9.fejezet

 Jade szemszöge:

"Szerettem őt. Szerettem őt. SZERETTEM ŐT!"-.csak ennyi visszhangzott a fejemben. Úgy éreztem mintha a szívemben milliónyi kést forgatnának. Ez a két szó egyszerre hozott megkönnyebbülést és fájdalmat. Örültem, hogy megtudtam az igazságot, de annak nem, hogy így. Lábaim remegni kezdtek, majd hirtelen összecsuklottam és Liam karjai között találtam magam. Érintése égetett. mondhatnám az is, kínzott..

-És benned is.. megláttam belőle valamit.-szólt remegő hangon.

-Nem.-ráztam le magamról karjait és igyekeztem határozottságot erőltetni magamra. Letöröltem patakként áramló könnyeim.- Bennem nincs semmi, ami benne. Ő különleges volt, tehetséges, magabiztos, intelligens és még napokig sorolhatnám. Mást sem halottam soha, csak, hogy miért nem tudok olyan lenni mint ő? Az árnyékában nőttem fel, de ő sosem tartotta magát többre senkinél. Szerény volt és kedves, olyan.. Olyan igaz volt.. Olyan akihez én soha nem érhetek fel. Soha.-próbáltam elsuhanni Liam mellett, de óvatosan karon ragadott és visszarántott. Pillantását az enyémbe fúrta és kisöpört egy kósza tincset az arcomból.

-Már meg is tetted.-szólt halkan, majd ajkait lágyan az enyémhez tapasztotta. Csókunk csupán egy pillanatig tartott, mert megzavarta egy hang.-HASRA!-kiáltotta Liam, amint eldördült egy lövés a bejárati ajtó túloldalán. A golyó átlyukasztotta a vastag fát és a szemközti falban állapodott meg. Ijedten az előttem kúszó fiúra meredtem, aki kezével mutogatott hogy kövessem. Az előszobát elhagyva a fürdő biztonságosabbnak tűnt, a lövések viszont nem akartak abbamaradni.

-Ki a fene ez?-nyögtem elcsukló hangon,mire kezét a számra tapasztotta és suttogni kezdett.

-Maradj itt, amíg érted nem jövök! Bármi történjék el ne mozdulj innen megértetted?-bólintottam.-Fogd ezt és ha gyanús alakot látsz azonnal lőj!-a kezembe nyomott egy kisméretű pisztolyt, de mielőtt tiltakozhattam volna ismét beszélni kezdett.-Ha három koppanást hallasz, az leszek én, akkor ne tüzelj!-adta ki az utasításokat, majd eltűnt. A lövések zaja abbamaradt, de a csendet hatalmas puffanás törte meg újra. Azt hiszem betörték az ajtóm maradványait.
Nem voltam képes egy helyben maradni. Szívem a torkomban dobogott, mikor remegő kézzel nyomtam le a kilincset és először résnyire nyitottam ki az ajtót.  A láthatáromon belül egy alak sem volt, így hát rettegve, de kiléptem a keskeny folyosóra, ahonnan ráláttam a darabokra zúzott ajtómra. Tettem pár lépést a hálószoba felé, amikor Liam kétségbeesett arcát pillantottam meg velem szemből.
-Vigyázz!-kiáltott, de késő volt. Erős nyomást éreztem a fejemen, majd egyensúlyomat elveszítve a padlóm találtam magam. Résnyire nyitott szemem előtt színes pontok kezdtek táncolni, a hangok egyre távolibbnak tűntek, majd teljesen elhaltak. Elsötétült minden.

-Hé Jade.-bökött oldalba valaki. A hang kegyetlenül ismerős volt, mégis olyan távoli.-Hé húgi kelj már fel.-ezúttal két kéz rázta meg finoman a vállamat. Szemeim automatikusan kipattantak. Ott feküdtem a feldúlt lakásom előszobájában. És ő ott volt velem.
-Megan!?-ültem fel gyorsan, hogy szemben lehessek vele. Ott volt. Alakja, mosolya olyan valódinak tűnt. 
Kezemet félve nyújtottam felé, de mielőtt megérintettem volna,m megtorpantam. Rettegtem attól, hogy érintésem hatására köddé válik. Rettegtem attól, hogy az az illúzió, az a játék, amit elmém és szívem oly kegyetlenül űz velem és mégis oly kimondhatatlan örömet szerez, megszűnik. Nem akartam ezt. Nem akartam semmit, csak újra vele lenni. Csak érezni őt. A nővéremet. -Miért nem mondtad el? Azt hittem ennél többre tartasz.- szaladt ki a számon az, ami a szívemet leginkább nyomta. Mindannak ellenére, hogy tudtam nem kapok rá valódi választ. 
Eddig sugárzó arca a másodperc töredéke alatt komorrá és szürkévé vált. Attól féltem a semmivé lesz, de ajkai kinyíltak és hangjának csengő dallama töltötte be az egész teret.
-Sajnálom.-hangzott egyetlen egy szava, majd kezét az enyémre helyezte és alakja halványulni kezdett.
-Ne menj el kérlek. Nem veszíthetlek el megint.-bukott ki belőlem.
-Ha szeretünk valakit nem veszítjük el. Mindig ott él a szívünkben.-hangja úgy vonzott magával, mint a szirének éneke a hajósokat.. a vesztükbe.
-Megan.Megan. Megan.

-NEM!-ültem fel hirtelen. Kezeimmel vadul kapálózva üvöltöttem. Szemeimből patakként áradt a könny.

Ez az illúzió lerombolt bennem mindent. Tönkretett. Felemelt, majd újra a sárba tiport. 

Ekkor két erős kar ragadta meg a vállamat és visszatolt.. az ágyra? Most vettem csak észre, hogy szemeim egész végig csukva voltak és most, hogy újra kinyitottam őket, ismerős látvány tárult elém. Liam szobájában voltam, ő pedig ott ült mellettem és arcomat fürkészte.

-Mi történt?-kérdeztem halkan.

-Elmenekült.- mondta szemeit lesütve.-Nem tudtam megállítani. És még csak azt sem tudom ki ő. Pedig megígértem.

-Mi? Mit ígértél meg?-néztem rá kérdőn, jelezve, hogy nem értem mire céloz.

-Hogy megvédelek.-nézett rám bizonytalanul. A szemében tükröződött minden. Az élet viharai őt sem kímélték. Abból az egy pillantásból két dolgot tudtam biztosan leszűrni. Az egyik, hogy majdnem belehalt abba, hogy elengedte a nővéremet. Szemmel láthatóan nagyon megviselte. A másik pedig, hogy jellemének félelmetes mélységei vannak és vigyáznom kell, mert  néhány pillanat alatt elveszhetek benne.-De azt hiszem ez is egy olyan felelőtlen ígéret volt amit nem fogok tudni betartani.

-De miért akarsz engem megvédeni?-tettem fel újra a kérdést, mire arca megrándult és kissé ingerültebbé vált.

-Te komolyan ennyire vak vagy, vagy csak nem látod azt amit nem akarsz látni?

A gondolatok, mint villámok cikáztak a fejemben. Nem tudtam mit mondhatnék. Nem tudtam mi lenne a helyes. Behunytam a szemem, mire a fejemben Megan lágy hangja szólalt meg.

"Csak hagyd, hogy részese maradjon az életednek! "

Helló mindenki. Bocsi a borzalmas fejezetért és a több mint egy hónapos késésért. Ígérem összesezedem magam :))
Szofiis.

Sorry.

Bűnöm: nem hozok fejezetet.
Ok: lustaság, idő és ihlethiány.
Megoldás: hétvégén nekiülök és írok :)) Szóval hamarosan folytköv :)

8.fejezet.

*Liam szemszöge*

-Basszus, a fejem.-nyögtem még szinte félálomban. Szemeimre homályos köd telepedett így párat pislognom kellett, hogy kitisztuljon a látásom. Körbenéztem az üres kis szobában és hirtelen fel sem fogtam hol is vagyok pontosan. Emlékfoszlányok jelentek meg a szemem előtt, melyek nem álltak össze képsorokká, de kezdtem érteni mi is történt. Köszönettel tartozom Jadenek. Ha ő nem hoz ide, talán egy padon ébrednék most kifosztva. Csak ne fájna így a fejem. Ezért utálom a másnapot.

A szoba ajtaja résnyire nyitva volt, így a kintről jövő hangfoszlányok nyugodtan beszűrődhettek. Nehézkesen elkecmeregtem az ajtóig, hogy közben a bútorokba, vagy a falba támaszkodtam, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. 

Jade beszélt valakivel. Valószínűleg telefonon, hisz idegen hangot nem hallottam és ő is elég szaggatottan beszélt és furcsán. Mintha.. mintha sírna.

-Igen.. Igen, minden rendben. Nincs semmi gond.-mondta egy kis csend után. Viszont nekem úgy hangzott, mintha önmaga, az állításának ellenkezőjéről volna meggyőződve.-Nem. Nincs semmi.. Ez csak.. csak nátha. Igen meghűltem egy kicsit.-szólt újra, majd köhögést színlelt.-Igen, már beszéltem vele és kiadta a mai napom, gond nélkül. Ne Jer. Nem kell, nehogy te is elkapd. Oké. Akkor majd később hívlak. Szia.-ezzel megszakadt a beszélgetés és sokig csend ült a lakáson. Végül erőt vettem magamon és kiléptem a szobából, egyenesen a konyhába, ahol Jade az asztalnál ült, arcát a tenyerébe temetve. Valószínűleg nem hallotta, hogy bejöttem.
-Szia.-nyögtem ki határozottságot erőltetve magamra. Erre pedig a reakció korántsem az volt, amit vártam. Jade rögtön felpattant a helyéről úgy, hogy a széke hátra is esett. Arca rémült volt és sírástól vörös, tekintete pedig bizonytalan. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, ajkai pedig remegni látszottak, ahogy kifújta a levegőt. Tettem egy lépést az asztal felé, miközben ő is hátrált.
-Ne.-nyögte remegő hangon. Ekkor minden világossá vált. Félt tőlem.
-Jade mi van?-álltam értetlenül a helyzet előtt. Nem tudtam, mi változtatta meg az eddigi képet. Amikor legutóbb láttam, szemernyi jelét sem fedeztem fel rajta a félelemnek.
Próbáltam megkerülni az asztalt, hogy közelebb lehessek hozzá, de ő mindeközben igyekezett tartani a távolságot.
-Mi közöd volt hozzá?-hangja elcsuklott.
-Mihez?
-Mi közöd volt Megan halálához?-a hideg futott végig testemen a kérdés hallatán. Szívem heves, ritmustalan kalimpálásba kezdett. Nem bírtam tovább állni pillantását így enyémet a földre szegeztem.
-Te mégis honnan..
-Álmodban beszéltél..és megemlítetted őt.-szakította félbe kérdésemet.Olyan feszültség keringett a levegőben, hogy kezdtem attól félni egyszer csak berobban valami. Nem tudtam, volna-e értelme tovább titkolni, mindazt ami volt. A múlton már egyébként sem tudunk változtatni, akárhogy is szeretnénk.
-Aznap éjjel velem volt.-kezdtem határozottságot erőltetve magamra.-De nem tudtam megmenteni.- nyeltem le a torkomban lévő gombócot.
-Miért? Miért volt veled?-kérdezte könnyeivel küszködve. Csak most vettem észre, hogy helyzetünk felcserélődött. Én álltam a tűzhelynél ő pedig a konyha bejáratánál.
-Ez a másik ok, amiért sokan rám gyanakodtak.-folytattam, mit sem törődve a feltett kérdéssel.-Azóta minden alakot, aki az ügy körül szaglászik.. kénytelen vagyok kiiktatni.-szemei elkerekedtek, mikor lassan a pólóm alá nyúltam a pisztolyért. Tudtam mit fog most tenni. Futás. Gyorsan sarkon fordult, egyenesen a kijárat felé. Épp nyitotta az ajtót, de én feje felett visszazártam azt. Elzártam előle a menekülés útját.
Zokogása elhalt és csak kétségbeesett sóhajhát hallottam. Remegett..-Mindenkit elsöpörtem, aki veszélyeztette a kilétemet.-szavaim úgy látszott nem gyakoroltak rá hatást. Nem próbált sem szökni, sem támadni.-De..Téged soha nem bántanálak.-vállára tettem a kezem, mire egész testében megremegett. Finoman magam felé fordítottam. Szemeit szorosan összeszorítva dőlt neki az ajtónak. Néhány pillanatra ismét visszatért a feszült csend, majd mintha elég bátorságot gyűjtött volna ahhoz, hogy rám nézzen. Lassan, óvatosan végigmért. Amint nem látta a kezemben félelmének tárgyát, mintha fellélegzett volna.
-Miért..miért volt akkor veled?-egy percig azt hittem, a kérdése az lesz, miért nem vagyok képes arra, hogy őt megöljem, de a válasz mindkét kérdésre hasonló. Erőt vettem magamon, hogy kimondjam azt, amit eddig nem mertem.
-Mert szerettem őt.

Bocsi gyerekek, rövid rész tudom, de nem volt sok időm. Kövi: 2 komi és nem tudom mennyi időm de próbálok sietni,.

