3.fejezet

Nem akartam tudatosítani magamban, hogy a szabadságom egy véreskezű bűnöző kezében van.Nem hittem volna, hogy valaha hasonló helyzetbe kerülhetek. Napokat töltöttem abban a kis cellában. Semmi mást nem csináltam, csak hagytam, hogy a fájdalom könnycseppek formájában távozzon a testemből, s mikor már minden nedvességet kipréseltem magamból, ami nem szükséges az életben maradáshoz, csak ültem a földön és bámultam a falat.Nem kommunikáltam senkivel. Nem is lett volna esélyem rá, hisz ki látogatott volna? Itt nincsenek barátaim. A rendőröknek pedig kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy velem foglalkozzanak.
Teljesen kizártam a külvilágot. Minden ami körülöttem élt elhalt. Csak én voltam. Egyedül. Magányosan.
A gondolataimba merülve, amiből nem sokkal később ismerős hangok zökkentettek ki. Kulcs csörgése. Zár kattanása. És Liam sejtelmes nevetése. Miközben újra helyet foglalt mellettem az ágyon vívódtam magammal. Nagyon is tisztában voltam azzal, miért is keresett fel ismét. Hogy kiszabadítson. Ám nem csupa szívből, hanem a saját önző szándékai vezérlik. Csak a szex a fontos neki semmi más. Nem szólt semmit, csak ült ott mellettem. Mikor olykor-olykor rávettem magam, hogy ránézzek, szánakozó pillantása találkozott az enyémmel. Nem volt szükségem a sajnálatára, ám akármilyen nehéz és fájó volt bevallani, rá annál inkább.
Az eszem minden elvemmel ellenkezett amit felsorakoztattam. Elsősorban ott volt, hogy ő mégiscsak egy idegen. Nem bújhatok ágyba idegenekkel. Ott volt a tartásom és a méltóságom. Nőből vagyok. Az nekem nélkülözhetetlen. Ott volt az erényem, amit nem engedhettem át bárkinek. Főleg Liamnek nem, aki ellen a legmeggyőzőbb érvem az volt, hogy mégiscsak lehet, hogy az ő kezéhez Megan vére tapad. Minden egyes sejtem és idegszálam ellenezte,azonban a szám mégsem engedelmeskedett, hanem akaratomon kívül saját életre kelt.
-Megteszem.-suttogtam alig hallhatóan. Sötét szemében először meglepődést láttam, majd mikor felfogta, hogy voltaképp mire is bólintottam rá, ismét kiült egy semmit mondó mosoly az arcára.
-Megmondtam, hogy elérem amit akarok.- Karon ragadott és egy gyors mozdulattal felrántott a földről. Lábaim zsibbadtak a mozdulatlanságtól, így hirtelen visszabuktam a padlóra. Mikor ezt látta, egyik karomat a nyaka köré fonta és karját a derekamon pihentetve indított a cella ajtaja felé. A hideg is kirázott az érintésétől. Undorodtam tőle, de nem volt más választásom. Liam szólt az őrnek, aki kiengedett minket és mielőtt távoztunk volna, a kezembe nyomta a táskámat. Rögtön a mobilom után kezdtem kutatni. Rájöttem, hogy az alatt az öt nap alatt, amíg be voltam ide zárva a szüleim otthon halálra aggódták magukat, én hülye pedig erre nem gondoltam. Ezt bizonyította az a negyvenhét nem fogadott hívás, ami a mobilom képernyőjén villogott.
-Anyuciék kitartóak voltak.-nevetett felettem Liam, akiről észre sem vettem hogy a kezemben lévő készüléket fürkészi. Igyekeztem eltakarni előle, miközben még az órára pillantottam. Tíz múlt. Eldöntöttem, hogy már nem hívom fel anyáékat, csak egy gyors SMS-t írtam, hogy jól vagyok, csak dolgom volt és intézkednem kellett és , hogy majd idővel keresni fogom őket. Reméltem megnyugszanak. Nem élnék túl, ha még egy lányukat kellene elveszíteniük és pont ugyanott. Ugyanabban a sötét városban. Csak annyit vettem észre, hogy a partnerem türelmetlenül tuszkol kifelé a kapitányság bejáratán és egyenesen egy elsötétített üvegű fekete kocsi felé irányít, pont a bejárattal szemben. Körülnéztem. Az utcák kihaltak. Persze, mivel már a nap utolsó sugarai is letűntek az égboltról és a sötétség vette át a hatalmat.
