6.fejezet

Újabb hatalmas gond a világgal. Minden, kivétel nélkül minden a pénz körül forog. Az idő pénz, ahogy szól a mondás. Ez pedig számomra meglehetősen véges. Az a megtakarított pénzem, amiből az ideutazásom óta fenn tartom magam, már a végét járja. Munkám pedig nincs. Persze, hogy is lenne. Nem hónapokat terveztem ebben a városban tölteni. De ha az elkövetkezendő napokban a magán akcióm nem halad előre, sürgősen valami állás után kell néznem. Az igazat megvallva, azt sem tudom, hogy haladok-e előre egyáltalán, vagy csak egy helyben állok és a sötétben tapogatózom. Anélkül, hogy észrevenném. Bevallom, gondoltam már arra, hogy Niall csak Liam egyik esetleges beépített embere. Ezt sosem tudhatom biztosan. De egyet tudok. Nem vesztegethetem az időmet. Sürgősen beszélnem kell Niallel.
Mióta tegnap elhagytuk a galériát, folyamatosan azon jár az eszem, miért nevezte Niall cédának a testvéremet? Azon kívül, hogy joga nem, oka volt rá? Ezt mindenképp meg kell tudnom, azonban egy tényt szem előtt kell tartanom. Korántsem annyira mint Liam, de ő is veszélyes. Vigyáznom kell vele. Amint ez a gondolat átfutott az agyamon, a kis lakásom konyhájába siettem. A berendezése igen szegényes volt, s megkopott bútorai arról árulkodtak, régóta árválkodott egyedül, mielőtt kivettem. De nekem ez pont megfelel. Előkerestem egy kisebb kést, amit feltűnés nélkül elrejthetek a táskámban. Csak biztos, ami biztos alapon.
Épp, mikor elhagytam a lakást és úti célomnak megfelelően a belváros felé vettem az irányt, a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Üzenetet kaptam, mely egy számomra ismeretlen feladótól jött. Megnyitottam.

"Este érted megyek, behajtom a tartozást. De aztán szexi légy. ;) Liam xX "

Remek. Már csak ez hiányzott nekem. De várj.. Honnan tudja hol lakom? Különböző kérdések kavarogtak a fejemben, miközben telefonomba elmentettem, a személyes behajtóm számát. Ez az egész Liam szitu számomra tele volt logikai bukfencekkel. Hogy van az, hogy mindent tud rólam? Talán figyeltet? Talán most is tudja épp hova tartok. Körülnéztem az utcán, a nyüzsgő sokaságban, hátha kiszúrok egy egy gyanúsabb személyt, aki árgus szemekkel bámul. Sikertelen volt ez a próbálkozás. A napnak pont abban a szakaszában voltunk, amikor délután az emberek munkájukból hazasietnek. Ebben a tömegben lehetetlen lett volna kiszúrni bármiféle esetleges megfigyelőt. Niall galériája a lakásomtól csak néhány háztömbnyire volt, így hamar megtettem azt az utat. Hangosan fújtam ki a levegőt, mielőtt beléptem volna azon az ismerős ajtón, hogy megjárjam ugyanazt a poklot, amit egy napja. Minden ugyanolyan volt. Zayn most is ugyanolyan unottan ült a kis asztala mögött, mint előző nap. Egészen addig a pillanatig, amíg be nem tettem a lábam a helyiségbe.
-Helló szépségem.-villantotta felém "egy fog krém reklámból léptem elő" mosolyát.-Csak nem keresel valakit.-lépett ki a saját kis kuckójából. Igyekezett közeledni hozzám, én pedig inkább szívesebben tartottam a távolságot.
-Ami azt illeti, tényleg keresek valakit.-eresztettem egy nem túl meggyőző mosolyt, csupán udvariasságból. A szemében felcsillant egy apró szikra. Nyelvével megnedvesítette alsó ajkát.-Niall.. ő bent van?-kérdeztem bizonytalanul, mire felvonta egyik szemöldökét.
-Számodra kétlem, kicsi lány. Itt vagyok helyette én.-dőlt háttal az asztalának.
-Azt hiszem nem érted, nekem beszélnem kell vele.-próbáltam meg elsuhanni mellette, ahhoz az ajtóhoz, melyen keresztül tegnap eljutottam a keresett személyhez, de Zayn elkapta a karomat és visszahúzott. Maga és az asztal közé szorított. Nyögés szaladt ki a számon, mikor csípőjét durván az enyémhez dörzsölte.
-Ne olyan hevesen kicsim.-suttogott miután kezét a derekamra helyezte. Kezemet mellkasára tette, növelve köztünk a távolságot. Igyekeztem szabadulni a szorításából, de próbálkozásaim kudarcba fulladtak.
-Zayn ne..-nyögtem elhaló hangon, mikor nedves csókjait éreztem a nyakamon.
-Csak ne mondd, hogy nem élvezed.-morogta halkan, majd keze a fenekemre csúszott, mikor betelt a pohár.Kissé eltoltam magamtól, majd erőteljesen az ágyékába térdeltem.
Arca eltorzult a fájdalomtól, se kezeivel rögtön az érintett hely felé kapott. Teste összecsuklott, majd oldalra borult.
-Ribanc.-nyögte halkan. Én pedig, megragadva az alkalmat, hogy nem áll az utamban senki, a pult mögötti ajtó túloldalára kerültem. Végigjártam a sötét folyosókat, a lépcsőket és a sötétkamrát, viszont későn jutott eszembe, hogy valakiről elfeledkeztem.
-Itt van.-lökött be az ajtón az a nagy izmos, agyontetovált férfi, ki őrként áll Niall "műterme" előtt.
A szőkeség háttal állt nekem és valamit rendezgetett, miközben kiküldte a férfit. Egyedül maradtam vele. Összezárva. Kezemet a táskámban pihentettem, hogy bármikor előkaphassam "fegyveremet", ha csak szükség van rá.
-Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk.-mosolygott sejtelmesen, mikor felém fordult. Éreztem a torkomban növekvő gombócot, ahogy közeledett felém. Nem éreztem még késznek magam arra, hogy kérdezzek, de szám önálló életre kelt.
-Milyen kapcsolatban voltál a nővéremmel?-csúszott ki a számon, mire Niall arcán egy fura fintor jelent meg.
-Elég közeliben, ha érted mire gondolok.-kacsintott egyet, mikor úgy gondolta felfogtam kijelentését.
-És..és miért mondtad rá azt, hogy..
-Céda?-nézett rám kérdőn, majd megállt tőlem egy lépésnyire. Aprót bólintottam.-Mert az volt.-kezem ökölbe szorítottam és próbáltam kontrollálni a bennem fortyogó indulatokat.-Annak ellenére, hogy mindent megadtam neki, amire csak szüksége volt, amire vágyhatott..-hangja egyre elhalkult. Volt benne valami furcsa.-Annak ellenére, hogy szerettem őt..-valamiért legbelül úgy éreztem, hogy igazat mondd. Talán tényleg szerette a nővéremet.-Nem voltam neki elég.-olyasfajta keserűség volt a hangjában, amit lehetetlenség lett volna megjátszani.-Megcsalt az a ribanc.-mondta csendesen. Belegondolva ezt sehogy sem tudtam elképzelni Meganről.-Megérdemelte a sorsát.-mondatára a fájdalom és a harag olyan erővel tört fel benne, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Táskámból előrántottam fegyverem és neki rontottam vele a beszélőnek.  Niall azonban egy határozott mozdulattal csavarta ki kezemet hátam mögé.
-Neked aztán tényleg van bátorságod kislány.-rekedtes hangja a fülemben csengett. Elképesztő ereje volt, minek csak a töredékét használta. Éreztem, hogy visszafogja magát, mégis majdnem eltörte a karomat. Most már másképp láttam mindent és jobban tüzelt a bosszúvágy mint eddig. Éreztem, hogy lépésről lépésre közelebb kerülök a megoldáshoz. De még most is voltak kérdéseim, amikre senki nem adhatott választ.