Díj 1# 2#

 Igen igen tudom, legalább egy hónapja kaptam őket, de most jutottak eszembe, ne haragudjatok.:(

1

Köszönöm a díjat eme blog írójának (ne haragudj nem jegyeztem meg a neveket :/)

Szabályok: -11 dolog rólam

                -11 válasz

               - 11 kérdés

              - 11 bloggernek tovább küldeni

11 dolog rólam :

1. Imádok blog trailereket nézni.

2.Még 17 évesen is szeretem a meséket

3.Rizsfüggő vagyok. (nem kiröhög együtt érez, ennél rosszabb is lehetne)

4.Nem szeretem az előítéleteket.

5.Van, hogy rossz embernek tartom magam egy egy tettem után.

6.Van egy macskám.

7.Szeretek énekelni. (persze csak ha senki sem hallja)

8.Régen verseket írtam, ma már sajnos valamilyen oknál fogva azok nem mennek.

9.Szeretem a gyerekeket, de sokszor nincs türelmem hozzájuk.

10.Gondolkodom, hogy később írjak e egy könyvet.

11.Néha úgy érzem, én vagyok az egyetlen normális ember a Földön. xD

11 válasz:

1. Ha lehetnél egy napid valamelyik sztár lennél ,melyik lennél ?

fogas kérdés. Harry Styles haha.

2. Kedvenc szín ?

fekete, zöld

3. Anyás vagy apás vagy ?

egyik sem. 

4. Mikor kezdtél el blogolni ?

2-3 éve?

5.Kedvenc ital?

víz

6. Kedvenc évszak ?

tél

7. Az életed során hová akarsz (nagyon) eljüttni?

NYC London Peking

8. Coca Cola vs. Pepsi ?

Pepsi

9. Első blogodnak a linkje ?

az első blogomat töröltem :"D

10. Történt már veled a nyáron valami cikis dolog ,ha igen akkor mi ?

ezen a nyáron nem az előzőekben viszont elég balfék voltam :D

11. Kedvenc szuperhős?

Batman :3

11 kérdés
1.Mi a hobbid?
2.Milyennek képzeled el magad 10 év múlva?
3.Ha tehetnéd mit változtatnál meg magadon?
4.Hova akarsz a legjobban eljutni?
5.Szerinted jó felé halad a világ?
6.Melyik celebbel töltenél el egy napot, ha tehetnéd?
7.Kinek a bőrébe bújnál ha lehetne?
8.Hittél/hiszel abban, hogy az álmok valóra válnak?
9.Voltál már szerelmes?
10.Hány centi vagy?
11.Kedvenc időtöltésed?


11 blog akiknek küldöm:
1.http://astraylovehu.blogspot.ro/
2. http://flashbackfanfichu.blogspot.hu/
Bocsi, nem olvasok sok blogot ://



2
Köszönöm a díjat ennek az írónak

11 dolog rólam :

1. Imádok blog trailereket nézni.

2.Még 17 évesen is szeretem a meséket

3.Rizsfüggő vagyok. (nem kiröhög együtt érez, ennél rosszabb is lehetne)

4.Nem szeretem az előítéleteket.

5.Van, hogy rossz embernek tartom magam egy egy tettem után.

6.Van egy macskám.

7.Szeretek énekelni. (persze csak ha senki sem hallja)

8.Régen verseket írtam, ma már sajnos valamilyen oknál fogva azok nem mennek.

9.Szeretem a gyerekeket, de sokszor nincs türelmem hozzájuk.

10.Gondolkodom, hogy később írjak e egy könyvet.

11.Néha úgy érzem, én vagyok az egyetlen normális ember a Földön. xD

11. válasz:

1. Ha újra kezdhetnéd az életed mit változtatnál rajta? 

Semmit, szerintem minden úgy történt ahogy annak kellett, még ha fájt is olykor.

2. A hosszú hajat vagy a rövidet szereted jobban? 

Rövid

3. Van valamilyen állatod?

macska, tengerimalac, 2 papagáj 

4. Ha van milyen? 

az előbb leírtam

5. Ki a kedvenc énekesed, vagy bandád?

1D 

6. Melyik a kedvenc számod? 

nincs

7. Mi szeretnél lenni felnőtt korodban? 

majd eldől sok ötletem van

8. Hány éves vagy?

17

9. Mi inspirált a történeted megírásában?

az élet 

10. Az írást komolyabban is akarod folytatni vagy csak hobbi szinten?

még nem tudom 

11. Mi  kedvenc virágod? 

nem szeretem a virágokat


11 kérdés:
1.Mi a hobbid?
2.Milyennek képzeled el magad 10 év múlva?
3.Ha tehetnéd mit változtatnál meg magadon?
4.Hova akarsz a legjobban eljutni?
5.Szerinted jó felé halad a világ?
6.Melyik celebbel töltenél el egy napot, ha tehetnéd?
7.Kinek a bőrébe bújnál ha lehetne?
8.Hittél/hiszel abban, hogy az álmok valóra válnak?
9.Voltál már szerelmes?
10.Hány centi vagy?
11.Kedvenc időtöltésed?

11 blog:  (ismét nem olvasok sokat)
1.Fanni.
2.Vali

7.fejezet

Pillantásunk egybefonódott. Az a tartózkodó némaság még most sem eresztett utat a szavaknak. Egy hirtelen pillanatban elkapta a tekintetét, mintha valami megrémisztette volna. Akkor megmozdult bennem valami és annak hatására felálltam, de egy percre sem vettem le szemem Liam arcáról. Karjaimat félve nyaka köré fontam és vállára hajtottam a fejem. Meglepte ez a hangulatváltás. Csak habozva helyezte kezeit a csípőmre pár pillanat erejéig. Abban a percben szívem őrült iramban kezdett lüktetni én pedig próbáltam lenyugtatni, már már félve attól, hogy megérzi. Nem lehetek ennyire ostoba. Sem ennyire idióta.
Karrjaim nyakáról a mellkasára csúsztak, mire újra felvettem vele a szemkontaktust. Újra csak azt a két sötét szemét láttam és attól féltem, ha még egy fél percig is tovább bámulom őket, elveszek bennük. Most én voltam az aki félre nézett, de ez csupán addig tartott, míg egyik kezével finoman maga felé húzta az államat.
Közeledni kezdett felém. Az agyam hamar kapcsolt és egy kis hangocska azt suttogta a fejemben: Mi van, ha túl messzire megyek? Ez túl veszélyes.. Minden gondolatom egy csapásra szerte foszlott mikor megéreztem ajkai selymességét az én ajkaimon. Csókja diszkrét volt és nyelve nem harcolt a bejutásért és ezt díjaztam. Finoman tolni kezdett az ágy felé, de ajkait nem vette le az enyémről.
Finoman döntött hátra az ágyon, majd csókunkat csak annyi időre szakította meg, míg megvált a felső testét takaró ruhadarabtól. Szemem mágnesként tapadt a kidolgozott testre, melyet végigmért az állától egészen a farmerja alatt eltűnő V-vonaláig. Meglepődtem saját magam reakcióján, hisz volt már alkalmam közelebbről szemügyre venni őt így, most mégis elragadott a látványa.
Ismét csókban forrtunk össze, de most már hevesebben mint azelőtt. Ereimben forrón lüktetett a vér és valamiért.. valamiért akartam Liamet.
Keze a pólóm alá csúszott és lassan vontatta felfelé azt egyenesen a melltartómig. Ekkor megtorpant. Csókunk abba maradt és én csak megdöbbenve figyeltem őt. Arca egy pillanatra eltorzult, majd megszakítva velem minden testi kapcsolatot a földön heverő felsőjéért nyúlt és felvette azt. Én felültem és fürkésztem arcát. Nem tudtam pontosan eldönteni, hogy fél vagy valamiért dühös magára. Ő csak bámulta a padlót szótlanul. Kezeit ökölbe szorította. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt.
-J..Jól vagy?-dadogtam halkan. Tekintetét rám irányította, majd egy aprót bólintott.
Ez a Liam újra nem az volt akivel először találkoztam, hanem az a sebezhető, törékeny Liam, akit.. Kicsit félve merem kimondani, de azt hiszem kissé kedvelek.. Olyan , mintha két személyiség lakozna egyetlen testben. Egy embertelen, kemény jellem, amit minden embernek mutat, hogy félelmet keltsen bennük és egy esendő, annál inkább emberi énje, amit mintha félne felfedni mások előtt. Bár ezt megértem.
Úgy tűnt, mintha belső harcot folytatna saját magával. Mintha a fény és az árnyék vívna fölötte folytonos csatát.
Felálltam, de ő egy lépést tett előre. Furcsa volt. Mintha csak félne tőlem és az a néhány másodperccel ezelőtti csók meg sem történt volna.
-Liam..-szóltam félénken, de ő csak intett, hogy ne közeledjek hozzá. Egy hirtelen pillanatban pedig csak szó nélkül sarkon fordult és elment.
Fogalmam sem volt róla, mi játszódhatott le benne az elmúlt öt percben, de mikor elment rádöbbentem, hogy azzal sem vagyok tisztába nekem mi járt akkor a fejemben. Visszagondoltam a köztünk lejátszódott jelenetre, de amit akkor gondoltam, csak mint fehér folt lebegett előttem.
Egy valamiben viszont teljesen biztos voltam. Hogy egy  hatalmas marha voltam.
Magam sem értem miért.. de abban a csókban éreztem valamit, amit tudom nem lett volna szabad. Olyan volt, mintha azt az űrt, melyet Megan hiánya okoz, talán Ő betölthetné..
Hova tetted a józan eszed Jade? Ezt te sem gondolhatod komolyan. De mi van ha talán tényleg..
Nem. Nem az nem lehet, ő egy bűnöző. Minden lányra csak játékszerként tekint, majd ha megunja egyszerűen ott hagyja vagy kidobja. És ha mégsem? GONDOLKOZZ! Az ilyen fiúkat egyetlen egy szervük irányítja. És az nem az agyuk. Akkor talán.. csak pillanatnyi elmezavar volt ez az egész..
Talán..
Miután befejeztem a vívódást saját magammal, újra levetítettem magam előtt azt a jelenetet és ismét belém hasított valami.. Mi van ha tényleg kezdek beleszeretni? Talán ha újra.. NEM! 
-Verd ki a fejedből.-szólítottam fel magam, ezúttal nem csak gondolatban.
Az este nem aludtam egy percet sem. Csak forgolódtam az ágyon és minden idegszálammal próbáltam elterelni a gondolataimat arról ami ma történt. Azt kívántam, bár semmissé lehetne tenni..

-Akkor mehetünk?-kérdezte mosolyogva Jeremy, miközben kezét már az ajtó kilincsén pihentette.

-Azt hiszem igen.-bólintottam, majd odaköszöntem a pult mögött ácsorgó Darla-nak. Jer illedelmesen kinyitotta az ajtót és előre engedett. Csak néhány ember mászkált még az utcán, gondolom a legtöbben szerettek volna a vihar előtt hazaérni, hisz az már készülőben volt. A másik indok pedig, hogy kihaltak az utcák, talán nemes egyszerűséggel annyi, hogy tizenegy is elmúlt már. Késő van. Legfeljebb néhány bulizó fiatal sertepertélhet még valamerre.-Húzós egy nap volt.-törtem meg a csendet, miközben gyalogoltunk az otthonom felé. Igaz, hogy csak két hete dolgozom abban a kávézóban, de akit ez idő alatt sikerült alaposan kiismernem az Jeremy volt. Kedves és megértő srác és mindezek mellett még azt is elmondhatja magáról, hogy jóképű. Szép barna szemek, tökéletes arcvonalak, telt ajkak. Kell ennél több? Sötét haját felzselézve hordja, mely még egy keretet ad arca vonásainak. A teste is elég jó. Állítása szerint konditeremben tölti a szabadideje nagy részét, bár szerintem nem igazán lenne szüksége rá. csak egy évvel idősebb nálam ás ami meglepett az, hogy korához képest éretten gondolkodik. Nem csak a pia és a szex utáni vágy hajtja, mint a korabeli srácokat. Azt hiszem harmadik napja dolgoztam a kávézóban és odajött hozzám. Felajánlotta, hogy hazakísér, hisz szerinte is veszélyes egy lánynak sötétedés után. És ennél jobban nem is lehetett volna igaza.

Attól a naptól kezdve mindig hazakísért és közben kiderült, hogy csupán egy háztömbnyire lakik tőlem. Még nem tartunk ott, hogy bármi is legyen köztünk, de szépen lassan haladunk előre. Lépésekben. Tudjátok először egy kávé, ebéd, majd mozi, vagy vacsi és így tovább. Eljutottunk a közös ebédig és ha minden jól megy tovább is léphetünk. Mindenesetre én örülnék ha összejöhetne.

-Igen. A korábbiakhoz képest húzósabb.

Már rég felkapcsolták az utcai világítást, hisz nyárhoz képest a felhős ég miatt nagy volt a sötétség. Körülbelül öt percnyi távolságra lehettünk a lakásomtól, mikor elhaladtunk egy lámpaoszlop mellett, mely mögött a sötétben egy pad állt. A padon pedig egy alak ült. 