Az a kevés utcai lámpa, amely még világított, beteges sápadt fényt árasztott és a csendet csak néha törte meg zaj, ahogy a szél ajtókat csapkodta a törött zsanérokon a közeli sikátorokban.
Hirtelen az eszembe jutott egy ötlet. Kétes volt ugyan de talán nem veszítek vele sokat. Hiszen csak két lehetőségem volt.
1.Beszállok ebbe a kocsiba, egyenesen Liam lakására megyek. Kiszedek belőle néhány információt, lefekszem vele és esetleg holnap reggel nem ébredek fel. El bírom képzelni róla, hogy ma elkotyog néhány fontos dolgot és addig amíg alszom megöl. Sosem lehet tudni.
Vagy 2. most hátrahagyok mindent és futok amíg csak a lábam bírja. Ha jó esélyem van, lehagyom és valahogy visszajutok a kis lakásomba, ami menedéket nyújt. Egyelőre.
Nem volt kérdés melyiket választom. Lehámoztam magamról erős karját és rohanni kezdtem. Beletelt pár pillanatba amíg felfogta mi is történik. Hallottam ahogy szitkozódik, majd gyors lépteinek hangjából következtettem arra, hogy utánam eredt.
-Játszani akarsz Jade?-kérdezte lihegve.- Nem lesz jó vége, ezt garantálom.
Valahogy elérte, hogy el is higgyem amit mond. Túlságosan komolynak tűnt ahhoz, hangja, mintsem, hogy az utolsó mondatával viccelt volna. Talán mégsem volt jó döntés, gondoltam. Fuss Jade. Biztattam saját magam.
Muszáj volt. Fuss. Fuss. Ismételgettem, miközben összpontosítottam az elém táruló kusza utcahálózatra. Ha egy helyen rosszul fordulok be és téglafalba ütközöm, megpecsételem a saját sorsom. Na nem mintha a futással nem azt tettem, volna, de így még volt esélyem menekülni. Igyekeztem a belváros felé haladni, amiről annyit tudtam, hogy balra van így ahogy az utcák engedték abba az irányba mentem.
Ő folyamatosan a nyomomban loholt. Hosszú lábai csak előnyt jelentettek számára. Már égett a tüdőm és lábaim gyengülni kezdtek, de futottam, csak tovább és tovább. Néha-néha hátra pillantottam üldözőmre, aki csak világosabb árnyék volt az árnyékban. Fekete a feketeségben. Amíg végül eggyé nem válik az éjszakával. Minden kereszteződésnél és saroknál még mindig a bal oldal felé igyekeztem, de ezt beláttam, hogy rossz döntés volt. Zsákutcában kötöttem, ki s végül rettegve lapultam a téglafalhoz, mikor láttam, hogy közeledik. Egy lámpa megvilágította az egész sikátort így mindent láttam. Még a szeméből tükröződő mértéktelen dühöt is.
-Megmondtam, hogy nem lesz jó vége.-kezét a torkomra tapasztva szorított továbbra is a falnak.
-Csak rajta.-sziszegtem levegő után kapkodva.-Ölj meg és essünk túl rajta.-valamiért akartam, hogy szabadítson meg szerencsétlen helyzetemből. Megan hiánya rosszabb volt mint egy halálos betegség. Egy gyógyíthatatlan betegség esetében legalább tudja az ember, hogy a fájdalom egyszer elmúlik. Az én alagutam végén viszont nem látszott a fény. Napról napra felemésztett a fájdalom és bár sokszor úgy éreztem belehalok, sőt még vágytam is erre, de belül tudtam, hogy soha nem fogok. Örökké üres szívvel járok majd a világban.