-De még egyszer ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad. Megértetted?-elengedte karomat és előre lökött. Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de ekkor újra megragadott és maga felé fordított. Sötét pillantása úgy szegeződött rám, mintha arcomból akarná kiolvasni felfogtam-e azt, amit az imént mondott. Egy hirtelen pillanatban kezem csattant az arcán, rózsaszínes pírt hagyva maga után. Nem tudom pontosan miért tettem. Talán már annyira mindegy volt. Talán annyira elzsibbadtam a megrázkódtatástól, hogy nem éreztem félelmet ott, ahol kellett volna. Mérhetetlen düh tombolt abban a két mélykék szemében. Állkapcsa megrándult, a homlokán pedig kiduzzadtak az erek. Hangosan zihálva vette a levegőt. Csuklómon erősödött a szorítása, mely fájdalmasan fojtotta belém a szavakat. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy megütne egy nőt, és még abban sem kételkedtem, hogy dühében esetlegesen ölne. A legrosszabbra számítottam. Azon a napon, amikor beléptem abba a bárba, olyan emberek sűrűjébe kerültem, akik olyan természetesen titkolóznak és rejtegetik céljaikat, mint amilyen természetesen élnek, lélegeznek és valószínűleg gyilkolnak. Olyan erővel és gyorsasággal kezdett rángatni a szoba másik felébe, hogy lábaim hirtelen, nem bírván az iramot összecsuklottak. De igyekeztem. A kis helyiség másik felében is volt egy ajtó, amit eddig még szemügyre sem vettem. Mikor feltépte elém tárult egy komor téglafal. Hátsókijárat volt. Motyogott valamit az orra alatt, majd úgy lökött ki az ajtón, hogy reagálni sem volt időm. De legalább már tudtam, hogy vele sem éri meg pofozkodni. Még ha egy konyhakésem is bánta. Heves iramban hagytam el a raktárhelyiségnek kinéző épület hátsó szárnyát, amely előttem állt, keskeny zsákutcába szorítva, ahova kukákat helyeztek el. Az elmúlt fél órában hatalmas köd ereszkedett a városra. Hatalmas fekete felhők zárták el a nap sugarainak útját, homályba burkolva mindent. Az eszem azt súgta jobb, ha haza megyek, de nem akartam. Az csupán azt eredményezte volna, hogy tűkön ülve várjam, hogy éjszakai tortúrám kezdetét vegye. Sétáltam néhány utcányit, majd beültem az első Starbucks kávézóba, ami az utamba került. Egy cappuccino mellett próbáltam rendezett sorokba tömöríteni kusza gondolataimat, de minél jobban próbálkoztam, annál nagyobb kudarcba fulladt cselekedetem. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Egyre csak Megan-ön kattogtam. Az alapján, amit Niall mondott róla, nem ismertem rá a testvéremre. Mindig is ellenezte ezt a fajta viselkedést, mindkét nem részéről és ezért nem vagyok képes elhinni, hogy egyszerre két vasat tart a tűzbe. Mindazonáltal így, hogy Liammel ellentétben Niallnek volt indítéka a gyilkosságra.. Már amennyire egy megcsalt szív fájdalom díja lehet a csalárd halála.. De amilyen dühkezelési problémákkal küzdhet, egy esetleges gyilkosság gondolata nem állhat távol a szőkeségtől sem. Azt hiszem.. Újabb SMS jelzés zökkentett ki gondolatmenetemből.