-Szia szépségem, de rég nem láttalak.-hallatszott egy férfi hang. Furcsa volt, mintha részeg lenne.

-Ne is törődj vele, menjünk.-szólt magabiztosan Jeremy.

-Várj.-álltam meg a padtól pár lépés távolságra, majd erőt vettem magamon és közelebb merészkedtem. A sötét alak hangja ismerős volt, mégsem tudtam hirtelen hová tenni.-Liam?-ismertem fel hirtelen a vonásait, mikor szemem már megszokta a sötétet.-Te ittál?-költői kérdés volt, hisz a körülötte terjengő tömény alkohol szag és a kezében pihenő vodkás-üveg már válaszolt helyette.

-Te ismered őt?-termett hirtelen mellettem Jer.

-Igen..És.. nem hagyhatjuk így itt.-szóltam, miközben elvettem az ülőtől a kezében tartott üveget. Nem tiltakozott csak tompán bámult maga elé.

-Oké. Hol lakik?-kérdezte Jeremy, miközben Liam jobb oldalára lépett és kezét átemelte a feje fölött, majd mikor én is hasonlóképp tettem felhúztuk. Nem igazán bírt állni a lábán így egész súlya ránk nehezedett.

-Ömm.. én nem tudom.-dadogtam és kutattam a fejemben valamiféle épkézláb megoldás után.-Vigyük hozzám.-ajánlottam fel, mire a kísérőm megütközve nézett rám.

-Biztos, hogy jó ötlet ez?-kérdezte.

-Igen.-őszintén? NEM!

Miután hazacipeltük Liamet a hálószobámba fektettük. Nem csinált semmit, csak összefüggéstelen hülyeségeket hordott össze, majd lassan elnyomta az álom. Ezt ilyen mennyiségű piálás után nem is csodálom.

-És ez szerinted így rendben lesz?-pillantott Jer az ajtóra, ami a hálómba nyílik. Még most sem igazán hitte, hogy valami jó kisülhet ebből.

-Nyugi. Nem lesz semmi gáz.-biztattam őt is és magamat is próbáltam. Nem volt nagyon hatásos, de reménykedtem benne, hogy minden simán megy majd.

Amikor egyedül maradtam az alvóval, nem tudtam jól tenném- e ha bemennék hozzá. Egyáltalán azt sem értem, hogy juthatott eszembe, hogy felhozzam ide.. Mikor legutóbb láttam.. még ugyanitt.. Ő ment el.. És meglep, hogy nem jelentkezett. Ki tudja hány éjszakán nézett ki hasonlóképp, vagy épp most miért menekül a piába. Mert én úgy gondolom menekül. Menekül valami elől, amit el akar felejteni, de nem megy neki. Mert van benne valami titok. Valami, amit szeretnék megfejteni. Olyan falakat vont maga köré amikkel meggátolta, hogy bármit is megtudjak róla, bár még most sem értem miért kattogok ezen. Örülnöm kellene, hogy nem képezi a mindennapjaim részét. Az ő világa már így is eléggé felforgatta az enyémet. Mégis úgy érzem, hogy a közelében kell maradnom. Nem tudom, milyen idióta kis hangocska súgja ezt nekem, de nem hagyja abba.. Úgy érzem segítenem kell neki. Olyan, mintha azért menekülne.. mert azt érzi, nem maradt számára hely, ahová tartozhatna. Talán csak arra van szüksége, hogy valaki bízzon benne.

Halk nyöszörgés hallatszott ki a résnyire nyitott ajtón keresztül. Bementem a szobába. Liam nehezen vette a levegőt. Homlokán verejtékcseppek csillogtak a lámpafényben. Vergődött az ágyon. Fejét jobbra, balra dobálta. Míg végül a nyöszörgésből értelmetlen összefüggéstelen beszéd lett. És a végén. az értelmetlennek tűnő badarságokból kivált egy szó és egy név. Alig hallottam, olyan halkan motyogott, de ez a két szó örökre bevéste magát az agyamba.

-Sajnálom Megan..

Nos Üdv. Elnézést, hogy megvárattalak titeket, de itt van :)) Igyekszem folytatni :)) Remélem tetszettem :)

Sajnálom

 Ne haragudjatok, hogy megváratlak titeket a résszel, de a gépemet most javították így nem sokára újult erővel kezdek neki az írásnak :))
Puszi: Szofiis.

6.fejezet

Újabb hatalmas gond a világgal. Minden, kivétel nélkül minden a pénz körül forog. Az idő pénz, ahogy szól a mondás. Ez pedig számomra meglehetősen véges. Az a megtakarított pénzem, amiből az ideutazásom óta fenn tartom magam, már a végét járja. Munkám pedig nincs. Persze, hogy is lenne. Nem hónapokat terveztem ebben a városban tölteni. De ha az elkövetkezendő napokban a magán akcióm nem halad előre, sürgősen valami állás után kell néznem. Az igazat megvallva, azt sem tudom, hogy haladok-e előre egyáltalán, vagy csak egy helyben állok és a sötétben tapogatózom. Anélkül, hogy észrevenném. Bevallom, gondoltam már arra, hogy Niall csak Liam egyik esetleges beépített embere. Ezt sosem tudhatom biztosan. De egyet tudok. Nem vesztegethetem az időmet. Sürgősen beszélnem kell Niallel.
Mióta tegnap elhagytuk a galériát, folyamatosan azon jár az eszem, miért nevezte Niall cédának a testvéremet? Azon kívül, hogy joga nem, oka volt rá? Ezt mindenképp meg kell tudnom, azonban egy tényt szem előtt kell tartanom. Korántsem annyira mint Liam, de ő is veszélyes. Vigyáznom kell vele. Amint ez a gondolat átfutott az agyamon, a kis lakásom konyhájába siettem. A berendezése igen szegényes volt, s megkopott bútorai arról árulkodtak, régóta árválkodott egyedül, mielőtt kivettem. De nekem ez pont megfelel. Előkerestem egy kisebb kést, amit feltűnés nélkül elrejthetek a táskámban. Csak biztos, ami biztos alapon.
Épp, mikor elhagytam a lakást és úti célomnak megfelelően a belváros felé vettem az irányt, a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Üzenetet kaptam, mely egy számomra ismeretlen feladótól jött. Megnyitottam.

"Este érted megyek, behajtom a tartozást. De aztán szexi légy. ;) Liam xX "

Remek. Már csak ez hiányzott nekem. De várj.. Honnan tudja hol lakom? Különböző kérdések kavarogtak a fejemben, miközben telefonomba elmentettem, a személyes behajtóm számát. Ez az egész Liam szitu számomra tele volt logikai bukfencekkel. Hogy van az, hogy mindent tud rólam? Talán figyeltet? Talán most is tudja épp hova tartok. Körülnéztem az utcán, a nyüzsgő sokaságban, hátha kiszúrok egy egy gyanúsabb személyt, aki árgus szemekkel bámul. Sikertelen volt ez a próbálkozás. A napnak pont abban a szakaszában voltunk, amikor délután az emberek munkájukból hazasietnek. Ebben a tömegben lehetetlen lett volna kiszúrni bármiféle esetleges megfigyelőt. Niall galériája a lakásomtól csak néhány háztömbnyire volt, így hamar megtettem azt az utat. Hangosan fújtam ki a levegőt, mielőtt beléptem volna azon az ismerős ajtón, hogy megjárjam ugyanazt a poklot, amit egy napja. Minden ugyanolyan volt. Zayn most is ugyanolyan unottan ült a kis asztala mögött, mint előző nap. Egészen addig a pillanatig, amíg be nem tettem a lábam a helyiségbe.
-Helló szépségem.-villantotta felém "egy fog krém reklámból léptem elő" mosolyát.-Csak nem keresel valakit.-lépett ki a saját kis kuckójából. Igyekezett közeledni hozzám, én pedig inkább szívesebben tartottam a távolságot.
-Ami azt illeti, tényleg keresek valakit.-eresztettem egy nem túl meggyőző mosolyt, csupán udvariasságból. A szemében felcsillant egy apró szikra. Nyelvével megnedvesítette alsó ajkát.-Niall.. ő bent van?-kérdeztem bizonytalanul, mire felvonta egyik szemöldökét.
-Számodra kétlem, kicsi lány. Itt vagyok helyette én.-dőlt háttal az asztalának.
-Azt hiszem nem érted, nekem beszélnem kell vele.-próbáltam meg elsuhanni mellette, ahhoz az ajtóhoz, melyen keresztül tegnap eljutottam a keresett személyhez, de Zayn elkapta a karomat és visszahúzott. Maga és az asztal közé szorított. Nyögés szaladt ki a számon, mikor csípőjét durván az enyémhez dörzsölte.
-Ne olyan hevesen kicsim.-suttogott miután kezét a derekamra helyezte. Kezemet mellkasára tette, növelve köztünk a távolságot. Igyekeztem szabadulni a szorításából, de próbálkozásaim kudarcba fulladtak.
-Zayn ne..-nyögtem elhaló hangon, mikor nedves csókjait éreztem a nyakamon.
-Csak ne mondd, hogy nem élvezed.-morogta halkan, majd keze a fenekemre csúszott, mikor betelt a pohár.Kissé eltoltam magamtól, majd erőteljesen az ágyékába térdeltem.
Arca eltorzult a fájdalomtól, se kezeivel rögtön az érintett hely felé kapott. Teste összecsuklott, majd oldalra borult.
-Ribanc.-nyögte halkan. Én pedig, megragadva az alkalmat, hogy nem áll az utamban senki, a pult mögötti ajtó túloldalára kerültem. Végigjártam a sötét folyosókat, a lépcsőket és a sötétkamrát, viszont későn jutott eszembe, hogy valakiről elfeledkeztem.
-Itt van.-lökött be az ajtón az a nagy izmos, agyontetovált férfi, ki őrként áll Niall "műterme" előtt.
A szőkeség háttal állt nekem és valamit rendezgetett, miközben kiküldte a férfit. Egyedül maradtam vele. Összezárva. Kezemet a táskámban pihentettem, hogy bármikor előkaphassam "fegyveremet", ha csak szükség van rá.
-Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk.-mosolygott sejtelmesen, mikor felém fordult. Éreztem a torkomban növekvő gombócot, ahogy közeledett felém. Nem éreztem még késznek magam arra, hogy kérdezzek, de szám önálló életre kelt.
-Milyen kapcsolatban voltál a nővéremmel?-csúszott ki a számon, mire Niall arcán egy fura fintor jelent meg.
-Elég közeliben, ha érted mire gondolok.-kacsintott egyet, mikor úgy gondolta felfogtam kijelentését.
-És..és miért mondtad rá azt, hogy..
-Céda?-nézett rám kérdőn, majd megállt tőlem egy lépésnyire. Aprót bólintottam.-Mert az volt.-kezem ökölbe szorítottam és próbáltam kontrollálni a bennem fortyogó indulatokat.-Annak ellenére, hogy mindent megadtam neki, amire csak szüksége volt, amire vágyhatott..-hangja egyre elhalkult. Volt benne valami furcsa.-Annak ellenére, hogy szerettem őt..-valamiért legbelül úgy éreztem, hogy igazat mondd. Talán tényleg szerette a nővéremet.-Nem voltam neki elég.-olyasfajta keserűség volt a hangjában, amit lehetetlenség lett volna megjátszani.-Megcsalt az a ribanc.-mondta csendesen. Belegondolva ezt sehogy sem tudtam elképzelni Meganről.-Megérdemelte a sorsát.-mondatára a fájdalom és a harag olyan erővel tört fel benne, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Táskámból előrántottam fegyverem és neki rontottam vele a beszélőnek.  Niall azonban egy határozott mozdulattal csavarta ki kezemet hátam mögé.
-Neked aztán tényleg van bátorságod kislány.-rekedtes hangja a fülemben csengett. Elképesztő ereje volt, minek csak a töredékét használta. Éreztem, hogy visszafogja magát, mégis majdnem eltörte a karomat. Most már másképp láttam mindent és jobban tüzelt a bosszúvágy mint eddig. Éreztem, hogy lépésről lépésre közelebb kerülök a megoldáshoz. De még most is voltak kérdéseim, amikre senki nem adhatott választ.