Halálom napjáig fájni fog a nővérem hiánya. Ha nem tudjátok mire gondolok, vagy csak azt hiszitek, melodrámai túlzásokba estem, még senkit sem szerettetek igazán.
-Nézz már magadra Jade. Eszed ágában sincs meghalni.-nézett rám gúnyosan. Addig a pillanatig észre sem vettem, hogy körmeim karomként vésődtek a karjába, ahogy megpróbáltam lazítani szorításán.-Ismerem az embereket. Azt hiszik meg akarnak halni, néha ezt is mondják, de soha nem gondolják komolyan. Az utolsó pillanatban úgyis pokolian küzdenek.-hangja keserű volt. Mintha személyes tapasztalatból beszélne. Hirtelen már nem voltam olyan biztos abban, hogy Liam Payne valóban gyilkos.
A falhoz lökött és odaszorított. Mindkét keze a torkomra fonódott és sötét pillantása nyugtalanul vándorolt az arcomon, a nyakamon és fekete toppba bújtatott mellem hullámzásán. Halkan nyöszörögtem. A tekintetét az enyémbe fúrta. Most is kisebb fokú szánalmat sugárzott felém, de mégis egy kis hangocska motoszkált bennem, hogy ha még egy kicsivel erősít szorításán, megfulladok.  Egy szempillantás alatt képes lenne végezni velem anélkül, hogy én meg tudnék nyikkanni. Hirtelen elengedett én pedig egyenesen az ölébe zuhantam. Egészen eddig észre sem vettem, hogy a lábam nem is érte a földet. Karon ragadott és visszavonszolt a kocsihoz. Félelmetes volt. A szeme. A sötétsége. Ő maga. Beültünk a járműbe és elindultunk. Néha néha éreztem, hogy tekintete épp rajtam időzik, de nem mertem megszólalni. Féltem tőle.
-Nem foglak bántani.-hangja betöltötte a teret. Úgy mondta ezt, mintha a gondolataimban olvasott volna. Óvatosan pillantottam rá. Rám mosolygott. Ez mégis valahogy másként hatott mint az eddigiek.  Eddig, mosolyával annyit mondott: Ne próbálkozz, az enyém leszel, ha akarod ha nem! Ne is ellenkezz! Nincs értelme!
A mostani mosoly inkább azt sugározta: Semmi okod nincs félni tőlem, semmi olyat nem teszek, amit ne élveznél.
Ez volt az első pillanat, amikor egy kis emberséget láttam az embertelenben.
Ahogy néztem kifelé az ablakon, figyeltem ahogy elsuhan mellettünk az éjszaka. Olyan kevés fény hatolt át a sötétségen, hogy a városrész szinte halottnak tetszett.
-Azt remélem, tudod, hogy ugyanolyan bárány vagy a farkasok között, mint amilyen Megan volt.-a név hallatára felkaptam a fejem-Kíváncsi vagyok, téged melyik fog levadászni.- egy kis bátorság költözött belém ahhoz, hogy visszakérdezzek.
-Ezt, most vegyem fenyegetésnek?-hangom elég ironikusan hangzott.
-Távol álljon tőlem a fenyegetés. Én csak figyelmeztetlek.-egy pillanatra sem vette le a szemét a kihalt útról, amiért kétszáz kilométeres sebességnél kimondottan hálás voltam.
-Nincs szükségem rá.-nyögtem ki halkan.
-Megan is ezt hitte.-amíg beléd nem botlott, gondoltam magamban. Nem akartam újra felidegesíteni. Féltem, hogy nem állna meg ott ahol az imént. Ha most megemlíteném, hogy gyanúm szerint még mindig ő a gyilkos, valószínűleg a reggelt már nem élném meg.- Tudod Jade, az éjszaka csak a nappal másik arca. De sokkal veszélyesebb. Egy ilyen magadfajta kislány pusztán azzal, hogy ilyenkor kiteszi a lábát az utcára, a saját halálos ítéletét írja alá.-ebben valahogy nem kételkedtem. Azonban volt valami, ami az elmúlt napokban csupán most szúrt szemet először.
-Honnan tudtad a nevem? Tudtommal nem mutatkoztam be.-vetettem oda nyersen.