"30 percen belül ott vagyok érted. Liam xX"

Már fél nyolc. Annyira belefeledkeztem a saját magam kis elméleteibe, hogy megszűnt körülöttem forogni a világ. Sietősen fizettem, de megtorpantam a kijáratnál és egyenesen a kifüggesztett táblán álló feliratra meredtem.

Kiszolgálót felveszünk.

Gyorsan végigfutott az agyamon a gondolat, hogy mindenképp jól jönne ez a meló. Valószínűleg nem is fizet rosszul, mindezek mellett pedig tapasztalatom is van, hisz mielőtt idejöttem pincérkedtem egy hasonló kávézóban otthon. gyorsan visszasiettem a pulthoz, ahol egy helyes pincér srác igazított útba a főnökéhez. Egy elég kedves középkorú asszonyhoz, akivel letisztáztam mindent és közös megegyezésre jutottunk, hogy két nap múlva kezdhetek itt dolgozni. Tehát a pénzügyi gondjaim ezennel ki vannak pipálva. Hűvös szellő csapta meg az arcomat, amint kiléptem a szabadba. Fénycsóvák borították halvány fehéres fénybe az éjszakát. A köd felszívódott, ugyanúgy ahogy az emberek. Bevallom én sem szívesen mászkáltam egyedül, de kénytelen voltam. Furcsa érzés kerített hatalmába. Körbenéztem. A környék széltében, hosszában üresnek tűnt, mégis úgy éreztem figyelnek. Szaporázva lépteimet jöttem rá arra, hogy valóban nem voltam egyedül. Valaki futott utánam. Üldöztek. Sietősen kotorásztam a táskámban a kapu kulcsot keresve. Két saroknyira voltam a biztonságot jelentő lakásomtól. Egy idő után követőm léptei elhalni látszottak. Kissé nyugodtabban nyitottam ki a hatalmas vas ajtót mellyel az emeletes ház lépcsőházába nyertem belépést. Felsiettem a második emeletre. Torkomban éreztem a növekvő csomót, mikor újabb lépteket hallottam közeledni felém. Kulcsom, már lakásajtóm zárjában pihent, de megbénultam a lépcsőn felkúszó árny láttán, mely még nem engedte láttatni tulajdonosát. Mikor tekintetem találkozott azzal a sötét szempárral, akivel reméltem többé nem találkozok, végtagjaim saját életre keltek. De túl késő volt. Mielőtt beléphettem volna a biztonságot jelentő otthonomba Zayn karon ragadott és visszarántott. Fájdalmasan fogta le kezeimet, hátamat mellkasának támasztva magához szorított. Ajkai közvetlen a fülemhez értek.
-Nem mondták még neked, hogy egy magadfajta kislánynak veszélyes sötétedés után egyedül mászkálni?-nevetett sejtelmesen. Haszontalanul vergődtem a karjaiban. Meglehetős erőfölényben volt velem szemben és az is mellette játszott, hogy háttal álltam neki így számomra kedvező akciómat nem játszhattam el még egyszer.-És most szépen ki fogsz engesztelni aranyom.-ajkait egy ponthoz nyomta közvetlenül a fülem mögött. A hideg végigfutott a testemen. Sikítani próbáltam de befogta a szám és erőszakosan lökdösött az ajtó túloldalára, majd lábával berúgta azt. Kulcsaim megcsörrentek a külső oldalon. Testemet sajátjának szorítva benyitott minden ajtón, amíg meg nem találta azt amit keresett.-Ugyan csak egyszemélyes, de a célnak megfelelő.-eresztett el egy kaján vigyort, mikor lelökött az ágyra, majd maga felé fordított és térdeivel közre fogva combomat rám nehezedett.  Csuklóimat oldalra szegezve egész testsúlyával rám nehezedett. Az ellenállás hasztalannak bizonyult, mégis minden erőmet próbáltam bevetni. Hiába kiabáltam, vagy sikítottam. Amilyen kicsi és megviselt volt a lakás, annál inkább hangszigetelt. Tehát szomszédoktól nemigen számíthattam segítségre. Nedves csókokat hagyott a nyakamon. Heves mozdulatokkal csatolta ki övét és farmerjának gombját, mely már alsónadrágján keresztül láttatni engedte domborodó férfiasságát. Agresszív módon és minden tiltakozás ellenére rólam is combközépig lerángatta a farmeromat. Fehérneműm látványa teljesen kivetkőztette magából és akkor mikor már azt hittem nincs menekvés egy olyan ember hangját hallottam meg Zayn háta mögül, akiről soha nem hittem volna, hogy egyszer örülni fogok neki.
-Mi a szar?-ahogy Liam meglepett tekintete találkozott az arcommal azonnal levette, hogy nem önszántamból kerültem szorult helyzetembe. Lerángatta rólam a "partneremet" a pólójánál fogva és hozzá méltóan tessékelte ki a lakásból, hogy az csak úgy koppant a a padlón. Gyorsan visszarángattam magamra a nadrágom és lerogytam az ágyra. Egy röpke pillanatra felpillantottam Liamre, aki közvetlen előttem állt. A hidegség és a tartózkodás egyre kevésbé volt érezhető a tekintetében. Egy különös feszült pillanat erejéig némaság borult a kis szobára.
-Köszönöm.-nem akartam kihangsúlyozni ezt a szót, mégis hangosnak tűnt és ott keringett a levegőben, mint egy puskagolyó, ami gellert kapott a környező falakon.