-De még egyszer ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad. Megértetted?-elengedte karomat és előre lökött. Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de ekkor újra megragadott és maga felé fordított. Sötét pillantása úgy szegeződött rám, mintha arcomból akarná kiolvasni felfogtam-e azt, amit az imént mondott. Egy hirtelen pillanatban kezem csattant az arcán, rózsaszínes pírt hagyva maga után. Nem tudom pontosan miért tettem. Talán már annyira mindegy volt. Talán annyira elzsibbadtam a megrázkódtatástól, hogy nem éreztem félelmet ott, ahol kellett volna. Mérhetetlen düh tombolt abban a két mélykék szemében. Állkapcsa megrándult, a homlokán pedig kiduzzadtak az erek. Hangosan zihálva vette a levegőt. Csuklómon erősödött a szorítása, mely fájdalmasan fojtotta belém a szavakat. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy megütne egy nőt, és még abban sem kételkedtem, hogy dühében esetlegesen ölne. A legrosszabbra számítottam. Azon a napon, amikor beléptem abba a bárba, olyan emberek sűrűjébe kerültem, akik olyan természetesen titkolóznak és rejtegetik céljaikat, mint amilyen természetesen élnek, lélegeznek és valószínűleg gyilkolnak. Olyan erővel és gyorsasággal kezdett rángatni a szoba másik felébe, hogy lábaim hirtelen, nem bírván az iramot összecsuklottak. De igyekeztem. A kis helyiség másik felében is volt egy ajtó, amit eddig még szemügyre sem vettem. Mikor feltépte elém tárult egy komor téglafal. Hátsókijárat volt. Motyogott valamit az orra alatt, majd úgy lökött ki az ajtón, hogy reagálni sem volt időm. De legalább már tudtam, hogy vele sem éri meg pofozkodni. Még ha egy konyhakésem is bánta. Heves iramban hagytam el a raktárhelyiségnek kinéző épület hátsó szárnyát, amely előttem állt, keskeny zsákutcába szorítva, ahova kukákat helyeztek el. Az elmúlt fél órában hatalmas köd ereszkedett a városra. Hatalmas fekete felhők zárták el a nap sugarainak útját, homályba burkolva mindent. Az eszem azt súgta jobb, ha haza megyek, de nem akartam. Az csupán azt eredményezte volna, hogy tűkön ülve várjam, hogy éjszakai tortúrám kezdetét vegye. Sétáltam néhány utcányit, majd beültem az első Starbucks kávézóba, ami az utamba került. Egy cappuccino mellett próbáltam rendezett sorokba tömöríteni kusza gondolataimat, de minél jobban próbálkoztam, annál nagyobb kudarcba fulladt cselekedetem. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Egyre csak Megan-ön kattogtam. Az alapján, amit Niall mondott róla, nem ismertem rá a testvéremre. Mindig is ellenezte ezt a fajta viselkedést, mindkét nem részéről és ezért nem vagyok képes elhinni, hogy egyszerre két vasat tart a tűzbe. Mindazonáltal így, hogy Liammel ellentétben Niallnek volt indítéka a gyilkosságra.. Már amennyire egy megcsalt szív fájdalom díja lehet a csalárd halála.. De amilyen dühkezelési problémákkal küzdhet, egy esetleges gyilkosság gondolata nem állhat távol a szőkeségtől sem. Azt hiszem.. Újabb SMS jelzés zökkentett ki gondolatmenetemből.

"30 percen belül ott vagyok érted. Liam xX"

Már fél nyolc. Annyira belefeledkeztem a saját magam kis elméleteibe, hogy megszűnt körülöttem forogni a világ. Sietősen fizettem, de megtorpantam a kijáratnál és egyenesen a kifüggesztett táblán álló feliratra meredtem.

Kiszolgálót felveszünk.

Gyorsan végigfutott az agyamon a gondolat, hogy mindenképp jól jönne ez a meló. Valószínűleg nem is fizet rosszul, mindezek mellett pedig tapasztalatom is van, hisz mielőtt idejöttem pincérkedtem egy hasonló kávézóban otthon. gyorsan visszasiettem a pulthoz, ahol egy helyes pincér srác igazított útba a főnökéhez. Egy elég kedves középkorú asszonyhoz, akivel letisztáztam mindent és közös megegyezésre jutottunk, hogy két nap múlva kezdhetek itt dolgozni. Tehát a pénzügyi gondjaim ezennel ki vannak pipálva. Hűvös szellő csapta meg az arcomat, amint kiléptem a szabadba. Fénycsóvák borították halvány fehéres fénybe az éjszakát. A köd felszívódott, ugyanúgy ahogy az emberek. Bevallom én sem szívesen mászkáltam egyedül, de kénytelen voltam. Furcsa érzés kerített hatalmába. Körbenéztem. A környék széltében, hosszában üresnek tűnt, mégis úgy éreztem figyelnek. Szaporázva lépteimet jöttem rá arra, hogy valóban nem voltam egyedül. Valaki futott utánam. Üldöztek. Sietősen kotorásztam a táskámban a kapu kulcsot keresve. Két saroknyira voltam a biztonságot jelentő lakásomtól. Egy idő után követőm léptei elhalni látszottak. Kissé nyugodtabban nyitottam ki a hatalmas vas ajtót mellyel az emeletes ház lépcsőházába nyertem belépést. Felsiettem a második emeletre. Torkomban éreztem a növekvő csomót, mikor újabb lépteket hallottam közeledni felém. Kulcsom, már lakásajtóm zárjában pihent, de megbénultam a lépcsőn felkúszó árny láttán, mely még nem engedte láttatni tulajdonosát. Mikor tekintetem találkozott azzal a sötét szempárral, akivel reméltem többé nem találkozok, végtagjaim saját életre keltek. De túl késő volt. Mielőtt beléphettem volna a biztonságot jelentő otthonomba Zayn karon ragadott és visszarántott. Fájdalmasan fogta le kezeimet, hátamat mellkasának támasztva magához szorított. Ajkai közvetlen a fülemhez értek.
-Nem mondták még neked, hogy egy magadfajta kislánynak veszélyes sötétedés után egyedül mászkálni?-nevetett sejtelmesen. Haszontalanul vergődtem a karjaiban. Meglehetős erőfölényben volt velem szemben és az is mellette játszott, hogy háttal álltam neki így számomra kedvező akciómat nem játszhattam el még egyszer.-És most szépen ki fogsz engesztelni aranyom.-ajkait egy ponthoz nyomta közvetlenül a fülem mögött. A hideg végigfutott a testemen. Sikítani próbáltam de befogta a szám és erőszakosan lökdösött az ajtó túloldalára, majd lábával berúgta azt. Kulcsaim megcsörrentek a külső oldalon. Testemet sajátjának szorítva benyitott minden ajtón, amíg meg nem találta azt amit keresett.-Ugyan csak egyszemélyes, de a célnak megfelelő.-eresztett el egy kaján vigyort, mikor lelökött az ágyra, majd maga felé fordított és térdeivel közre fogva combomat rám nehezedett.  Csuklóimat oldalra szegezve egész testsúlyával rám nehezedett. Az ellenállás hasztalannak bizonyult, mégis minden erőmet próbáltam bevetni. Hiába kiabáltam, vagy sikítottam. Amilyen kicsi és megviselt volt a lakás, annál inkább hangszigetelt. Tehát szomszédoktól nemigen számíthattam segítségre. Nedves csókokat hagyott a nyakamon. Heves mozdulatokkal csatolta ki övét és farmerjának gombját, mely már alsónadrágján keresztül láttatni engedte domborodó férfiasságát. Agresszív módon és minden tiltakozás ellenére rólam is combközépig lerángatta a farmeromat. Fehérneműm látványa teljesen kivetkőztette magából és akkor mikor már azt hittem nincs menekvés egy olyan ember hangját hallottam meg Zayn háta mögül, akiről soha nem hittem volna, hogy egyszer örülni fogok neki.
-Mi a szar?-ahogy Liam meglepett tekintete találkozott az arcommal azonnal levette, hogy nem önszántamból kerültem szorult helyzetembe. Lerángatta rólam a "partneremet" a pólójánál fogva és hozzá méltóan tessékelte ki a lakásból, hogy az csak úgy koppant a a padlón. Gyorsan visszarángattam magamra a nadrágom és lerogytam az ágyra. Egy röpke pillanatra felpillantottam Liamre, aki közvetlen előttem állt. A hidegség és a tartózkodás egyre kevésbé volt érezhető a tekintetében. Egy különös feszült pillanat erejéig némaság borult a kis szobára.
-Köszönöm.-nem akartam kihangsúlyozni ezt a szót, mégis hangosnak tűnt és ott keringett a levegőben, mint egy puskagolyó, ami gellert kapott a környező falakon.

Nos gyerekek, tudom, hogy nem lett egy hosszú rész és érdekfeszítő se különösebben, de nézzétek el.
Köszönöm a komikat az előző részre. Remélem most is kapok legalább annyit ( min 4).
Egy hét múlva új rész várható. Üdv: Szofiis.

5.fejezet

Az éjszaka fülledt levegője az arcomba csapott,ahogy rohantam a kihalt utcák rémisztő sötétjébe. Nem tudtam pontosan mi elől igyekszem éppen, de ösztönöm azt súgta, menekülnöm kell. Lépteim hangja felverte a vérfagyasztó csendet. A járda mellett parkoló autóra pillantva hirtelen, egy pillanatra megfagyott ereimben a vér. Az ajtó üvegének halvány tükréből ugyan is nem az az arc nézett vissza rám amire számítottam. Én voltam, de nem a saját testemben, hanem a Meganében. Tudatába kerültem annak, hogy amit most megélek nem a valóság, az eszem még mindig azt súgta, ne álljak meg. Csöppet lelassítva a hátam  mögé pillantottam, hogy üldözőm, ne csak A Rejtélyes Sötét Alak képében keltsen bennem félelmet. Csalódnom kellett. A kivilágított utcán, szorosan mögöttem haladó férfi kapucnit viselt, mely  arcát intenzív sötétbe burkolta. Az út választásra kényszerített, miként néhány méterre tőlem egy kereszteződésben ágazott el. A jobb irányt választva rá kellett jönnöm, hogy rossz döntést hoztam.  Zsákutcába kerültem. Csapdába estem a sötét téglafalak és üldözőm alakja között, ki erőteljesen felkacagott, mikor felfedezte a számára kedvező felállást. Hangja mély volt, amolyan dörmögés, ami még suttogva is hangos lenne, de volt benne valami lágy könnyedség, valami olyan, amit még soha nem hallottam ez előtt. Tekintetem a kezére tapadt, mellyel háta mögött babrált a nadrágja vonalában. Mikor ismét láthattam az egy fekete pisztollyal pontosan a szívem felé mutatott. Hatalmasat nyeltem. Számat szólásra nyitottam, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. A férfi újra megmozdult, s mintha lassított felvételben játszódott volna, ahogy az arcát takaró kapucnihoz nyúl. Abban a pillanatban lövés zaja rázta fel az apró sikátor ordító ürességét.