Nem válaszolt. Csendben figyelte tovább az utat.Már nem volt sem feszült, sem ideges. Velem ellentétben. Rettegtem. Mindattól ami ma este megtörténhet. Néhány percen belül leparkolt egy családi-házas övezetben.  Kiszállt és a kocsi túloldalára sietett, majd engem is kiengedett a járműből. Ezt a környéket is szemügyre vettem. Szemmel láthatóan barátságosabbnak hatott, még ilyenkor éjszaka is, de mégis volt benne valami nyugtalanító. De fogalmam sem volt, mi is az pontosan. Eszem ágában sem volt újra elfutni. Annak már tényleg nem lenne jó vége. Ezen kívül pedig fogalmam sem volt arról, merre mennék.
A ház, ami előtt Liam leparkolt, hangulatos volt és egyáltalán nem hozzá illő. A magas fehérre festett falak vörös tetőcserépben forrtak össze. A kis ablakok, mint sötét szemek meredtek az utcára. A lakkozott fa ajtó nagy volt és hívogató.Az első emeleten faltól, falig egy hatalmas erkély húzódott fa korláttal kerítve. Ajtaja felett háromszöget formáló eresz feküdt. A ház mellett parkoló állt, de nem láttam semmi késztetést partneremen, hogy oda helyezné éjszakára az autót. A kocsifelhajtó mellett egy hatalmas akácfa meredezett az ég felé. Egyik vastag ágáról egy vastag kötélen függött egy gumiabroncs, hintaként.
Összerezzentem, mikor Liam hátulról terelgetni kezdett a bejárat felé. Egyik kezével a hátsó zsebébe nyúlt és elővette a kulcsát, majd kinyitotta az ajtót. Az előszobában felkapcsolta a villanyt. Automatikusan levettem a cipőm és a bejárat melletti lábtörlőre helyeztem, ahogy ezt ő is tette.  Ott álltam egy teljesen idegen házban és vártam. Nem is tudom pontosan mire. Akkor csak egy valami tudatosult bennem. Féltem. Kegyetlenül féltem.
-Menj a nappaliba.-utasított hidegen. Én csak tovább álltam ott. Lábaim földbe gyökereztek. Féltem megmozdulni.-Ne félj már.-ragadott karon és finoman belökött a szobába.-Nem foglak megenni.-somolygott.-Vagy talán mégis?-kacsintott egyet, majd eltűnt a szobával szemközti ajtó túloldalán.-Egy pillanat és jövök.-hallottam távoli hangját. Körülnéztem a szobában. Egy fiúhoz képest rendezett volt, túlságosan is.  Az ajtó két oldalán hatalmas könyves szekrények sorakoztak. Bal oldalon a szekrény előtt két fehér bőrfotel foglalt helyet, azzal szemben pedig egy ugyan olyan kanapé. Közöttük lévő teret egy kis üveg dohányzóasztal töltötte be. Az ablakokon földig érő selyemfüggöny és hozzá illő sötétítő lógott. Az ablakkal szemben, a falon egy LCD TV foglalt helyet, alatta DVD lejátszókkal, Hifi toronnyal és más elektronikai kütyükkel. Mellette a sarkot egy másik szekrény foglalta el, de ebben lemezeket láttam.
-Ne ácsorogj már, hanem ülj le.-jelent meg Liam kezében eg tálcával, amin egy üveg bor és két pohár pihent. Letette a kis asztalra és helyet foglalt  a kanapén, amit megveregetett maga mellett, utalva arra, hogy oda üljek én is. Azonban inkább igyekeztem kerülni a kontaktust köztünk így inkább az egyik fotelt választottam ülőhelyemül. Nem szólt semmit, csak a dugóhúzó után nyúlt kinyitotta a palackot, majd mindkét pohárba töltött az italból. Az üveget visszahelyezte a tálcára és mindkét poharat felfogva felállt és az enyém mellett elhelyezett fotelbe ült át.-Igyál.-nyújtotta át nekem a poharat,
-Nem kösz.-utasítottam vissza finoman, miközben igyekeztem nem feltűnően kerülni a pillantását.
