6.fejezet

Újabb hatalmas gond a világgal. Minden, kivétel nélkül minden a pénz körül forog. Az idő pénz, ahogy szól a mondás. Ez pedig számomra meglehetősen véges. Az a megtakarított pénzem, amiből az ideutazásom óta fenn tartom magam, már a végét járja. Munkám pedig nincs. Persze, hogy is lenne. Nem hónapokat terveztem ebben a városban tölteni. De ha az elkövetkezendő napokban a magán akcióm nem halad előre, sürgősen valami állás után kell néznem. Az igazat megvallva, azt sem tudom, hogy haladok-e előre egyáltalán, vagy csak egy helyben állok és a sötétben tapogatózom. Anélkül, hogy észrevenném. Bevallom, gondoltam már arra, hogy Niall csak Liam egyik esetleges beépített embere. Ezt sosem tudhatom biztosan. De egyet tudok. Nem vesztegethetem az időmet. Sürgősen beszélnem kell Niallel.
Mióta tegnap elhagytuk a galériát, folyamatosan azon jár az eszem, miért nevezte Niall cédának a testvéremet? Azon kívül, hogy joga nem, oka volt rá? Ezt mindenképp meg kell tudnom, azonban egy tényt szem előtt kell tartanom. Korántsem annyira mint Liam, de ő is veszélyes. Vigyáznom kell vele. Amint ez a gondolat átfutott az agyamon, a kis lakásom konyhájába siettem. A berendezése igen szegényes volt, s megkopott bútorai arról árulkodtak, régóta árválkodott egyedül, mielőtt kivettem. De nekem ez pont megfelel. Előkerestem egy kisebb kést, amit feltűnés nélkül elrejthetek a táskámban. Csak biztos, ami biztos alapon.
Épp, mikor elhagytam a lakást és úti célomnak megfelelően a belváros felé vettem az irányt, a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Üzenetet kaptam, mely egy számomra ismeretlen feladótól jött. Megnyitottam.

"Este érted megyek, behajtom a tartozást. De aztán szexi légy. ;) Liam xX "