-Ne!-kiáltottam, ahogy felültem az ágyon. Szívem hevesen vert és ziláltan vettem a levegőt. Néhány hajtincsem izzadt homlokomhoz tapadva az arcomban csüngött. Ezeket eltűrtem a fülem mögé, majd körbenéztem a szobában. Beletelt pár pillanatba, mire felfogtam hol is vagyok pontosan. Liam hálószobájában. Egyedül. Kint már világos volt, és a nap sugarai kissé áthatoltak a sötétítőn, halvány fehéres fénybe burkolva a szobát. Az ágy másik térfele, már rendezetten, bevetve állt, nem árulékodva arról, hogy múlt éjjel bárki is használatba vette volna. Felkeltem és én is rendbe szedtem az ágyneműmet, majd a TV  alatt álló digitális órára pillantottam, mely 10:57-et mutatott. Ez meg is lep, mivel soha nem voltam ilyen hétalvó. Az éjjeli szekrényhez fordultam, majd magamra kaptam a farmerom. A felső levétele előtt utoljára körbenéztem, majd azt is átcseréltem. A "hálóruhámat" pedig az ágy általam használt télfelén hagytam, összehajtva. Kissé kómásan beléptem a fürdőbe, de még most sem ütköztem össze senkivel. Félve pillantottam a tükörbe, hogy megállapítsam, vendéglátóm túlkapásának nyoma mennyire maradandó. Felfedezhetően kisebbek voltak a zúzódások, de még mindig nem múltak el teljesen. Viszont megtanultam a leckét.
Soha, de soha ne idegesítsd fel Liamet, ha alkohol hatása alatt áll!
Zajokat hallottam a földszintről, így  követtem azokat. A nappalival szemben álló ajtó mögül szűrődtek ki a halk hangok. Benyitottam a helyiségbe, ami mint kiderült a konyha volt.
-Jó reggelt Csipke Rózsika.-üdvözölt a "vendéglátóm", miközben a tűzhely fölött forgolódott, majd a serpenyőből, mely a kezében volt két tányérba tette a tojást. Az étkező asztalra tette, majd helyet foglalt és intett, hogy én is ezt tegyem.
Liam és a konyha? Ez egy olyan pillanat, amiről soha nem hittem volna, hogy valaha részem lesz benne.
 Szólni akartam, de ismét egy hang sem jött ki a torkomon. Még mindig az álmom hatása alatt voltam, amibe egész pontosan még bele sem gondoltam. Csak megráztam a fejem és végül kipréseltem magamból néhány szót.
-Én.. mennék ha.. ha lehet.-dadogtam zavartan, mire ő felvonta egyik szemöldökét.
-Mégis hova aranyom?-eresztette el halványan mosolyát.
-Beszélnem kell azzal az emberrel, akiről tegnap beszéltél.-mondtam, immár határozottabban.-Niall? Niall Horan.. azt hiszem. Meg kell tudnom, hogy..
-Azt hiszed nélkülem mehetnél bármire is?-gúnyos pillantást meresztett rám, majd üres tányérját a mosogatóba helyezte és a másik felé állt. Tekintetét újra rám szegezte, majd a tányérra, mintha azt mondaná: Utolsó lehetőség. Én újra megráztam a fejem, ő pedig a kukába öntötte annak tartalmát, és ismét felém fordult és a konyhapult szélére ült.-Van egyáltalán fogalmad arról, hol keresd?
-Nem, nincs de.. de biztosan megtalálom valahogy.-igaza volt. Konkrétan bele sem gondoltam abba, kit és hol is kellene kutakodnom.
-Ha szépen megkérsz, elvezetlek hozzá, de természetesen nem ingyen.-kuncogott, majd közelebb lépett hozzám és kezeit a csípőmre helyezve magához húzott. Aprót nyögtem.-És persze, még mindig az adósom vagy.-simított végig a fenekemen. Helyben vagyunk. Visszatért az a Liam, akit először láttam és akit nem szeretek. ezek szerint tegnap a semmiben reménykedtem.
-Felejtsd el. Nélküled is megtalálom.-szabadítottam ki magam szorításából és az ajtó felé indultam, de elkapta a karomat és visszarántott. Nem szólt semmit csak komoly arccal bámult rám. Hirtelen megfogta az állam és döntögetni kezdte fejelem jobbra, majd balra. A nyakamat nézte, majd óvatosan végighúzta ujjait az érzékeny pontokon.
-Várj itt.-szólt, majd eltűnt pár perc múlva pedig egy hosszú selyem sállal a kezében tért vissza, amit óvatosan a nyakamba kötött.-Nem tudom mi ütött belém. Tényleg sajnálom.-húzta végig kezét még egyszer, immáron sállal borított nyakamon. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Most nem akartam semmi mást, csak elmenni innen és mihamarabb elfelejteni azt, hogy a tegnap éjszaka egyáltalán megtörtént.
-Engedj el.-néztem fel rá könyörgő pillantással, mire újra mosoly tört magának utat, arcán.
-Én nem felejtek Jade.-kacsintott rám.-Egyébként azt sem tudod, hol vagyunk. Be sem találnál a városba egyedül kis szívem.-simította meg vállaimat.
-Majd megoldom. Nem kell a segítséged.-sepertem le magamról érintését, majd a bejárati ajtóhoz siettem és megpróbáltam kinyitni, de zárva volt.
-Csak nem ezt keresed?-nevetve csörgette meg kezében a kulcsot a hátam mögött. A legkevésbé sem volt idegzetem a játékaihoz, de ezt nem tartottam jó ötletnek kimutatni. Hangosan kifújtam a levegőt, majd szúrós pillantást vetettem rá, mire kinyitotta az ajtót. Amint kiléptem a nap meleg sugarai megcsapták arcomat.  Körbenéztem a kis utcán. Liam kocsija még most is ott parkolt a házzal szemben és a környék most még szebbnek és sugárzóbbnak hatott. Talán igaza volt és szükségem van a segítségére, de a kezdetektől harcolok vele és most bármiféle beleegyezés azt jelentené, hogy megadom magam. De nem.
Az autó parkolási irányának ellentétesen indultam vissza. Mivel arról jöttünk, nekem arra kell haladnom. A környék teljesen kihalt volt. Mindenki dolgozik, vagy épp mást csinál. Napok óta ez a legnyugodtabb pillanatom. Többé-kevésbé.
Csak most gondoltam bele.. Én az éjjel megálmodtam, hogyan is halt meg Megan. Persze, miért is nem esett le ez nekem előbb. Átéltem azt, amit a nővérem azon az éjjelen amikor meghalt. És talán, ha nem ébredek fel, szembe nézhettem volna a gyilkosával. Ennek az álomnak jelentenie kell valamit. De mégis minden annyira zavaros.Hirtelen megugrottam, mikor, egy mellettem velem egy tempóban haladó jármű hangosan dudálni kezdett. Azonnal megismertem a kormánynál ülő alakot, aki lassan lehúzta az ablakot és mosolyt villantva rám, az én tempómban haladt tovább, amin gyorsítani próbáltam.
-Ebben az ütemben körülbelül két-három órán belül a városba érsz.-nevetett sejtelmesen. Én rá sem néztem, csak magabiztosan haladtam előre az üres utcán.-Gyere már szállj be.
-Kösz nem, tudom mi a feltételed.
-Ez úttal kivételt teszek, de csak most az egyszer.-komolynak hangzott, mégis megálltam, hogy arcára pillanthassak, az mindent elárul. Ő is lefékezett. Ott álltunk néma csendben, másodpercekig, majd vívódásom után beadtam a derekam és megkerülve az autót beszálltam Liam mellé. Csendben tettük meg az utat a belvárosba. Figyelmesen és körültekintően vezetett, nem olyan állat módjára, mint legutóbb. Egy fotó galéria bejáratánál parkolt le.-Itt vagyunk.-nyitotta ki nekem az ajtót és segített kiszállnom.
Egy régi stílusú épület alagsorában építették ki a helyiséget, mely a kirakatból nézve elég szűkös volt. Zöldre festett fa ajtaja felett megszólalt a kis csengettyű mikor beléptünk. Liam előttem, én szorosan mögötte. A falak zsúfoltságig teltek meg gyönyörű keretekbe foglalt tájképekkel. Némelyiken vízesés, hegyoldal, vagy tópart volt látható gyönyörű beállítással és tökéletes fényhatással. Egy apró asztal állt a helyiség végében, melyen egy ócska régi pénztárgép pihent. Az asztal mögött egy magas, jól öltözött, sötét hajú fiú ült unottan. Vonásai erőteljes benyomást gyakorolhattak a nőkre. Meglehetősen vonzó külsővel rendelkezett. Igéző sötét szemeivel bárkit meg tudott volna igézni, szerény véleményem szerint. Liam rám pillantva, tekintetével annyit sugárzott felém, hogy ne szólaljak meg.
-Helló Zayn.-nyújtott kezet Liam, amit az illető el is fogadott.-Niall lent van?-kérdezte magabiztosan, miközben valamiért igyekezett teste mögé rejtve, eltakarni engem.
-Igen lent van. Menjetek be hozzá.-ujjával a mögötte lévő ajtóra bökött, amit eddig észre sem vettem. Liam karon ragadott és amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzott Zayn mellett. Végigmértem és ő is így tett. Szemmel láthatóan tetszett neki amit  látott. Alsó ajkába harapott, miközben keze lecsúszott hasának vonalán a nadrágjához, majd eltűnt az ajtó takarásában. Sötét, szűkös folyosón haladtunk át. Senki nem volt látótávolságon belül, Liam mégsem engedett el. A folyosót lassan lépcsők váltották fel, melyet egy jól álcázott rejtekajtó dugott el kíváncsiskodó szemek elől. Alig láttam valamit a félhomályban így igyekeztem a hallásomra támaszkodni. Nem sokkal később egy ajtó előtt álltunk, amit egy eléggé fura fazon állt el. A plafonról fityegő kis lámpa fényében és Liam védekező takarása ellenére is megpróbáltam alaposan szemügyre venni. Hatalmas testalkatával Liam fölé magasodott. Izmai kidomborodtak a világos trikóból, melyet viselt. Karjai minden szegletét tetoválások tarkították, melyek eltűntek a felső alatt. Hatalmas állkapcsán rosszul összeforrt sebhely éktelenkedett. Jobb szeme alatt pedig fekete és kék foltok tarkállottak.
Szúrós tekintetétől kirázott a hideg, majd hirtelen bólintott egyet és kitárta maga mögött az ajtót, hogy bemehessünk. Erre az alakra nem néztem vissza, Túlságosan is rémisztőnek találtam ahhoz, hogy megtudjam , milyen hatást váltottam ki belőle. Egy sötétkamrába léptünk. Mindenütt fotók száradtak felcsipeszelve. Egyre beljebb haladtunk és újabb ajtó mögött végre megnyugtató világosság öntötte el a helyiséget. A szoba jobb oldali falát fehér ponyva takarta a falon. Előtte egy nő ült, szemben egy felállított fényképezőgéppel. A készülék mögött egy szőke srác állt és kezelte azt.
-Hamis iratokat készít.-súgta a fülembe Liam. Már nem állt előttem védelmezőn és nem irányított, de még most is hallgatásra intett. Amikor a nő sietősen távozott, odalépett hozzánk a fiú.
-Szeva öreg harcos, néha te is felbukkansz erre? Mi szél hozott?-fogtak kezet.
-Amint látod. Csak van egy elintézetlen ügyem, amiből tisztázni szeretném magam.-hangzott kellő komolysággal Liam, majd rám pillantott és én egy lépéssel közelebb álltam.
-Meglepetésed is van a számomra?-csillant fel a szőke srác szinte áttetszően kék szeme. Csak most tűnt fel, hogy akcentussal beszélt. Furcsán.- Nem kellett volna, tudod, nincs szülinapom.-tette kezét a vállamra. Meleg érintésétől megugrottam. -De komolyan ő ki?-bökött fejével felém. Liam hangosan fújta ki a levegőjét, majd hosszú szünet után megszólalt.
-Megan Carter húga.-figyeltem Niall minden rezdülését, miként reagál a testvérem nevére. Arcáról eltűnt a mosoly, melyet komor üres tekintet váltott fel.
-Hm. És ő is egy olyan céda mint a nővére?-elállt a szavam lenéző pillantásától és minden eddigi düh, ami bennem fortyogott, kitört.
-Hogy mered, te szemétláda!-üvöltöttem, miközben öklömmel Niall mellkasát és arcát, ütöttem, amelyik épp kézre esett. Elvakított a belső fájdalom és a bosszúvágy.-Te gyilkos. Te rohadék! Hogy mered? Megölted te..-könnyeim elhomályosították látásomat, hangom pedig remegett. Liam hátulról keresztbe fonta karjait vállam felett, ezzel megakadályozva, hogy árthassak barátjának.Ott vergődtem karja között amíg volt erőm tiltakozni. Niall egy lépés távolságból figyelte az eseményeket.
-Nyugodj már le.-hajolt közel hozzám Liam, mire minden próbálkozást feladtam. Nehézkesen vettem a levegőt. Próbáltam fékezni előtörni készülő könnyzuhatagot.
-Azt ajánlom fékezd a nyelved kislány, mert ha én fogom, azt nem köszönöd meg.-fenyegetett közelebb lépve a szőkeség.-Most jobb, ha mentek.-szólt ellentmondást nem tűrően, mire kísérőm vette a lapot. Minden felesleges szó nélkül visszavezetett azon az úton, amerről jöttünk és csak akkor kezdett el beszélni hozzám, mikor már elhagytuk a galériát.
-Mondd te normális vagy?-ragadta meg erősen a karomat.
-Miért csináltad ezt? Megérdemelte az a szemét, miért állítottál meg?-küszködtem elcsukló hangommal, miközben próbálkoztam kihúzni karomat szorításából. Nem szólt semmit csak mereven nézett rám.
Nyögtem egyet, majd erősen beleboxoltam a mellkasába, mire megrándult az állkapcsa, de még most sem szólt semmit, csak elengedte a kezem. Elengedett. Még egyszer végigmértem, majd sarkon fordultam.
Kezemmel megtöröltem arcomat és kipréseltem magamból két szót, amit már nem tudtam kimondatlanul hagyni.
-Bassza meg!


Nos, remélem tetszett mindenkinek. A következő rész egy hét múlva várható, feltéve ha meglesz a 3 komment :))
Puszi Sz.

Trailer.