-Figyelj Jade.-kezdte kissé keserűen.-Hosszú még az éjszaka, és ezt el is kell ám töltenünk valahogy. A kérdés csak az, hogy csak feszengeni akarsz, vagy élvezni is?-veled? Élvezni? Soha. Gondoltam magamban. Azonban igaza van. mármint nem abban, hogy élveznem kéne, hanem hogy valahogy el kellene töltenünk ezt az egészet. Újabb kétes ötlet tört utat magának az agyamban. Most hagyom, hogy leitasson, annak tudatában, hogy én elég jól bírom a piát. És reménykedhetek abban, hogy ő kevésbé, és valahogy megúszhatom ezt az egész dolgot. Nem sok volt rá az esélyem, de egy próbát mindenképp megért.  Elfogadtam a bort és belekortyoltam. A pillantásom ismét átfutott a szobán.
-Egyedül laksz itt?-kérdeztem óvatosan. A kérdés hallatán arca elkomorodott. Megtörölte a száját és felém fordult. Pillantása bele fúrta magát az enyémbe. És a szeme.. Annyi fájdalom volt a szemében, hogy valamiért alig bírtam elviselni.
-Egyedül.-szólt hosszú szünet után, és belekortyolt az italába. Akkor éreztem valamit. A szoba megtelt kimondatlan szavakkal. Elviselhetetlen fájdalommal.


Na hát remélem tetszett a rész. A kövi (határozatlan nap ) és min. 3 komi után.
úgy látom a trailer senkit nem érdekel hát akkor ennyi :)) na majd jelentkezem komizzatok :))

2.fejezet

Az utcai lámpák halvány fehéres fénnyel világítottak meg kisebb részeket a sötét utcán. Igyekeztem ezen a területen haladni, miközben minden egyes neszre odakaptam a tekintetem. A rémisztő sikátorokban sötétlő alakokat véltem felfedezni. Mindenütt. Lassan már csak arra vártam, mikor kap el valamelyik. Féltem. A szívem a torkomban dobogott, ahogy egyre közeledtem úti célomhoz. Már csak néhány utca választott el a kis lakásomtól, ami megvéd a sötét éjszakától. Most gondoltam bele először, hogy lehet, mégsem volt olyan jó ötlet idejönnöm. De ki kell derítenem az igazságot. Az a tudat, hogy a rendőrök bizonyíték híján lezárták a nyomozást, csak megerősítette bennem ezt a tényt. Már egy hónapja annak, hogy nyomozni jöttem ide. Nekem nem elég az az indok, hogy a gyanúsítottak ellen semmi konkrétumot nem találtak. Ez nem igaz. Csak nem akarták eléggé keresni. Amihez nekik két hónap kellett én néhány hét alatt kiderítettem. Megan ösztöndíjjal jött Bradfordból ide a főiskolára, fél évvel ezelőtt. Minden egyes nap legalább egyszer beszéltünk telefonon, e-maileztünk, videochateltünk. Ez a szüleink miatt elengedhetetlen volt. Rengeteget kellett könyörögnünk nekik, hogy elengedjék. Számtalanszor kellett ecsetelnünk, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Ők féltették. Féltették, és végül kiderült, hogy nem ok nélkül. Meghalt. Egyik sikátorban találtak rá hajnalban. Vérbe fagyva. Megölték. A rendőrök pedig nem tettek semmit. A családunk összeomlott. A szüleim teljesen magukba fordultak és ezt nem is csodálom.Én pedig magamat hibáztattam a haláláért. Teljes joggal, hisz én voltam az aki segített neki, hogy kijöhessen Londonba.Felülkerekedett bennem a bosszúvágy. A fájdalmam ellenére tudatában voltam annak, hogy csak úgy vehetek elégtételt érte, ha megölöm azt aki ezt tette vele. Miután láttuk, hogy a nyomozás egy tapodtat sem halad előre én léptem. Elhatároztam, hogy én mindent kiderítek amit ezeknek a szerencsétleneknek nem sikerült. Amikor abbamaradt a kutatás én rögtön utaztam. A szüleimnek természetesen nem szóltam, csak egy levelet hagytam. Rengetegszer kerestek az egy hónap alatt mióta itt vagyok. Folyamatosan próbálták kideríteni hollétem pontos helyét a nagyvárosban, nekem viszont eszem ágában sem volt elárulni a címemet. Tudtam mi lenne a céljuk. Hogy utánam jönnek és hazavisznek. Nem ezt nem hagyom. Ha már eljutottam egy pontig, ha már eljutottam oda ahol abbahagyták én nem fogok meghátrálni.

