Helló emberek. Mint láthatjátok új blogot kezdtem. A legelső részből olvashattatok részletet, mely vagy felkeltette az érdeklődéseteket vagy nem. A rész már be van fejezve DE csak és CSAK  akkor lesz feltéve, ha legalább 5 azaz ÖT rendszeres olvasóm lesz, mert két embernek és magamnak nem fogok írni. Puszika. ♥