Elkészült a videó a bloghoz, remélem tetszeni fog nektek :))

Szeretném kikérni a véleményeteket róla, valamint remélem, így a történet végéig olvastok majd :)

4.fejezet

-Rossz testvér voltam.-hüppögtem halkan. Ő mereven bámult rám. Nem szólt semmit, mégis mintha szemeivel azt kérdezné: Miért?- Mert soha nem kaptam fel a fejem, semmi miatt a saját kis boldog világomban és nem vettem észre, hogy az övében nem stimmel valami.-lassan kezdett eluralkodni rajtam a belső káosz. Furcsa volt. Furcsa volt, hogy annak öntöm most ki a szívem fájdalmát, akit eddig a nővérem gyilkosának hittem. Már nem hiszem ezt. Nem tudom miért, de nem. Liam azt állítja, ő csak egy fedősztori volt Megan életében, egy barátja kérésére. Azért, hogy nehogy baja essék. De megtörtént. Ez az állítólagos barát sem állt valami jó színben a világ előtt, de Liamnek nagyobb neve és tekintélye volt az alsóbb körletekben ahhoz, hogy a barátnőjével ne merjen kikezdeni senki. Megtudtam, hogy az akibe a nővérem valóban beleszeretett nem ő volt, hanem Niall. Niall Horan.  Nem is tudom miért hiszem ezt el. Egy biztos. Fel fogom keresni ezt az illetőt is. Bár lehet, hogy nem is létezik. Lehet, hogy minden csak Liam őrült elméjének szüleménye, hogy eloszlassa a kétségeimet. Talán. Talán, most azért veszem be mert kicsit sok volt az a két üveg bor, ami időközben elfogyott.
-Nem voltál rossz testvér.-a combomra helyezte a kezét, amit automatikusan lesöpörtem onnan. Most vettem csak észre, hogy túl közel kerültünk egymáshoz. Ott ültünk a hatalmas kanapé közepén, szorosan egymás mellett.-Mindazok alapján amit elmondtál, Megan nálad jobb testvért talán nem is kívánhatott volna magának.-keze ismét visszakerült a lábamra, de most bele is markolt, így nem tudtam ellökni. Rápillantottam. Megláttam a szemében azt a csillogást. Megremegtem. Tisztulni kezdett a fejem. Mintha ez a pillantás józanító hatást gyakorolt volna az agyamra. Közeledni kezdett hozzám. Nehézkesen mozgott a sok italtól, azonban így is rögtön levettem mit akar. Megcsókolni.Kitérve előle felálltam és lassan hátrálni kezdtem.
Sóhajtott egyet, és kortyolt a poharából.-Szóval még most sem vagyok elég jó neked.-kisebb fintor jelent meg az arcán. Nem tudtam mit mondjak. Nem tudtam mi lehetne helyes. Fogalmam sem volt, milyen lehet a viselkedése, ha alkohol hatására pöccen be és ezt nem is nagyon igyekeztem megtudni. Ahhoz még kissé féltem. Hosszú percekig álltam ott az ajtótól néhány lépésnyire. Bármikor elfuthattam volna, de minden pillanatban átfutott az agyamon az, mi is lenne ennek a következménye. Mert abban biztos vagyok, hogy semmi jó.
-Gyere ide.-veregette meg maga mellett a helyet a kanapén. Félve, de mellé ültem, persze távolságot tartva. Nem néztem rá. Nem néztem a szemébe, csak bambán magam elé bámultam mintha nem is ott lettem volna.-Tűnj el ebből a városból, mielőtt a nővéred sorsára jutsz.-suttogta a fülembe, mire jeges fuvallat borzongatta meg egész testemet. Közelsége úgy vonzott, ahogy taszított. Ez egy olyan érzés volt, amit nem tudtam sem megmagyarázni sem pedig meg tagadni. Valamiért most a szememben nem tűnt olyan rossz fiúnak de az eszem azt súgta, még ne higgyek a látszatnak.
-Nem megyek el.- határozott akartam lenni, de hangom mégis remegett.-Nem megyek el addig, amíg fényt nem derítek erre az egész mocskos ügyre.-a másodperc töredéke alatt karja ismét a nyakamra fonódott és minden erejével a díszpárnák közé nyomott. Próbáltam lazítani ujjainak görcsös markolásán, de mind erősebben tartott.
-Azt hiszed, téged nem csinálnak ki rögtön?-az eddigi nyugodt Liam, egy csapásra dühöngő állattá változott. Szemei vérben forogtak, hangja mélyebbnek, félelmetesebbnek hatott mint eddig.-Ki a franc fog téged megvédeni Jade? Azt hiszed képes leszel vigyázni magadra?-egyre hangosabban beszélt, hangja mégis minden szónál elhalni látszott. Egyre kevésbé kaptam levegőt és akárhogy is próbáltam küzdeni ellene, legyűrt. Először színes foltok cikáztak a szemem előtt, majd Liam arca sötétedni kezdett. Még láttam, hogy mozog a szája, de hangja már olyan távoli volt, hogy semmit sem hallottam. Szemhéjam egyre csak nehezült, végül minden elhalt körülöttem.

Lassan nyitottam ki a szemem. Megpróbáltam úgy körülnézni a helyiségben ahol voltam, hogyha Liam esetlegesen a közelben van ne nagyon érzékeljen belőle semmit. Félhomály telepedett a szobára. Valami háló lehetett, legalábbis erre következtettem a hatalmas franciaágyból, amin feküdtem. Nem volt velem senki.
A szoba ablaka felett lógó sötétítő, csak félig takarta el a beszűrődő halvány fényeket. Már rég besötétedett odakint. Felültem az ágyon és újra körül néztem, amennyire a sötét engedte. Az ágy két oldalán egy-egy kis sötét színű éjjeli szekrény volt elhelyezve, rajtuk kis lámpákkal. Az ággyal szemben egy ugyan olyan TV függött a falon, mint a nappaliban. Az ajtó melletti falat, hatalmas sötét ruhásszekrény foglalta el. Egyik ajtaján hatalmas tükörrel. Közelebb léptem hozzá, mire hirtelen világosság öntötte el a helyiséget. Az ajtó felé fordultam ijedten. Ott állt Liam. Szemei elkerekedtek, mikor pillantása rám szegeződött. Ajka kissé kinyílt, mintha mondani akart volna valamit. Úgy látszott keresi a szavakat.
-Istenem.-nyögte ki végül, majd egyik kezébe temette az arcát. Beletelt pár pillanatba, mire felfogtam, mire is reagált pontosan. Kissé elfordítottam a fejem, de épp csak annyira, hogy fél szemmel őt is lássam. Végtagjaim elgyengültek, úgy éreztem lábam nem tart, mikor megláttam milyen nyomot hagyott rajtam. Kezemmel óvatosan végigsimítottam a nyakamon és igyekeztem visszatartani a fájdalmas nyögéseket. Az érzékeny bőrömet a tenyere és az ujjai vonalán sötét foltok és zúzódásnyomok fedték. Szörnyű látványt nyújtottak.
-Sajnálom.-szólt halkan, mire felé fordultam. Már közelebb jött hozzám. Próbáltam nem hátrálni. Nem mutatni azt, mennyire is félek tőle jelen állapotomban.-Én nem akartalak bántani.-ez már szinte teljesen őszintén hangzott, valahogy azonban mégsem győzött meg teljesen.

Most vettem csak észre, hogy mintha más lenne. Nem az az "alvilági alak vagyok, rettegj tőlem, amit akarok azt elérem" Liam volt, hanem valamivel több. Mélyebb. Törékenyebb. Jobban mondva, most ilyennek mutatta magát. Újra ott volt benne az emberség. Ember volt a szememben, nem az a vadállat, aki majdnem megölt. Már nem volt részeg. Vagyis nem tűnt annak. Mintha most tisztán látott volna mindent.
-Oké.-nyögtem elhaló hangon, miközben elkerültem a szemkontaktust. Valahogy érdekesebbé vált a padló.-Semmi gond.-szinte már motyogtam, de reméltem hallott engem. Hallott.
-A folyosó végén van a mosdó.-mutatott az ajtó irányába.-Zuhanyozz le, ha akarsz, vagy valami. Mindent megtalálsz ami kell.-az utolsó szavakat elharapta, majd amilyen gyorsan csak lehetett távozott a szobából. Távolléte tudatában kissé fellélegeztem, majd az említett mosdó felé vettem az irányt. A zuhanyt nem találtam túlságosan rossz ötletnek, és legalább közelebbről is szemügyre vehetem a nyomokat, amiket rajtam hagyott. A helyiség ajtaja zárható volt, amit használtam is. Nem akartam, hogy Liamnek esetleg hirtelen felindulásból kedve támadjon csatlakozni. Valóban minden volt itt ami kellett. Női tusfürdőktől kezdve parfümökig. Gondolom a portfóliója többi tagjának is biztosítja ezt a lehetőséget, amit nekem is felajánlott. Kicsit fura, de egyáltalán nem lep meg.  A törülközők tetején találtam egy pólót. Valószínűleg az övé volt, gondolom azt szeretné, hogy ebben aludjak. Jelen helyzetben nem igazán volt jobb ötletem, a farmer pedig elég kényelmetlennek bizonyul ebből a szempontból.
Gyorsan rendbe szedtem magam, és felvettem a fehérneműm, majd az előbb említett felsőt és a ruháimmal a kezemben visszasiettem a szobába, ahonnan jöttem. De már nem voltam egyedül. A bevetett ágy egyik felén ült Liam. Egy szál boxerben. Nem mosolygott, nem tett perverz megjegyzéseket, mint amire számítottam. Ugyanolyan szolid volt, mint az imént, de ezt nem akartam elkiabálni. Megtorpantam az ajtóban és éreztem a torkomban növekvő gombócot. A szívem kalapálni kezdett a bordáimon, mikor átvillant az agyamon, mi is volt a valódi feltétele annak, hogy kijussak a fogdából. Le kell feküdnöm vele.
-Nyugi. Nem tervezem alváson kívül másra használni az ágyat.-próbálta némi humorral feloldani a köztünk keletkezett feszültséget, mégsem ment olyan könnyen. Először nem hittem, hogy komolyan gondolja, de nem viccelt. Aznap éjjel kettőnk között nem történt semmi.  Egy ágyban aludtunk ugyan, de nem próbálkozott. Ugyanaz a törékeny, Liam maradt és remélem, ez most már így lesz. És erre mit mondana a nővérem?
"Vigyázz. Nincs gyilkosabb dolog a reménynél." És talán.. igaza is lenne..


Bocsi, hogy későn jött, de nem volt időm, igyekszem hozni a kövit hamar. Min 3 komi ;)  puszi.
Sz. KÖVESSETEK BLOGVINON!