Az utcák, a sikátorlakóktól eltekintve kihaltak voltak. Persze, mivel egy normális ember ilyenkor nem mászkál kint az utcán. Ebből is kitűnik, hogy én már nem tudok normális emberként gondolkodni. Teljesen elvakít az a düh amit a testvérem gyilkosa iránt érzek. Liam iránt. Minden szál hozzá vezet.

Meg az utóbbi egy-két hónapban nem járt be az előadásokra, ahogy ezt tanárai és barátai állítják.A közeli barátaitól megtudtam, hogy néhányszor csapatosan betértek abba a bárba, ahol én is jártam az imént, ám a baráti köre hanyagolta ezt a szórakozóhelyet, miután rájöttek, hogy az itteni törzsvendégek milyen hírben is állnak. Megan viszont itt ismerte meg a végzetét, Payne személyében. Egyesek azt állították, hogy őrülten belezúgott és azért, hogy minden percét a fiúval tölthesse, háttérbe szorította az iskolát. Valóban lehetett valami igazság a dologban, mert mikor otthonról a sulival kapcsolatban kérdeztük soha nem mondott semmit. Azelőtt pedig boldogan ecsetelgette az előadásokat. Az ismerősei ritkán látták, de a halála előtt pár nappal furcsán viselkedett. Rémült volt és némelyikük leírása szerint mintha menekült volna. Valakitől. Nem sokkal ezután pedig egy sikátorban találtak rá, holtan. Mindenki gyanakodott valakire és gondolom nem kell ecsetelnem miért Liam volt az első számú ilyen ember. Azonban tudvalevő, hogy alvilági ügyletei révén kapcsolatokkal rendelkezik. Ez a londoni kapitányságon is bebizonyosodott, ahol szintén vannak beépített emberei, így nem volt kérdés, hogy miért is maradt abba a keresés, mikor minden gyanú hozzá vezetett. Csak egy-két üres fenyegetés, néhány pisztolyvillantás és kész is. Engem viszont nem fog ennyivel lerázni. Engem annál jóval keményebb fából faragtak. Nem érdekel, akár meg is ölhet, de akkor is bebizonyítom a világnak, hogy vér tapad a kezéhez.

Halálos csend telepedett az éjszakai városra, azonban egy nesz mégis csak kizökkentett a gondolatmenetemből. Léptek. Léptek zaját hallottam, nem messze tőlem. A hideg végigfutott a gerincemen. Egy pillanatra a hátam mögé néztem, de a látókörömön belül egyetlen gyanús fazont sem láttam. A lépteket viszont még most is tisztán hallottam. A közelemben volt. Ahogy szaporázni kezdtem lépteimet, az "utánfutóm" is hasonlóképp tett. A gyors sétálás lassanként kocogássá vált, mikor egy erőteljes férfi hangot hallottam meg a hátam mögül.

-Rendőrség! Azonnal álljon meg!-a mondatok hallatára fellélegeztem és lassítani kezdtem. Azt gondoltam, hogy egy zsaru megpillantotta az engem követő alakot és őt intette megállj-ra.-Hé! Hölgyem álljon meg!- Mi? Miért állítana meg engem egy rendőr? Óvatosan megfordultam, mire egy egyenruhás kopasz férfi felém magasodott. Közelségétől hirtelen megugrottam.
-Segíthetek valamiben biztos úr?-kérdeztem bizonytalanul, miközben végigmértem a kissé pocakos férfit. A nadrágjából nem ártott volna egy számmal nagyobb,-szerény véleményem szerint- melybe fehér ingét betűrte. Ingzsebéből néhány toll lógott ki, alatta pedig néhány színes kitüntetés díszelgett. Nem volt időm elolvasni, hogy érdemjegyeit miért is kapta, mert egyik kezével gyorsan arcom elé nyomta jelvényét, majd olyan gyorsan zsebre is tette.