Remek. Már csak ez hiányzott nekem. De várj.. Honnan tudja hol lakom? Különböző kérdések kavarogtak a fejemben, miközben telefonomba elmentettem, a személyes behajtóm számát. Ez az egész Liam szitu számomra tele volt logikai bukfencekkel. Hogy van az, hogy mindent tud rólam? Talán figyeltet? Talán most is tudja épp hova tartok. Körülnéztem az utcán, a nyüzsgő sokaságban, hátha kiszúrok egy egy gyanúsabb személyt, aki árgus szemekkel bámul. Sikertelen volt ez a próbálkozás. A napnak pont abban a szakaszában voltunk, amikor délután az emberek munkájukból hazasietnek. Ebben a tömegben lehetetlen lett volna kiszúrni bármiféle esetleges megfigyelőt. Niall galériája a lakásomtól csak néhány háztömbnyire volt, így hamar megtettem azt az utat. Hangosan fújtam ki a levegőt, mielőtt beléptem volna azon az ismerős ajtón, hogy megjárjam ugyanazt a poklot, amit egy napja. Minden ugyanolyan volt. Zayn most is ugyanolyan unottan ült a kis asztala mögött, mint előző nap. Egészen addig a pillanatig, amíg be nem tettem a lábam a helyiségbe.
-Helló szépségem.-villantotta felém "egy fog krém reklámból léptem elő" mosolyát.-Csak nem keresel valakit.-lépett ki a saját kis kuckójából. Igyekezett közeledni hozzám, én pedig inkább szívesebben tartottam a távolságot.
-Ami azt illeti, tényleg keresek valakit.-eresztettem egy nem túl meggyőző mosolyt, csupán udvariasságból. A szemében felcsillant egy apró szikra. Nyelvével megnedvesítette alsó ajkát.-Niall.. ő bent van?-kérdeztem bizonytalanul, mire felvonta egyik szemöldökét.
-Számodra kétlem, kicsi lány. Itt vagyok helyette én.-dőlt háttal az asztalának.
-Azt hiszem nem érted, nekem beszélnem kell vele.-próbáltam meg elsuhanni mellette, ahhoz az ajtóhoz, melyen keresztül tegnap eljutottam a keresett személyhez, de Zayn elkapta a karomat és visszahúzott. Maga és az asztal közé szorított. Nyögés szaladt ki a számon, mikor csípőjét durván az enyémhez dörzsölte.
-Ne olyan hevesen kicsim.-suttogott miután kezét a derekamra helyezte. Kezemet mellkasára tette, növelve köztünk a távolságot. Igyekeztem szabadulni a szorításából, de próbálkozásaim kudarcba fulladtak.
-Zayn ne..-nyögtem elhaló hangon, mikor nedves csókjait éreztem a nyakamon.
-Csak ne mondd, hogy nem élvezed.-morogta halkan, majd keze a fenekemre csúszott, mikor betelt a pohár.Kissé eltoltam magamtól, majd erőteljesen az ágyékába térdeltem.
Arca eltorzult a fájdalomtól, se kezeivel rögtön az érintett hely felé kapott. Teste összecsuklott, majd oldalra borult.
-Ribanc.-nyögte halkan. Én pedig, megragadva az alkalmat, hogy nem áll az utamban senki, a pult mögötti ajtó túloldalára kerültem. Végigjártam a sötét folyosókat, a lépcsőket és a sötétkamrát, viszont későn jutott eszembe, hogy valakiről elfeledkeztem.
-Itt van.-lökött be az ajtón az a nagy izmos, agyontetovált férfi, ki őrként áll Niall "műterme" előtt.
A szőkeség háttal állt nekem és valamit rendezgetett, miközben kiküldte a férfit. Egyedül maradtam vele. Összezárva. Kezemet a táskámban pihentettem, hogy bármikor előkaphassam "fegyveremet", ha csak szükség van rá.
-Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk.-mosolygott sejtelmesen, mikor felém fordult. Éreztem a torkomban növekvő gombócot, ahogy közeledett felém. Nem éreztem még késznek magam arra, hogy kérdezzek, de szám önálló életre kelt.
-Milyen kapcsolatban voltál a nővéremmel?-csúszott ki a számon, mire Niall arcán egy fura fintor jelent meg.
-Elég közeliben, ha érted mire gondolok.-kacsintott egyet, mikor úgy gondolta felfogtam kijelentését.
-És..és miért mondtad rá azt, hogy..
-Céda?-nézett rám kérdőn, majd megállt tőlem egy lépésnyire. Aprót bólintottam.-Mert az volt.-kezem ökölbe szorítottam és próbáltam kontrollálni a bennem fortyogó indulatokat.-Annak ellenére, hogy mindent megadtam neki, amire csak szüksége volt, amire vágyhatott..-hangja egyre elhalkult. Volt benne valami furcsa.-Annak ellenére, hogy szerettem őt..-valamiért legbelül úgy éreztem, hogy igazat mondd. Talán tényleg szerette a nővéremet.-Nem voltam neki elég.-olyasfajta keserűség volt a hangjában, amit lehetetlenség lett volna megjátszani.-Megcsalt az a ribanc.-mondta csendesen. Belegondolva ezt sehogy sem tudtam elképzelni Meganről.-Megérdemelte a sorsát.-mondatára a fájdalom és a harag olyan erővel tört fel benne, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Táskámból előrántottam fegyverem és neki rontottam vele a beszélőnek.  Niall azonban egy határozott mozdulattal csavarta ki kezemet hátam mögé.
-Neked aztán tényleg van bátorságod kislány.-rekedtes hangja a fülemben csengett. Elképesztő ereje volt, minek csak a töredékét használta. Éreztem, hogy visszafogja magát, mégis majdnem eltörte a karomat. Most már másképp láttam mindent és jobban tüzelt a bosszúvágy mint eddig. Éreztem, hogy lépésről lépésre közelebb kerülök a megoldáshoz. De még most is voltak kérdéseim, amikre senki nem adhatott választ.