3.fejezet

Nem akartam tudatosítani magamban, hogy a szabadságom egy véreskezű bűnöző kezében van.Nem hittem volna, hogy valaha hasonló helyzetbe kerülhetek. Napokat töltöttem abban a kis cellában. Semmi mást nem csináltam, csak hagytam, hogy a fájdalom könnycseppek formájában távozzon a testemből, s mikor már minden nedvességet kipréseltem magamból, ami nem szükséges az életben maradáshoz, csak ültem a földön és bámultam a falat.Nem kommunikáltam senkivel. Nem is lett volna esélyem rá, hisz ki látogatott volna? Itt nincsenek barátaim. A rendőröknek pedig kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy velem foglalkozzanak.
Teljesen kizártam a külvilágot. Minden ami körülöttem élt elhalt. Csak én voltam. Egyedül. Magányosan.
A gondolataimba merülve, amiből nem sokkal később ismerős hangok zökkentettek ki. Kulcs csörgése. Zár kattanása. És Liam sejtelmes nevetése. Miközben újra helyet foglalt mellettem az ágyon vívódtam magammal. Nagyon is tisztában voltam azzal, miért is keresett fel ismét. Hogy kiszabadítson. Ám nem csupa szívből, hanem a saját önző szándékai vezérlik. Csak a szex a fontos neki semmi más. Nem szólt semmit, csak ült ott mellettem. Mikor olykor-olykor rávettem magam, hogy ránézzek, szánakozó pillantása találkozott az enyémmel. Nem volt szükségem a sajnálatára, ám akármilyen nehéz és fájó volt bevallani, rá annál inkább.
Az eszem minden elvemmel ellenkezett amit felsorakoztattam. Elsősorban ott volt, hogy ő mégiscsak egy idegen. Nem bújhatok ágyba idegenekkel. Ott volt a tartásom és a méltóságom. Nőből vagyok. Az nekem nélkülözhetetlen. Ott volt az erényem, amit nem engedhettem át bárkinek. Főleg Liamnek nem, aki ellen a legmeggyőzőbb érvem az volt, hogy mégiscsak lehet, hogy az ő kezéhez Megan vére tapad. Minden egyes sejtem és idegszálam ellenezte,azonban a szám mégsem engedelmeskedett, hanem akaratomon kívül saját életre kelt.
-Megteszem.-suttogtam alig hallhatóan. Sötét szemében először meglepődést láttam, majd mikor felfogta, hogy voltaképp mire is bólintottam rá, ismét kiült egy semmit mondó mosoly az arcára.
-Megmondtam, hogy elérem amit akarok.- Karon ragadott és egy gyors mozdulattal felrántott a földről. Lábaim zsibbadtak a mozdulatlanságtól, így hirtelen visszabuktam a padlóra. Mikor ezt látta, egyik karomat a nyaka köré fonta és karját a derekamon pihentetve indított a cella ajtaja felé. A hideg is kirázott az érintésétől. Undorodtam tőle, de nem volt más választásom. Liam szólt az őrnek, aki kiengedett minket és mielőtt távoztunk volna, a kezembe nyomta a táskámat. Rögtön a mobilom után kezdtem kutatni. Rájöttem, hogy az alatt az öt nap alatt, amíg be voltam ide zárva a szüleim otthon halálra aggódták magukat, én hülye pedig erre nem gondoltam. Ezt bizonyította az a negyvenhét nem fogadott hívás, ami a mobilom képernyőjén villogott.
-Anyuciék kitartóak voltak.-nevetett felettem Liam, akiről észre sem vettem hogy a kezemben lévő készüléket fürkészi. Igyekeztem eltakarni előle, miközben még az órára pillantottam. Tíz múlt. Eldöntöttem, hogy már nem hívom fel anyáékat, csak egy gyors SMS-t írtam, hogy jól vagyok, csak dolgom volt és intézkednem kellett és , hogy majd idővel keresni fogom őket. Reméltem megnyugszanak. Nem élnék túl, ha még egy lányukat kellene elveszíteniük és pont ugyanott. Ugyanabban a sötét városban. Csak annyit vettem észre, hogy a partnerem türelmetlenül tuszkol kifelé a kapitányság bejáratán és egyenesen egy elsötétített üvegű fekete kocsi felé irányít, pont a bejárattal szemben. Körülnéztem. Az utcák kihaltak. Persze, mivel már a nap utolsó sugarai is letűntek az égboltról és a sötétség vette át a hatalmat.
Az a kevés utcai lámpa, amely még világított, beteges sápadt fényt árasztott és a csendet csak néha törte meg zaj, ahogy a szél ajtókat csapkodta a törött zsanérokon a közeli sikátorokban.
Hirtelen az eszembe jutott egy ötlet. Kétes volt ugyan de talán nem veszítek vele sokat. Hiszen csak két lehetőségem volt.
1.Beszállok ebbe a kocsiba, egyenesen Liam lakására megyek. Kiszedek belőle néhány információt, lefekszem vele és esetleg holnap reggel nem ébredek fel. El bírom képzelni róla, hogy ma elkotyog néhány fontos dolgot és addig amíg alszom megöl. Sosem lehet tudni.
Vagy 2. most hátrahagyok mindent és futok amíg csak a lábam bírja. Ha jó esélyem van, lehagyom és valahogy visszajutok a kis lakásomba, ami menedéket nyújt. Egyelőre.
Nem volt kérdés melyiket választom. Lehámoztam magamról erős karját és rohanni kezdtem. Beletelt pár pillanatba amíg felfogta mi is történik. Hallottam ahogy szitkozódik, majd gyors lépteinek hangjából következtettem arra, hogy utánam eredt.
-Játszani akarsz Jade?-kérdezte lihegve.- Nem lesz jó vége, ezt garantálom.
Valahogy elérte, hogy el is higgyem amit mond. Túlságosan komolynak tűnt ahhoz, hangja, mintsem, hogy az utolsó mondatával viccelt volna. Talán mégsem volt jó döntés, gondoltam. Fuss Jade. Biztattam saját magam.
Muszáj volt. Fuss. Fuss. Ismételgettem, miközben összpontosítottam az elém táruló kusza utcahálózatra. Ha egy helyen rosszul fordulok be és téglafalba ütközöm, megpecsételem a saját sorsom. Na nem mintha a futással nem azt tettem, volna, de így még volt esélyem menekülni. Igyekeztem a belváros felé haladni, amiről annyit tudtam, hogy balra van így ahogy az utcák engedték abba az irányba mentem.
Ő folyamatosan a nyomomban loholt. Hosszú lábai csak előnyt jelentettek számára. Már égett a tüdőm és lábaim gyengülni kezdtek, de futottam, csak tovább és tovább. Néha-néha hátra pillantottam üldözőmre, aki csak világosabb árnyék volt az árnyékban. Fekete a feketeségben. Amíg végül eggyé nem válik az éjszakával. Minden kereszteződésnél és saroknál még mindig a bal oldal felé igyekeztem, de ezt beláttam, hogy rossz döntés volt. Zsákutcában kötöttem, ki s végül rettegve lapultam a téglafalhoz, mikor láttam, hogy közeledik. Egy lámpa megvilágította az egész sikátort így mindent láttam. Még a szeméből tükröződő mértéktelen dühöt is.
-Megmondtam, hogy nem lesz jó vége.-kezét a torkomra tapasztva szorított továbbra is a falnak.
-Csak rajta.-sziszegtem levegő után kapkodva.-Ölj meg és essünk túl rajta.-valamiért akartam, hogy szabadítson meg szerencsétlen helyzetemből. Megan hiánya rosszabb volt mint egy halálos betegség. Egy gyógyíthatatlan betegség esetében legalább tudja az ember, hogy a fájdalom egyszer elmúlik. Az én alagutam végén viszont nem látszott a fény. Napról napra felemésztett a fájdalom és bár sokszor úgy éreztem belehalok, sőt még vágytam is erre, de belül tudtam, hogy soha nem fogok. Örökké üres szívvel járok majd a világban.
Halálom napjáig fájni fog a nővérem hiánya. Ha nem tudjátok mire gondolok, vagy csak azt hiszitek, melodrámai túlzásokba estem, még senkit sem szerettetek igazán.
-Nézz már magadra Jade. Eszed ágában sincs meghalni.-nézett rám gúnyosan. Addig a pillanatig észre sem vettem, hogy körmeim karomként vésődtek a karjába, ahogy megpróbáltam lazítani szorításán.-Ismerem az embereket. Azt hiszik meg akarnak halni, néha ezt is mondják, de soha nem gondolják komolyan. Az utolsó pillanatban úgyis pokolian küzdenek.-hangja keserű volt. Mintha személyes tapasztalatból beszélne. Hirtelen már nem voltam olyan biztos abban, hogy Liam Payne valóban gyilkos.
A falhoz lökött és odaszorított. Mindkét keze a torkomra fonódott és sötét pillantása nyugtalanul vándorolt az arcomon, a nyakamon és fekete toppba bújtatott mellem hullámzásán. Halkan nyöszörögtem. A tekintetét az enyémbe fúrta. Most is kisebb fokú szánalmat sugárzott felém, de mégis egy kis hangocska motoszkált bennem, hogy ha még egy kicsivel erősít szorításán, megfulladok.  Egy szempillantás alatt képes lenne végezni velem anélkül, hogy én meg tudnék nyikkanni. Hirtelen elengedett én pedig egyenesen az ölébe zuhantam. Egészen eddig észre sem vettem, hogy a lábam nem is érte a földet. Karon ragadott és visszavonszolt a kocsihoz. Félelmetes volt. A szeme. A sötétsége. Ő maga. Beültünk a járműbe és elindultunk. Néha néha éreztem, hogy tekintete épp rajtam időzik, de nem mertem megszólalni. Féltem tőle.
-Nem foglak bántani.-hangja betöltötte a teret. Úgy mondta ezt, mintha a gondolataimban olvasott volna. Óvatosan pillantottam rá. Rám mosolygott. Ez mégis valahogy másként hatott mint az eddigiek.  Eddig, mosolyával annyit mondott: Ne próbálkozz, az enyém leszel, ha akarod ha nem! Ne is ellenkezz! Nincs értelme!
A mostani mosoly inkább azt sugározta: Semmi okod nincs félni tőlem, semmi olyat nem teszek, amit ne élveznél.
Ez volt az első pillanat, amikor egy kis emberséget láttam az embertelenben.
Ahogy néztem kifelé az ablakon, figyeltem ahogy elsuhan mellettünk az éjszaka. Olyan kevés fény hatolt át a sötétségen, hogy a városrész szinte halottnak tetszett.
-Azt remélem, tudod, hogy ugyanolyan bárány vagy a farkasok között, mint amilyen Megan volt.-a név hallatára felkaptam a fejem-Kíváncsi vagyok, téged melyik fog levadászni.- egy kis bátorság költözött belém ahhoz, hogy visszakérdezzek.
-Ezt, most vegyem fenyegetésnek?-hangom elég ironikusan hangzott.
-Távol álljon tőlem a fenyegetés. Én csak figyelmeztetlek.-egy pillanatra sem vette le a szemét a kihalt útról, amiért kétszáz kilométeres sebességnél kimondottan hálás voltam.
-Nincs szükségem rá.-nyögtem ki halkan.
-Megan is ezt hitte.-amíg beléd nem botlott, gondoltam magamban. Nem akartam újra felidegesíteni. Féltem, hogy nem állna meg ott ahol az imént. Ha most megemlíteném, hogy gyanúm szerint még mindig ő a gyilkos, valószínűleg a reggelt már nem élném meg.- Tudod Jade, az éjszaka csak a nappal másik arca. De sokkal veszélyesebb. Egy ilyen magadfajta kislány pusztán azzal, hogy ilyenkor kiteszi a lábát az utcára, a saját halálos ítéletét írja alá.-ebben valahogy nem kételkedtem. Azonban volt valami, ami az elmúlt napokban csupán most szúrt szemet először.
-Honnan tudtad a nevem? Tudtommal nem mutatkoztam be.-vetettem oda nyersen.
Nem válaszolt. Csendben figyelte tovább az utat.Már nem volt sem feszült, sem ideges. Velem ellentétben. Rettegtem. Mindattól ami ma este megtörténhet. Néhány percen belül leparkolt egy családi-házas övezetben.  Kiszállt és a kocsi túloldalára sietett, majd engem is kiengedett a járműből. Ezt a környéket is szemügyre vettem. Szemmel láthatóan barátságosabbnak hatott, még ilyenkor éjszaka is, de mégis volt benne valami nyugtalanító. De fogalmam sem volt, mi is az pontosan. Eszem ágában sem volt újra elfutni. Annak már tényleg nem lenne jó vége. Ezen kívül pedig fogalmam sem volt arról, merre mennék.
A ház, ami előtt Liam leparkolt, hangulatos volt és egyáltalán nem hozzá illő. A magas fehérre festett falak vörös tetőcserépben forrtak össze. A kis ablakok, mint sötét szemek meredtek az utcára. A lakkozott fa ajtó nagy volt és hívogató.Az első emeleten faltól, falig egy hatalmas erkély húzódott fa korláttal kerítve. Ajtaja felett háromszöget formáló eresz feküdt. A ház mellett parkoló állt, de nem láttam semmi késztetést partneremen, hogy oda helyezné éjszakára az autót. A kocsifelhajtó mellett egy hatalmas akácfa meredezett az ég felé. Egyik vastag ágáról egy vastag kötélen függött egy gumiabroncs, hintaként.
Összerezzentem, mikor Liam hátulról terelgetni kezdett a bejárat felé. Egyik kezével a hátsó zsebébe nyúlt és elővette a kulcsát, majd kinyitotta az ajtót. Az előszobában felkapcsolta a villanyt. Automatikusan levettem a cipőm és a bejárat melletti lábtörlőre helyeztem, ahogy ezt ő is tette.  Ott álltam egy teljesen idegen házban és vártam. Nem is tudom pontosan mire. Akkor csak egy valami tudatosult bennem. Féltem. Kegyetlenül féltem.
-Menj a nappaliba.-utasított hidegen. Én csak tovább álltam ott. Lábaim földbe gyökereztek. Féltem megmozdulni.-Ne félj már.-ragadott karon és finoman belökött a szobába.-Nem foglak megenni.-somolygott.-Vagy talán mégis?-kacsintott egyet, majd eltűnt a szobával szemközti ajtó túloldalán.-Egy pillanat és jövök.-hallottam távoli hangját. Körülnéztem a szobában. Egy fiúhoz képest rendezett volt, túlságosan is.  Az ajtó két oldalán hatalmas könyves szekrények sorakoztak. Bal oldalon a szekrény előtt két fehér bőrfotel foglalt helyet, azzal szemben pedig egy ugyan olyan kanapé. Közöttük lévő teret egy kis üveg dohányzóasztal töltötte be. Az ablakokon földig érő selyemfüggöny és hozzá illő sötétítő lógott. Az ablakkal szemben, a falon egy LCD TV foglalt helyet, alatta DVD lejátszókkal, Hifi toronnyal és más elektronikai kütyükkel. Mellette a sarkot egy másik szekrény foglalta el, de ebben lemezeket láttam.
-Ne ácsorogj már, hanem ülj le.-jelent meg Liam kezében eg tálcával, amin egy üveg bor és két pohár pihent. Letette a kis asztalra és helyet foglalt  a kanapén, amit megveregetett maga mellett, utalva arra, hogy oda üljek én is. Azonban inkább igyekeztem kerülni a kontaktust köztünk így inkább az egyik fotelt választottam ülőhelyemül. Nem szólt semmit, csak a dugóhúzó után nyúlt kinyitotta a palackot, majd mindkét pohárba töltött az italból. Az üveget visszahelyezte a tálcára és mindkét poharat felfogva felállt és az enyém mellett elhelyezett fotelbe ült át.-Igyál.-nyújtotta át nekem a poharat,
-Nem kösz.-utasítottam vissza finoman, miközben igyekeztem nem feltűnően kerülni a pillantását.
-Figyelj Jade.-kezdte kissé keserűen.-Hosszú még az éjszaka, és ezt el is kell ám töltenünk valahogy. A kérdés csak az, hogy csak feszengeni akarsz, vagy élvezni is?-veled? Élvezni? Soha. Gondoltam magamban. Azonban igaza van. mármint nem abban, hogy élveznem kéne, hanem hogy valahogy el kellene töltenünk ezt az egészet. Újabb kétes ötlet tört utat magának az agyamban. Most hagyom, hogy leitasson, annak tudatában, hogy én elég jól bírom a piát. És reménykedhetek abban, hogy ő kevésbé, és valahogy megúszhatom ezt az egész dolgot. Nem sok volt rá az esélyem, de egy próbát mindenképp megért.  Elfogadtam a bort és belekortyoltam. A pillantásom ismét átfutott a szobán.
-Egyedül laksz itt?-kérdeztem óvatosan. A kérdés hallatán arca elkomorodott. Megtörölte a száját és felém fordult. Pillantása bele fúrta magát az enyémbe. És a szeme.. Annyi fájdalom volt a szemében, hogy valamiért alig bírtam elviselni.
-Egyedül.-szólt hosszú szünet után, és belekortyolt az italába. Akkor éreztem valamit. A szoba megtelt kimondatlan szavakkal. Elviselhetetlen fájdalommal.