-Kérem az iratait.-hangzott komoran a válasza. A táskámban kotorászni kezdtem a személyim után amit átnyújtottam neki. Ő rápillantott, majd rám.-Jade Carter, le van tartóztatva.-tette kezét a vállamra, majd erőszakosan megfordított, hogy háttal kerüljek neki. A kezeimet összefogta a hátam mögött, s mikor feleszméltem, már csuklóimon csattant a bilincs.
-Mi?-értetlenkedtem.-Mégis miért? Én nem tettem semmit!-tiltakoztam, amikor a férfi karomnál fogva próbált ráncigálni a közelben parkoló autó felé.
-Feljelentés érkezett maga ellen, zaklatás vádjával. Ezt több szemtanú is megerősítette.-mondta egykedvűen, mikor a kocsihoz értünk.-Ne ellenkezzen, mert még nagyobb bajban lesz.- szólt, miközben fejemet lenyomva betuszkolt a járműbe. Jobbnak láttam, ha inkább semmit sem mondok. Ahogy ismerem magam néhány szavamat előbb-utóbb úgyis megbánnám. Teljesen érthetetlen volt számomra ez a helyzet, csak egyet tudtam biztosan. Liam keze ismét benne van.
Amikor beértünk a kapitányságra egy kis irodába vezetett a biztos, akihez később két másik rendőr is csatlakozott. Felvázolták azt a cselekedetet, amit jelen helyzetben el sem követtek, majd meghallgatták az én verziómat és jegyzőkönyvbe vették. Nem hittek nekem. Inkább elvették a táskám és bedugtak az iroda mögé eső fogdába.
 A kis lyuk hideg volt és sötét. Leültem a kis ágyra, ami a sarokba volt állítva és gondolkodni kezdtem, hogy hogyan is akarok kiszabadulni szorult helyzetemből. Mert az biztos, hogy nem lesz egyszerű. A fogdát és az irodát elválasztó fal túl oldaláról hangos nevetés hallatszott, majd lépteket hallottam közeledni. Nem volt szükség arra, hogy a rács túloldalára pillantsak, mivel pontosan tudom, hogy ki látogatott meg.
Akkor pillantottam fel először, mikor megcsörrent a kulcs és kattant a zár. Az engem ide hozó járőr engedte be a cellába Liamet, aki kaján vigyorral közeledett felém. A férfi ott állt néhány másodpercig, majd bezárta az ajtót. Összezárt vele.
-Aztán ne hangosan Liam.-nevetett.- Csendháborításért már nem felelünk.-azzal kiment.
-Ne gyere közelebb!-utasítottam a fiút. Szemmel láthatóan cseppet sem érdekelte a tiltakozásom. Helyet foglalt mellettem az ágyon. Nem figyeltem őt, mégis éreztem, hogy tekintete az arcomon pihen. Vicces, de én ezt a találkozást fordítva képzeltem el. A gondolataimban ő került a rácsok mögé és nem én.
-Úgy látom nem igazán tetszik ez a felállás Jade.-kuncogott halkan,majd kezét a térdemen pihentette.
-Miért csináltad ezt?-pattantam fel mellőle, növelve köztünk a távolságot.
-Csak egyszerűen meg vannak a módszereim, hogyan érjem el azt amit akarok.-ravasz mosoly jelent meg az arcán. És mielőtt kérdezhettem volna, újra szólásra nyitotta a száját.-Gondolom, most felvetődött benned a kérdés, hogy mit is akarok.-aprót bólintottam.-Téged!-felállt és közeledni kezdett.Ez az amit nem akartam. Nem akartam a közelében tudni magam. Nem akartam semmilyen kontaktusba kerülni vele.