-De még egyszer ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad. Megértetted?-elengedte karomat és előre lökött. Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de ekkor újra megragadott és maga felé fordított. Sötét pillantása úgy szegeződött rám, mintha arcomból akarná kiolvasni felfogtam-e azt, amit az imént mondott. Egy hirtelen pillanatban kezem csattant az arcán, rózsaszínes pírt hagyva maga után. Nem tudom pontosan miért tettem. Talán már annyira mindegy volt. Talán annyira elzsibbadtam a megrázkódtatástól, hogy nem éreztem félelmet ott, ahol kellett volna. Mérhetetlen düh tombolt abban a két mélykék szemében. Állkapcsa megrándult, a homlokán pedig kiduzzadtak az erek. Hangosan zihálva vette a levegőt. Csuklómon erősödött a szorítása, mely fájdalmasan fojtotta belém a szavakat. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy megütne egy nőt, és még abban sem kételkedtem, hogy dühében esetlegesen ölne. A legrosszabbra számítottam. Azon a napon, amikor beléptem abba a bárba, olyan emberek sűrűjébe kerültem, akik olyan természetesen titkolóznak és rejtegetik céljaikat, mint amilyen természetesen élnek, lélegeznek és valószínűleg gyilkolnak. Olyan erővel és gyorsasággal kezdett rángatni a szoba másik felébe, hogy lábaim hirtelen, nem bírván az iramot összecsuklottak. De igyekeztem. A kis helyiség másik felében is volt egy ajtó, amit eddig még szemügyre sem vettem. Mikor feltépte elém tárult egy komor téglafal. Hátsókijárat volt. Motyogott valamit az orra alatt, majd úgy lökött ki az ajtón, hogy reagálni sem volt időm. De legalább már tudtam, hogy vele sem éri meg pofozkodni. Még ha egy konyhakésem is bánta. Heves iramban hagytam el a raktárhelyiségnek kinéző épület hátsó szárnyát, amely előttem állt, keskeny zsákutcába szorítva, ahova kukákat helyeztek el. Az elmúlt fél órában hatalmas köd ereszkedett a városra. Hatalmas fekete felhők zárták el a nap sugarainak útját, homályba burkolva mindent. Az eszem azt súgta jobb, ha haza megyek, de nem akartam. Az csupán azt eredményezte volna, hogy tűkön ülve várjam, hogy éjszakai tortúrám kezdetét vegye. Sétáltam néhány utcányit, majd beültem az első Starbucks kávézóba, ami az utamba került. Egy cappuccino mellett próbáltam rendezett sorokba tömöríteni kusza gondolataimat, de minél jobban próbálkoztam, annál nagyobb kudarcba fulladt cselekedetem. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Egyre csak Megan-ön kattogtam. Az alapján, amit Niall mondott róla, nem ismertem rá a testvéremre. Mindig is ellenezte ezt a fajta viselkedést, mindkét nem részéről és ezért nem vagyok képes elhinni, hogy egyszerre két vasat tart a tűzbe. Mindazonáltal így, hogy Liammel ellentétben Niallnek volt indítéka a gyilkosságra.. Már amennyire egy megcsalt szív fájdalom díja lehet a csalárd halála.. De amilyen dühkezelési problémákkal küzdhet, egy esetleges gyilkosság gondolata nem állhat távol a szőkeségtől sem. Azt hiszem.. Újabb SMS jelzés zökkentett ki gondolatmenetemből.

"30 percen belül ott vagyok érted. Liam xX"

Már fél nyolc. Annyira belefeledkeztem a saját magam kis elméleteibe, hogy megszűnt körülöttem forogni a világ. Sietősen fizettem, de megtorpantam a kijáratnál és egyenesen a kifüggesztett táblán álló feliratra meredtem.

Kiszolgálót felveszünk.