Nos gyerekek, tudom, hogy nem lett egy hosszú rész és érdekfeszítő se különösebben, de nézzétek el.
Köszönöm a komikat az előző részre. Remélem most is kapok legalább annyit ( min 4).
Egy hét múlva új rész várható. Üdv: Szofiis.

5.fejezet

Az éjszaka fülledt levegője az arcomba csapott,ahogy rohantam a kihalt utcák rémisztő sötétjébe. Nem tudtam pontosan mi elől igyekszem éppen, de ösztönöm azt súgta, menekülnöm kell. Lépteim hangja felverte a vérfagyasztó csendet. A járda mellett parkoló autóra pillantva hirtelen, egy pillanatra megfagyott ereimben a vér. Az ajtó üvegének halvány tükréből ugyan is nem az az arc nézett vissza rám amire számítottam. Én voltam, de nem a saját testemben, hanem a Meganében. Tudatába kerültem annak, hogy amit most megélek nem a valóság, az eszem még mindig azt súgta, ne álljak meg. Csöppet lelassítva a hátam  mögé pillantottam, hogy üldözőm, ne csak A Rejtélyes Sötét Alak képében keltsen bennem félelmet. Csalódnom kellett. A kivilágított utcán, szorosan mögöttem haladó férfi kapucnit viselt, mely  arcát intenzív sötétbe burkolta. Az út választásra kényszerített, miként néhány méterre tőlem egy kereszteződésben ágazott el. A jobb irányt választva rá kellett jönnöm, hogy rossz döntést hoztam.  Zsákutcába kerültem. Csapdába estem a sötét téglafalak és üldözőm alakja között, ki erőteljesen felkacagott, mikor felfedezte a számára kedvező felállást. Hangja mély volt, amolyan dörmögés, ami még suttogva is hangos lenne, de volt benne valami lágy könnyedség, valami olyan, amit még soha nem hallottam ez előtt. Tekintetem a kezére tapadt, mellyel háta mögött babrált a nadrágja vonalában. Mikor ismét láthattam az egy fekete pisztollyal pontosan a szívem felé mutatott. Hatalmasat nyeltem. Számat szólásra nyitottam, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. A férfi újra megmozdult, s mintha lassított felvételben játszódott volna, ahogy az arcát takaró kapucnihoz nyúl. Abban a pillanatban lövés zaja rázta fel az apró sikátor ordító ürességét.