Na hát remélem tetszett a rész. A kövi (határozatlan nap ) és min. 3 komi után.
úgy látom a trailer senkit nem érdekel hát akkor ennyi :)) na majd jelentkezem komizzatok :))

2.fejezet

Az utcai lámpák halvány fehéres fénnyel világítottak meg kisebb részeket a sötét utcán. Igyekeztem ezen a területen haladni, miközben minden egyes neszre odakaptam a tekintetem. A rémisztő sikátorokban sötétlő alakokat véltem felfedezni. Mindenütt. Lassan már csak arra vártam, mikor kap el valamelyik. Féltem. A szívem a torkomban dobogott, ahogy egyre közeledtem úti célomhoz. Már csak néhány utca választott el a kis lakásomtól, ami megvéd a sötét éjszakától. Most gondoltam bele először, hogy lehet, mégsem volt olyan jó ötlet idejönnöm. De ki kell derítenem az igazságot. Az a tudat, hogy a rendőrök bizonyíték híján lezárták a nyomozást, csak megerősítette bennem ezt a tényt. Már egy hónapja annak, hogy nyomozni jöttem ide. Nekem nem elég az az indok, hogy a gyanúsítottak ellen semmi konkrétumot nem találtak. Ez nem igaz. Csak nem akarták eléggé keresni. Amihez nekik két hónap kellett én néhány hét alatt kiderítettem. Megan ösztöndíjjal jött Bradfordból ide a főiskolára, fél évvel ezelőtt. Minden egyes nap legalább egyszer beszéltünk telefonon, e-maileztünk, videochateltünk. Ez a szüleink miatt elengedhetetlen volt. Rengeteget kellett könyörögnünk nekik, hogy elengedjék. Számtalanszor kellett ecsetelnünk, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Ők féltették. Féltették, és végül kiderült, hogy nem ok nélkül. Meghalt. Egyik sikátorban találtak rá hajnalban. Vérbe fagyva. Megölték. A rendőrök pedig nem tettek semmit. A családunk összeomlott. A szüleim teljesen magukba fordultak és ezt nem is csodálom.Én pedig magamat hibáztattam a haláláért. Teljes joggal, hisz én voltam az aki segített neki, hogy kijöhessen Londonba.Felülkerekedett bennem a bosszúvágy. A fájdalmam ellenére tudatában voltam annak, hogy csak úgy vehetek elégtételt érte, ha megölöm azt aki ezt tette vele. Miután láttuk, hogy a nyomozás egy tapodtat sem halad előre én léptem. Elhatároztam, hogy én mindent kiderítek amit ezeknek a szerencsétleneknek nem sikerült. Amikor abbamaradt a kutatás én rögtön utaztam. A szüleimnek természetesen nem szóltam, csak egy levelet hagytam. Rengetegszer kerestek az egy hónap alatt mióta itt vagyok. Folyamatosan próbálták kideríteni hollétem pontos helyét a nagyvárosban, nekem viszont eszem ágában sem volt elárulni a címemet. Tudtam mi lenne a céljuk. Hogy utánam jönnek és hazavisznek. Nem ezt nem hagyom. Ha már eljutottam egy pontig, ha már eljutottam oda ahol abbahagyták én nem fogok meghátrálni.

Az utcák, a sikátorlakóktól eltekintve kihaltak voltak. Persze, mivel egy normális ember ilyenkor nem mászkál kint az utcán. Ebből is kitűnik, hogy én már nem tudok normális emberként gondolkodni. Teljesen elvakít az a düh amit a testvérem gyilkosa iránt érzek. Liam iránt. Minden szál hozzá vezet.

Meg az utóbbi egy-két hónapban nem járt be az előadásokra, ahogy ezt tanárai és barátai állítják.A közeli barátaitól megtudtam, hogy néhányszor csapatosan betértek abba a bárba, ahol én is jártam az imént, ám a baráti köre hanyagolta ezt a szórakozóhelyet, miután rájöttek, hogy az itteni törzsvendégek milyen hírben is állnak. Megan viszont itt ismerte meg a végzetét, Payne személyében. Egyesek azt állították, hogy őrülten belezúgott és azért, hogy minden percét a fiúval tölthesse, háttérbe szorította az iskolát. Valóban lehetett valami igazság a dologban, mert mikor otthonról a sulival kapcsolatban kérdeztük soha nem mondott semmit. Azelőtt pedig boldogan ecsetelgette az előadásokat. Az ismerősei ritkán látták, de a halála előtt pár nappal furcsán viselkedett. Rémült volt és némelyikük leírása szerint mintha menekült volna. Valakitől. Nem sokkal ezután pedig egy sikátorban találtak rá, holtan. Mindenki gyanakodott valakire és gondolom nem kell ecsetelnem miért Liam volt az első számú ilyen ember. Azonban tudvalevő, hogy alvilági ügyletei révén kapcsolatokkal rendelkezik. Ez a londoni kapitányságon is bebizonyosodott, ahol szintén vannak beépített emberei, így nem volt kérdés, hogy miért is maradt abba a keresés, mikor minden gyanú hozzá vezetett. Csak egy-két üres fenyegetés, néhány pisztolyvillantás és kész is. Engem viszont nem fog ennyivel lerázni. Engem annál jóval keményebb fából faragtak. Nem érdekel, akár meg is ölhet, de akkor is bebizonyítom a világnak, hogy vér tapad a kezéhez.

Halálos csend telepedett az éjszakai városra, azonban egy nesz mégis csak kizökkentett a gondolatmenetemből. Léptek. Léptek zaját hallottam, nem messze tőlem. A hideg végigfutott a gerincemen. Egy pillanatra a hátam mögé néztem, de a látókörömön belül egyetlen gyanús fazont sem láttam. A lépteket viszont még most is tisztán hallottam. A közelemben volt. Ahogy szaporázni kezdtem lépteimet, az "utánfutóm" is hasonlóképp tett. A gyors sétálás lassanként kocogássá vált, mikor egy erőteljes férfi hangot hallottam meg a hátam mögül.

-Rendőrség! Azonnal álljon meg!-a mondatok hallatára fellélegeztem és lassítani kezdtem. Azt gondoltam, hogy egy zsaru megpillantotta az engem követő alakot és őt intette megállj-ra.-Hé! Hölgyem álljon meg!- Mi? Miért állítana meg engem egy rendőr? Óvatosan megfordultam, mire egy egyenruhás kopasz férfi felém magasodott. Közelségétől hirtelen megugrottam.
-Segíthetek valamiben biztos úr?-kérdeztem bizonytalanul, miközben végigmértem a kissé pocakos férfit. A nadrágjából nem ártott volna egy számmal nagyobb,-szerény véleményem szerint- melybe fehér ingét betűrte. Ingzsebéből néhány toll lógott ki, alatta pedig néhány színes kitüntetés díszelgett. Nem volt időm elolvasni, hogy érdemjegyeit miért is kapta, mert egyik kezével gyorsan arcom elé nyomta jelvényét, majd olyan gyorsan zsebre is tette.
-Kérem az iratait.-hangzott komoran a válasza. A táskámban kotorászni kezdtem a személyim után amit átnyújtottam neki. Ő rápillantott, majd rám.-Jade Carter, le van tartóztatva.-tette kezét a vállamra, majd erőszakosan megfordított, hogy háttal kerüljek neki. A kezeimet összefogta a hátam mögött, s mikor feleszméltem, már csuklóimon csattant a bilincs.
-Mi?-értetlenkedtem.-Mégis miért? Én nem tettem semmit!-tiltakoztam, amikor a férfi karomnál fogva próbált ráncigálni a közelben parkoló autó felé.
-Feljelentés érkezett maga ellen, zaklatás vádjával. Ezt több szemtanú is megerősítette.-mondta egykedvűen, mikor a kocsihoz értünk.-Ne ellenkezzen, mert még nagyobb bajban lesz.- szólt, miközben fejemet lenyomva betuszkolt a járműbe. Jobbnak láttam, ha inkább semmit sem mondok. Ahogy ismerem magam néhány szavamat előbb-utóbb úgyis megbánnám. Teljesen érthetetlen volt számomra ez a helyzet, csak egyet tudtam biztosan. Liam keze ismét benne van.
Amikor beértünk a kapitányságra egy kis irodába vezetett a biztos, akihez később két másik rendőr is csatlakozott. Felvázolták azt a cselekedetet, amit jelen helyzetben el sem követtek, majd meghallgatták az én verziómat és jegyzőkönyvbe vették. Nem hittek nekem. Inkább elvették a táskám és bedugtak az iroda mögé eső fogdába.
 A kis lyuk hideg volt és sötét. Leültem a kis ágyra, ami a sarokba volt állítva és gondolkodni kezdtem, hogy hogyan is akarok kiszabadulni szorult helyzetemből. Mert az biztos, hogy nem lesz egyszerű. A fogdát és az irodát elválasztó fal túl oldaláról hangos nevetés hallatszott, majd lépteket hallottam közeledni. Nem volt szükség arra, hogy a rács túloldalára pillantsak, mivel pontosan tudom, hogy ki látogatott meg.
Akkor pillantottam fel először, mikor megcsörrent a kulcs és kattant a zár. Az engem ide hozó járőr engedte be a cellába Liamet, aki kaján vigyorral közeledett felém. A férfi ott állt néhány másodpercig, majd bezárta az ajtót. Összezárt vele.
-Aztán ne hangosan Liam.-nevetett.- Csendháborításért már nem felelünk.-azzal kiment.
-Ne gyere közelebb!-utasítottam a fiút. Szemmel láthatóan cseppet sem érdekelte a tiltakozásom. Helyet foglalt mellettem az ágyon. Nem figyeltem őt, mégis éreztem, hogy tekintete az arcomon pihen. Vicces, de én ezt a találkozást fordítva képzeltem el. A gondolataimban ő került a rácsok mögé és nem én.
-Úgy látom nem igazán tetszik ez a felállás Jade.-kuncogott halkan,majd kezét a térdemen pihentette.
-Miért csináltad ezt?-pattantam fel mellőle, növelve köztünk a távolságot.
-Csak egyszerűen meg vannak a módszereim, hogyan érjem el azt amit akarok.-ravasz mosoly jelent meg az arcán. És mielőtt kérdezhettem volna, újra szólásra nyitotta a száját.-Gondolom, most felvetődött benned a kérdés, hogy mit is akarok.-aprót bólintottam.-Téged!-felállt és közeledni kezdett.Ez az amit nem akartam. Nem akartam a közelében tudni magam. Nem akartam semmilyen kontaktusba kerülni vele.
-Szerintem csak annyit akarsz elérni, hogy elterelődjön rólad a gyanúm.-vetettem oda csípősen, mire megállt. Állkapcsa megrándult. A vigyor eltűnt az arcáról. Pár pillanat múlva megrázta a fejét és előttem termett. A falhoz préselt és ajkai ismét célpontként szemelték ki a nyakam. Nem hagytam magam. A második pofonnál tartottam azóta mióta először láttam.
-Szóval a kis tigrisnek van karma.-kapta el a kezem.-Még meg kell szelídítenem.-arcán ismét utat tört magának az a mosoly. Heves tiltakozásomra, csak önelégült arckifejezése volt a reakció.-Hé, hé Jade.-próbálta végigsimítani arcomat, de én elfordultam.-Felesleges vergődnöd. Amíg itt vagy tőlem függsz.-hangja kemény volt és komoly.-Egyetlen szavamba kerül, hogy szabad légy.-nem akartam tudatosítani magamban azt, hogy ez igaz. Amíg itt vagyok, valóban tőle függ minden. Nem akartam, hogy ez így legyen.-Neked pedig csak egyetlen éjszakádba.-hasamon lecsúsztatta kezét, majd mielőtt "ahhoz" a ponthoz ért volna, durván ellöktem magamtól.
-Nem fogok lefeküdni egy ilyen féreggel mint te!-emeltem fel a hangomat, amin ő csak kuncogott.-Egy gyilkossal nem!
-Ismételten elmondom, hogy a testvéred halálához semmi közöm, te viszont arra fogsz rájönni, hogy nincs más választásod.-szúrós pillantása lyukat égetett a lelkembe. Sötét volt és félelmetes.  A hangzavarra visszajött a járőr, aki behozott ide és kiengedte Liamet, aki a rács túloldaláról idegesen pillantott vissza rám.
-Ezen gondolkozz el.-törölte meg a száját.majd a férfivel együtt eltűntek én pedig egyedül maradtam. A fal mellett lecsúsztam a földre és könnyeim utat törtek maguknak.



Helló emberek. Remélem eddig tetszik a sztori. A betűtípusért bocsi, nem tudom változtatni :/ Valamiért nem engedi.. Ömm Éva kedvéért 10 feliratkozó után készítek egy videót :))
Következő rész: 3 komi után