Gyorsan végigfutott az agyamon a gondolat, hogy mindenképp jól jönne ez a meló. Valószínűleg nem is fizet rosszul, mindezek mellett pedig tapasztalatom is van, hisz mielőtt idejöttem pincérkedtem egy hasonló kávézóban otthon. gyorsan visszasiettem a pulthoz, ahol egy helyes pincér srác igazított útba a főnökéhez. Egy elég kedves középkorú asszonyhoz, akivel letisztáztam mindent és közös megegyezésre jutottunk, hogy két nap múlva kezdhetek itt dolgozni. Tehát a pénzügyi gondjaim ezennel ki vannak pipálva. Hűvös szellő csapta meg az arcomat, amint kiléptem a szabadba. Fénycsóvák borították halvány fehéres fénybe az éjszakát. A köd felszívódott, ugyanúgy ahogy az emberek. Bevallom én sem szívesen mászkáltam egyedül, de kénytelen voltam. Furcsa érzés kerített hatalmába. Körbenéztem. A környék széltében, hosszában üresnek tűnt, mégis úgy éreztem figyelnek. Szaporázva lépteimet jöttem rá arra, hogy valóban nem voltam egyedül. Valaki futott utánam. Üldöztek. Sietősen kotorásztam a táskámban a kapu kulcsot keresve. Két saroknyira voltam a biztonságot jelentő lakásomtól. Egy idő után követőm léptei elhalni látszottak. Kissé nyugodtabban nyitottam ki a hatalmas vas ajtót mellyel az emeletes ház lépcsőházába nyertem belépést. Felsiettem a második emeletre. Torkomban éreztem a növekvő csomót, mikor újabb lépteket hallottam közeledni felém. Kulcsom, már lakásajtóm zárjában pihent, de megbénultam a lépcsőn felkúszó árny láttán, mely még nem engedte láttatni tulajdonosát. Mikor tekintetem találkozott azzal a sötét szempárral, akivel reméltem többé nem találkozok, végtagjaim saját életre keltek. De túl késő volt. Mielőtt beléphettem volna a biztonságot jelentő otthonomba Zayn karon ragadott és visszarántott. Fájdalmasan fogta le kezeimet, hátamat mellkasának támasztva magához szorított. Ajkai közvetlen a fülemhez értek.
-Nem mondták még neked, hogy egy magadfajta kislánynak veszélyes sötétedés után egyedül mászkálni?-nevetett sejtelmesen. Haszontalanul vergődtem a karjaiban. Meglehetős erőfölényben volt velem szemben és az is mellette játszott, hogy háttal álltam neki így számomra kedvező akciómat nem játszhattam el még egyszer.-És most szépen ki fogsz engesztelni aranyom.-ajkait egy ponthoz nyomta közvetlenül a fülem mögött. A hideg végigfutott a testemen. Sikítani próbáltam de befogta a szám és erőszakosan lökdösött az ajtó túloldalára, majd lábával berúgta azt. Kulcsaim megcsörrentek a külső oldalon. Testemet sajátjának szorítva benyitott minden ajtón, amíg meg nem találta azt amit keresett.-Ugyan csak egyszemélyes, de a célnak megfelelő.-eresztett el egy kaján vigyort, mikor lelökött az ágyra, majd maga felé fordított és térdeivel közre fogva combomat rám nehezedett.  Csuklóimat oldalra szegezve egész testsúlyával rám nehezedett. Az ellenállás hasztalannak bizonyult, mégis minden erőmet próbáltam bevetni. Hiába kiabáltam, vagy sikítottam. Amilyen kicsi és megviselt volt a lakás, annál inkább hangszigetelt. Tehát szomszédoktól nemigen számíthattam segítségre. Nedves csókokat hagyott a nyakamon. Heves mozdulatokkal csatolta ki övét és farmerjának gombját, mely már alsónadrágján keresztül láttatni engedte domborodó férfiasságát. Agresszív módon és minden tiltakozás ellenére rólam is combközépig lerángatta a farmeromat. Fehérneműm látványa teljesen kivetkőztette magából és akkor mikor már azt hittem nincs menekvés egy olyan ember hangját hallottam meg Zayn háta mögül, akiről soha nem hittem volna, hogy egyszer örülni fogok neki.
-Mi a szar?-ahogy Liam meglepett tekintete találkozott az arcommal azonnal levette, hogy nem önszántamból kerültem szorult helyzetembe. Lerángatta rólam a "partneremet" a pólójánál fogva és hozzá méltóan tessékelte ki a lakásból, hogy az csak úgy koppant a a padlón. Gyorsan visszarángattam magamra a nadrágom és lerogytam az ágyra. Egy röpke pillanatra felpillantottam Liamre, aki közvetlen előttem állt. A hidegség és a tartózkodás egyre kevésbé volt érezhető a tekintetében. Egy különös feszült pillanat erejéig némaság borult a kis szobára.
-Köszönöm.-nem akartam kihangsúlyozni ezt a szót, mégis hangosnak tűnt és ott keringett a levegőben, mint egy puskagolyó, ami gellert kapott a környező falakon.

Nos gyerekek, tudom, hogy nem lett egy hosszú rész és érdekfeszítő se különösebben, de nézzétek el.
Köszönöm a komikat az előző részre. Remélem most is kapok legalább annyit ( min 4).
Egy hét múlva új rész várható. Üdv: Szofiis.