-Ne!-kiáltottam, ahogy felültem az ágyon. Szívem hevesen vert és ziláltan vettem a levegőt. Néhány hajtincsem izzadt homlokomhoz tapadva az arcomban csüngött. Ezeket eltűrtem a fülem mögé, majd körbenéztem a szobában. Beletelt pár pillanatba, mire felfogtam hol is vagyok pontosan. Liam hálószobájában. Egyedül. Kint már világos volt, és a nap sugarai kissé áthatoltak a sötétítőn, halvány fehéres fénybe burkolva a szobát. Az ágy másik térfele, már rendezetten, bevetve állt, nem árulékodva arról, hogy múlt éjjel bárki is használatba vette volna. Felkeltem és én is rendbe szedtem az ágyneműmet, majd a TV  alatt álló digitális órára pillantottam, mely 10:57-et mutatott. Ez meg is lep, mivel soha nem voltam ilyen hétalvó. Az éjjeli szekrényhez fordultam, majd magamra kaptam a farmerom. A felső levétele előtt utoljára körbenéztem, majd azt is átcseréltem. A "hálóruhámat" pedig az ágy általam használt télfelén hagytam, összehajtva. Kissé kómásan beléptem a fürdőbe, de még most sem ütköztem össze senkivel. Félve pillantottam a tükörbe, hogy megállapítsam, vendéglátóm túlkapásának nyoma mennyire maradandó. Felfedezhetően kisebbek voltak a zúzódások, de még mindig nem múltak el teljesen. Viszont megtanultam a leckét.
Soha, de soha ne idegesítsd fel Liamet, ha alkohol hatása alatt áll!
Zajokat hallottam a földszintről, így  követtem azokat. A nappalival szemben álló ajtó mögül szűrődtek ki a halk hangok. Benyitottam a helyiségbe, ami mint kiderült a konyha volt.
-Jó reggelt Csipke Rózsika.-üdvözölt a "vendéglátóm", miközben a tűzhely fölött forgolódott, majd a serpenyőből, mely a kezében volt két tányérba tette a tojást. Az étkező asztalra tette, majd helyet foglalt és intett, hogy én is ezt tegyem.
Liam és a konyha? Ez egy olyan pillanat, amiről soha nem hittem volna, hogy valaha részem lesz benne.
 Szólni akartam, de ismét egy hang sem jött ki a torkomon. Még mindig az álmom hatása alatt voltam, amibe egész pontosan még bele sem gondoltam. Csak megráztam a fejem és végül kipréseltem magamból néhány szót.
-Én.. mennék ha.. ha lehet.-dadogtam zavartan, mire ő felvonta egyik szemöldökét.
-Mégis hova aranyom?-eresztette el halványan mosolyát.
-Beszélnem kell azzal az emberrel, akiről tegnap beszéltél.-mondtam, immár határozottabban.-Niall? Niall Horan.. azt hiszem. Meg kell tudnom, hogy..
-Azt hiszed nélkülem mehetnél bármire is?-gúnyos pillantást meresztett rám, majd üres tányérját a mosogatóba helyezte és a másik felé állt. Tekintetét újra rám szegezte, majd a tányérra, mintha azt mondaná: Utolsó lehetőség. Én újra megráztam a fejem, ő pedig a kukába öntötte annak tartalmát, és ismét felém fordult és a konyhapult szélére ült.-Van egyáltalán fogalmad arról, hol keresd?
-Nem, nincs de.. de biztosan megtalálom valahogy.-igaza volt. Konkrétan bele sem gondoltam abba, kit és hol is kellene kutakodnom.
-Ha szépen megkérsz, elvezetlek hozzá, de természetesen nem ingyen.-kuncogott, majd közelebb lépett hozzám és kezeit a csípőmre helyezve magához húzott. Aprót nyögtem.-És persze, még mindig az adósom vagy.-simított végig a fenekemen. Helyben vagyunk. Visszatért az a Liam, akit először láttam és akit nem szeretek. ezek szerint tegnap a semmiben reménykedtem.
-Felejtsd el. Nélküled is megtalálom.-szabadítottam ki magam szorításából és az ajtó felé indultam, de elkapta a karomat és visszarántott. Nem szólt semmit csak komoly arccal bámult rám. Hirtelen megfogta az állam és döntögetni kezdte fejelem jobbra, majd balra. A nyakamat nézte, majd óvatosan végighúzta ujjait az érzékeny pontokon.
-Várj itt.-szólt, majd eltűnt pár perc múlva pedig egy hosszú selyem sállal a kezében tért vissza, amit óvatosan a nyakamba kötött.-Nem tudom mi ütött belém. Tényleg sajnálom.-húzta végig kezét még egyszer, immáron sállal borított nyakamon. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Most nem akartam semmi mást, csak elmenni innen és mihamarabb elfelejteni azt, hogy a tegnap éjszaka egyáltalán megtörtént.
-Engedj el.-néztem fel rá könyörgő pillantással, mire újra mosoly tört magának utat, arcán.
-Én nem felejtek Jade.-kacsintott rám.-Egyébként azt sem tudod, hol vagyunk. Be sem találnál a városba egyedül kis szívem.-simította meg vállaimat.
-Majd megoldom. Nem kell a segítséged.-sepertem le magamról érintését, majd a bejárati ajtóhoz siettem és megpróbáltam kinyitni, de zárva volt.
-Csak nem ezt keresed?-nevetve csörgette meg kezében a kulcsot a hátam mögött. A legkevésbé sem volt idegzetem a játékaihoz, de ezt nem tartottam jó ötletnek kimutatni. Hangosan kifújtam a levegőt, majd szúrós pillantást vetettem rá, mire kinyitotta az ajtót. Amint kiléptem a nap meleg sugarai megcsapták arcomat.  Körbenéztem a kis utcán. Liam kocsija még most is ott parkolt a házzal szemben és a környék most még szebbnek és sugárzóbbnak hatott. Talán igaza volt és szükségem van a segítségére, de a kezdetektől harcolok vele és most bármiféle beleegyezés azt jelentené, hogy megadom magam. De nem.
Az autó parkolási irányának ellentétesen indultam vissza. Mivel arról jöttünk, nekem arra kell haladnom. A környék teljesen kihalt volt. Mindenki dolgozik, vagy épp mást csinál. Napok óta ez a legnyugodtabb pillanatom. Többé-kevésbé.
Csak most gondoltam bele.. Én az éjjel megálmodtam, hogyan is halt meg Megan. Persze, miért is nem esett le ez nekem előbb. Átéltem azt, amit a nővérem azon az éjjelen amikor meghalt. És talán, ha nem ébredek fel, szembe nézhettem volna a gyilkosával. Ennek az álomnak jelentenie kell valamit. De mégis minden annyira zavaros.Hirtelen megugrottam, mikor, egy mellettem velem egy tempóban haladó jármű hangosan dudálni kezdett. Azonnal megismertem a kormánynál ülő alakot, aki lassan lehúzta az ablakot és mosolyt villantva rám, az én tempómban haladt tovább, amin gyorsítani próbáltam.
-Ebben az ütemben körülbelül két-három órán belül a városba érsz.-nevetett sejtelmesen. Én rá sem néztem, csak magabiztosan haladtam előre az üres utcán.-Gyere már szállj be.
-Kösz nem, tudom mi a feltételed.
-Ez úttal kivételt teszek, de csak most az egyszer.-komolynak hangzott, mégis megálltam, hogy arcára pillanthassak, az mindent elárul. Ő is lefékezett. Ott álltunk néma csendben, másodpercekig, majd vívódásom után beadtam a derekam és megkerülve az autót beszálltam Liam mellé. Csendben tettük meg az utat a belvárosba. Figyelmesen és körültekintően vezetett, nem olyan állat módjára, mint legutóbb. Egy fotó galéria bejáratánál parkolt le.-Itt vagyunk.-nyitotta ki nekem az ajtót és segített kiszállnom.
Egy régi stílusú épület alagsorában építették ki a helyiséget, mely a kirakatból nézve elég szűkös volt. Zöldre festett fa ajtaja felett megszólalt a kis csengettyű mikor beléptünk. Liam előttem, én szorosan mögötte. A falak zsúfoltságig teltek meg gyönyörű keretekbe foglalt tájképekkel. Némelyiken vízesés, hegyoldal, vagy tópart volt látható gyönyörű beállítással és tökéletes fényhatással. Egy apró asztal állt a helyiség végében, melyen egy ócska régi pénztárgép pihent. Az asztal mögött egy magas, jól öltözött, sötét hajú fiú ült unottan. Vonásai erőteljes benyomást gyakorolhattak a nőkre. Meglehetősen vonzó külsővel rendelkezett. Igéző sötét szemeivel bárkit meg tudott volna igézni, szerény véleményem szerint. Liam rám pillantva, tekintetével annyit sugárzott felém, hogy ne szólaljak meg.
-Helló Zayn.-nyújtott kezet Liam, amit az illető el is fogadott.-Niall lent van?-kérdezte magabiztosan, miközben valamiért igyekezett teste mögé rejtve, eltakarni engem.
-Igen lent van. Menjetek be hozzá.-ujjával a mögötte lévő ajtóra bökött, amit eddig észre sem vettem. Liam karon ragadott és amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzott Zayn mellett. Végigmértem és ő is így tett. Szemmel láthatóan tetszett neki amit  látott. Alsó ajkába harapott, miközben keze lecsúszott hasának vonalán a nadrágjához, majd eltűnt az ajtó takarásában. Sötét, szűkös folyosón haladtunk át. Senki nem volt látótávolságon belül, Liam mégsem engedett el. A folyosót lassan lépcsők váltották fel, melyet egy jól álcázott rejtekajtó dugott el kíváncsiskodó szemek elől. Alig láttam valamit a félhomályban így igyekeztem a hallásomra támaszkodni. Nem sokkal később egy ajtó előtt álltunk, amit egy eléggé fura fazon állt el. A plafonról fityegő kis lámpa fényében és Liam védekező takarása ellenére is megpróbáltam alaposan szemügyre venni. Hatalmas testalkatával Liam fölé magasodott. Izmai kidomborodtak a világos trikóból, melyet viselt. Karjai minden szegletét tetoválások tarkították, melyek eltűntek a felső alatt. Hatalmas állkapcsán rosszul összeforrt sebhely éktelenkedett. Jobb szeme alatt pedig fekete és kék foltok tarkállottak.
Szúrós tekintetétől kirázott a hideg, majd hirtelen bólintott egyet és kitárta maga mögött az ajtót, hogy bemehessünk. Erre az alakra nem néztem vissza, Túlságosan is rémisztőnek találtam ahhoz, hogy megtudjam , milyen hatást váltottam ki belőle. Egy sötétkamrába léptünk. Mindenütt fotók száradtak felcsipeszelve. Egyre beljebb haladtunk és újabb ajtó mögött végre megnyugtató világosság öntötte el a helyiséget. A szoba jobb oldali falát fehér ponyva takarta a falon. Előtte egy nő ült, szemben egy felállított fényképezőgéppel. A készülék mögött egy szőke srác állt és kezelte azt.
-Hamis iratokat készít.-súgta a fülembe Liam. Már nem állt előttem védelmezőn és nem irányított, de még most is hallgatásra intett. Amikor a nő sietősen távozott, odalépett hozzánk a fiú.
-Szeva öreg harcos, néha te is felbukkansz erre? Mi szél hozott?-fogtak kezet.
-Amint látod. Csak van egy elintézetlen ügyem, amiből tisztázni szeretném magam.-hangzott kellő komolysággal Liam, majd rám pillantott és én egy lépéssel közelebb álltam.
-Meglepetésed is van a számomra?-csillant fel a szőke srác szinte áttetszően kék szeme. Csak most tűnt fel, hogy akcentussal beszélt. Furcsán.- Nem kellett volna, tudod, nincs szülinapom.-tette kezét a vállamra. Meleg érintésétől megugrottam. -De komolyan ő ki?-bökött fejével felém. Liam hangosan fújta ki a levegőjét, majd hosszú szünet után megszólalt.
-Megan Carter húga.-figyeltem Niall minden rezdülését, miként reagál a testvérem nevére. Arcáról eltűnt a mosoly, melyet komor üres tekintet váltott fel.
-Hm. És ő is egy olyan céda mint a nővére?-elállt a szavam lenéző pillantásától és minden eddigi düh, ami bennem fortyogott, kitört.
-Hogy mered, te szemétláda!-üvöltöttem, miközben öklömmel Niall mellkasát és arcát, ütöttem, amelyik épp kézre esett. Elvakított a belső fájdalom és a bosszúvágy.-Te gyilkos. Te rohadék! Hogy mered? Megölted te..-könnyeim elhomályosították látásomat, hangom pedig remegett. Liam hátulról keresztbe fonta karjait vállam felett, ezzel megakadályozva, hogy árthassak barátjának.Ott vergődtem karja között amíg volt erőm tiltakozni. Niall egy lépés távolságból figyelte az eseményeket.
-Nyugodj már le.-hajolt közel hozzám Liam, mire minden próbálkozást feladtam. Nehézkesen vettem a levegőt. Próbáltam fékezni előtörni készülő könnyzuhatagot.
-Azt ajánlom fékezd a nyelved kislány, mert ha én fogom, azt nem köszönöd meg.-fenyegetett közelebb lépve a szőkeség.-Most jobb, ha mentek.-szólt ellentmondást nem tűrően, mire kísérőm vette a lapot. Minden felesleges szó nélkül visszavezetett azon az úton, amerről jöttünk és csak akkor kezdett el beszélni hozzám, mikor már elhagytuk a galériát.
-Mondd te normális vagy?-ragadta meg erősen a karomat.
-Miért csináltad ezt? Megérdemelte az a szemét, miért állítottál meg?-küszködtem elcsukló hangommal, miközben próbálkoztam kihúzni karomat szorításából. Nem szólt semmit csak mereven nézett rám.
Nyögtem egyet, majd erősen beleboxoltam a mellkasába, mire megrándult az állkapcsa, de még most sem szólt semmit, csak elengedte a kezem. Elengedett. Még egyszer végigmértem, majd sarkon fordultam.
Kezemmel megtöröltem arcomat és kipréseltem magamból két szót, amit már nem tudtam kimondatlanul hagyni.
-Bassza meg!


Nos, remélem tetszett mindenkinek. A következő rész egy hét múlva várható, feltéve ha meglesz a 3 komment :))
Puszi Sz.

Trailer.

Elkészült a videó a bloghoz, remélem tetszeni fog nektek :))

Szeretném kikérni a véleményeteket róla, valamint remélem, így a történet végéig olvastok majd :)

4.fejezet

-Rossz testvér voltam.-hüppögtem halkan. Ő mereven bámult rám. Nem szólt semmit, mégis mintha szemeivel azt kérdezné: Miért?- Mert soha nem kaptam fel a fejem, semmi miatt a saját kis boldog világomban és nem vettem észre, hogy az övében nem stimmel valami.-lassan kezdett eluralkodni rajtam a belső káosz. Furcsa volt. Furcsa volt, hogy annak öntöm most ki a szívem fájdalmát, akit eddig a nővérem gyilkosának hittem. Már nem hiszem ezt. Nem tudom miért, de nem. Liam azt állítja, ő csak egy fedősztori volt Megan életében, egy barátja kérésére. Azért, hogy nehogy baja essék. De megtörtént. Ez az állítólagos barát sem állt valami jó színben a világ előtt, de Liamnek nagyobb neve és tekintélye volt az alsóbb körletekben ahhoz, hogy a barátnőjével ne merjen kikezdeni senki. Megtudtam, hogy az akibe a nővérem valóban beleszeretett nem ő volt, hanem Niall. Niall Horan.  Nem is tudom miért hiszem ezt el. Egy biztos. Fel fogom keresni ezt az illetőt is. Bár lehet, hogy nem is létezik. Lehet, hogy minden csak Liam őrült elméjének szüleménye, hogy eloszlassa a kétségeimet. Talán. Talán, most azért veszem be mert kicsit sok volt az a két üveg bor, ami időközben elfogyott.
-Nem voltál rossz testvér.-a combomra helyezte a kezét, amit automatikusan lesöpörtem onnan. Most vettem csak észre, hogy túl közel kerültünk egymáshoz. Ott ültünk a hatalmas kanapé közepén, szorosan egymás mellett.-Mindazok alapján amit elmondtál, Megan nálad jobb testvért talán nem is kívánhatott volna magának.-keze ismét visszakerült a lábamra, de most bele is markolt, így nem tudtam ellökni. Rápillantottam. Megláttam a szemében azt a csillogást. Megremegtem. Tisztulni kezdett a fejem. Mintha ez a pillantás józanító hatást gyakorolt volna az agyamra. Közeledni kezdett hozzám. Nehézkesen mozgott a sok italtól, azonban így is rögtön levettem mit akar. Megcsókolni.Kitérve előle felálltam és lassan hátrálni kezdtem.
Sóhajtott egyet, és kortyolt a poharából.-Szóval még most sem vagyok elég jó neked.-kisebb fintor jelent meg az arcán. Nem tudtam mit mondjak. Nem tudtam mi lehetne helyes. Fogalmam sem volt, milyen lehet a viselkedése, ha alkohol hatására pöccen be és ezt nem is nagyon igyekeztem megtudni. Ahhoz még kissé féltem. Hosszú percekig álltam ott az ajtótól néhány lépésnyire. Bármikor elfuthattam volna, de minden pillanatban átfutott az agyamon az, mi is lenne ennek a következménye. Mert abban biztos vagyok, hogy semmi jó.
-Gyere ide.-veregette meg maga mellett a helyet a kanapén. Félve, de mellé ültem, persze távolságot tartva. Nem néztem rá. Nem néztem a szemébe, csak bambán magam elé bámultam mintha nem is ott lettem volna.-Tűnj el ebből a városból, mielőtt a nővéred sorsára jutsz.-suttogta a fülembe, mire jeges fuvallat borzongatta meg egész testemet. Közelsége úgy vonzott, ahogy taszított. Ez egy olyan érzés volt, amit nem tudtam sem megmagyarázni sem pedig meg tagadni. Valamiért most a szememben nem tűnt olyan rossz fiúnak de az eszem azt súgta, még ne higgyek a látszatnak.
-Nem megyek el.- határozott akartam lenni, de hangom mégis remegett.-Nem megyek el addig, amíg fényt nem derítek erre az egész mocskos ügyre.-a másodperc töredéke alatt karja ismét a nyakamra fonódott és minden erejével a díszpárnák közé nyomott. Próbáltam lazítani ujjainak görcsös markolásán, de mind erősebben tartott.
-Azt hiszed, téged nem csinálnak ki rögtön?-az eddigi nyugodt Liam, egy csapásra dühöngő állattá változott. Szemei vérben forogtak, hangja mélyebbnek, félelmetesebbnek hatott mint eddig.-Ki a franc fog téged megvédeni Jade? Azt hiszed képes leszel vigyázni magadra?-egyre hangosabban beszélt, hangja mégis minden szónál elhalni látszott. Egyre kevésbé kaptam levegőt és akárhogy is próbáltam küzdeni ellene, legyűrt. Először színes foltok cikáztak a szemem előtt, majd Liam arca sötétedni kezdett. Még láttam, hogy mozog a szája, de hangja már olyan távoli volt, hogy semmit sem hallottam. Szemhéjam egyre csak nehezült, végül minden elhalt körülöttem.

Lassan nyitottam ki a szemem. Megpróbáltam úgy körülnézni a helyiségben ahol voltam, hogyha Liam esetlegesen a közelben van ne nagyon érzékeljen belőle semmit. Félhomály telepedett a szobára. Valami háló lehetett, legalábbis erre következtettem a hatalmas franciaágyból, amin feküdtem. Nem volt velem senki.
A szoba ablaka felett lógó sötétítő, csak félig takarta el a beszűrődő halvány fényeket. Már rég besötétedett odakint. Felültem az ágyon és újra körül néztem, amennyire a sötét engedte. Az ágy két oldalán egy-egy kis sötét színű éjjeli szekrény volt elhelyezve, rajtuk kis lámpákkal. Az ággyal szemben egy ugyan olyan TV függött a falon, mint a nappaliban. Az ajtó melletti falat, hatalmas sötét ruhásszekrény foglalta el. Egyik ajtaján hatalmas tükörrel. Közelebb léptem hozzá, mire hirtelen világosság öntötte el a helyiséget. Az ajtó felé fordultam ijedten. Ott állt Liam. Szemei elkerekedtek, mikor pillantása rám szegeződött. Ajka kissé kinyílt, mintha mondani akart volna valamit. Úgy látszott keresi a szavakat.
-Istenem.-nyögte ki végül, majd egyik kezébe temette az arcát. Beletelt pár pillanatba, mire felfogtam, mire is reagált pontosan. Kissé elfordítottam a fejem, de épp csak annyira, hogy fél szemmel őt is lássam. Végtagjaim elgyengültek, úgy éreztem lábam nem tart, mikor megláttam milyen nyomot hagyott rajtam. Kezemmel óvatosan végigsimítottam a nyakamon és igyekeztem visszatartani a fájdalmas nyögéseket. Az érzékeny bőrömet a tenyere és az ujjai vonalán sötét foltok és zúzódásnyomok fedték. Szörnyű látványt nyújtottak.
-Sajnálom.-szólt halkan, mire felé fordultam. Már közelebb jött hozzám. Próbáltam nem hátrálni. Nem mutatni azt, mennyire is félek tőle jelen állapotomban.-Én nem akartalak bántani.-ez már szinte teljesen őszintén hangzott, valahogy azonban mégsem győzött meg teljesen.

Most vettem csak észre, hogy mintha más lenne. Nem az az "alvilági alak vagyok, rettegj tőlem, amit akarok azt elérem" Liam volt, hanem valamivel több. Mélyebb. Törékenyebb. Jobban mondva, most ilyennek mutatta magát. Újra ott volt benne az emberség. Ember volt a szememben, nem az a vadállat, aki majdnem megölt. Már nem volt részeg. Vagyis nem tűnt annak. Mintha most tisztán látott volna mindent.
-Oké.-nyögtem elhaló hangon, miközben elkerültem a szemkontaktust. Valahogy érdekesebbé vált a padló.-Semmi gond.-szinte már motyogtam, de reméltem hallott engem. Hallott.
-A folyosó végén van a mosdó.-mutatott az ajtó irányába.-Zuhanyozz le, ha akarsz, vagy valami. Mindent megtalálsz ami kell.-az utolsó szavakat elharapta, majd amilyen gyorsan csak lehetett távozott a szobából. Távolléte tudatában kissé fellélegeztem, majd az említett mosdó felé vettem az irányt. A zuhanyt nem találtam túlságosan rossz ötletnek, és legalább közelebbről is szemügyre vehetem a nyomokat, amiket rajtam hagyott. A helyiség ajtaja zárható volt, amit használtam is. Nem akartam, hogy Liamnek esetleg hirtelen felindulásból kedve támadjon csatlakozni. Valóban minden volt itt ami kellett. Női tusfürdőktől kezdve parfümökig. Gondolom a portfóliója többi tagjának is biztosítja ezt a lehetőséget, amit nekem is felajánlott. Kicsit fura, de egyáltalán nem lep meg.  A törülközők tetején találtam egy pólót. Valószínűleg az övé volt, gondolom azt szeretné, hogy ebben aludjak. Jelen helyzetben nem igazán volt jobb ötletem, a farmer pedig elég kényelmetlennek bizonyul ebből a szempontból.
Gyorsan rendbe szedtem magam, és felvettem a fehérneműm, majd az előbb említett felsőt és a ruháimmal a kezemben visszasiettem a szobába, ahonnan jöttem. De már nem voltam egyedül. A bevetett ágy egyik felén ült Liam. Egy szál boxerben. Nem mosolygott, nem tett perverz megjegyzéseket, mint amire számítottam. Ugyanolyan szolid volt, mint az imént, de ezt nem akartam elkiabálni. Megtorpantam az ajtóban és éreztem a torkomban növekvő gombócot. A szívem kalapálni kezdett a bordáimon, mikor átvillant az agyamon, mi is volt a valódi feltétele annak, hogy kijussak a fogdából. Le kell feküdnöm vele.
-Nyugi. Nem tervezem alváson kívül másra használni az ágyat.-próbálta némi humorral feloldani a köztünk keletkezett feszültséget, mégsem ment olyan könnyen. Először nem hittem, hogy komolyan gondolja, de nem viccelt. Aznap éjjel kettőnk között nem történt semmi.  Egy ágyban aludtunk ugyan, de nem próbálkozott. Ugyanaz a törékeny, Liam maradt és remélem, ez most már így lesz. És erre mit mondana a nővérem?
"Vigyázz. Nincs gyilkosabb dolog a reménynél." És talán.. igaza is lenne..


Bocsi, hogy későn jött, de nem volt időm, igyekszem hozni a kövit hamar. Min 3 komi ;)  puszi.
Sz. KÖVESSETEK BLOGVINON!