-Szerintem csak annyit akarsz elérni, hogy elterelődjön rólad a gyanúm.-vetettem oda csípősen, mire megállt. Állkapcsa megrándult. A vigyor eltűnt az arcáról. Pár pillanat múlva megrázta a fejét és előttem termett. A falhoz préselt és ajkai ismét célpontként szemelték ki a nyakam. Nem hagytam magam. A második pofonnál tartottam azóta mióta először láttam.
-Szóval a kis tigrisnek van karma.-kapta el a kezem.-Még meg kell szelídítenem.-arcán ismét utat tört magának az a mosoly. Heves tiltakozásomra, csak önelégült arckifejezése volt a reakció.-Hé, hé Jade.-próbálta végigsimítani arcomat, de én elfordultam.-Felesleges vergődnöd. Amíg itt vagy tőlem függsz.-hangja kemény volt és komoly.-Egyetlen szavamba kerül, hogy szabad légy.-nem akartam tudatosítani magamban azt, hogy ez igaz. Amíg itt vagyok, valóban tőle függ minden. Nem akartam, hogy ez így legyen.-Neked pedig csak egyetlen éjszakádba.-hasamon lecsúsztatta kezét, majd mielőtt "ahhoz" a ponthoz ért volna, durván ellöktem magamtól.
-Nem fogok lefeküdni egy ilyen féreggel mint te!-emeltem fel a hangomat, amin ő csak kuncogott.-Egy gyilkossal nem!
-Ismételten elmondom, hogy a testvéred halálához semmi közöm, te viszont arra fogsz rájönni, hogy nincs más választásod.-szúrós pillantása lyukat égetett a lelkembe. Sötét volt és félelmetes.  A hangzavarra visszajött a járőr, aki behozott ide és kiengedte Liamet, aki a rács túloldaláról idegesen pillantott vissza rám.
-Ezen gondolkozz el.-törölte meg a száját.majd a férfivel együtt eltűntek én pedig egyedül maradtam. A fal mellett lecsúsztam a földre és könnyeim utat törtek maguknak.



Helló emberek. Remélem eddig tetszik a sztori. A betűtípusért bocsi, nem tudom változtatni :/ Valamiért nem engedi.. Ömm Éva kedvéért 10 feliratkozó után készítek egy videót :))
Következő rész: 3 komi után

1.fejezet

Az olyan esték, melyek egy ilyen sötét füstös bárban kezdődnek, nem mindig végződnek jól. Ám akármekkora szorongást és undort váltott ki belőlem ez a pokolra emlékeztető bordélyház, hol minden egyes lépésemet egy-egy rémisztően sörtét szempár fürkészi a sűrű cigarettafüstön keresztül,tudtam, hogy legalább egy lépéssel közelebb kerülhetek nővérem gyilkosának felderítéséhez. Ha jól megy minden talán meg is találom azt. A hely televolt alvilági figurákkal. Öltönyük elegáns, nyakkendőjük méregdrága, szivarjuk márkás. Asztalukon álló poharaik már félig üresek.  A bejárattól nyitott volt az utam a bárpult felé. Az asztalok között elhaladva, a zajban is kiszűrtem néhány nekem szánt mocskos megjegyzést, de ezektől nem is vártam többet. Egy pult előtt álló székre ültem, várva, hogy a csapos észrevegyen. A szomszédos széken ülő bő ötven körüli férfi tekintetét felsőm mell részénél legeltette és mikor felé fordultam csöppet sem zavartatva magát tovább bámult. Úgy döntöttem inkább figyelmen kívül hagyom. Amint a bár velem szembe eső oldalára pillantottam, szembe találtam magam a középkorú pultos meghökkent tekintetével.  Gondolom, magamfajta lányok nem túlzottam sokszor tévednek ide, vagy ha mégis, kicsivel lengébb öltözetben. Intettem a férfinak, hogy hajoljon közelebb hozzám. Ezt én is megtettem ameddig a pult engedte.
-Segíthetek valamiben?-kérdezte kissé hangosan, hogy a zenegépből kiszűrődő dobolás és egyéb zaj ellenére is értsem.

-Igazából keresek valakit.-kezdtem, majd székszomszédom felé fordultam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem fültanúja-e a beszélgetésnek. Szemmel láthatóan jobb elfoglaltságot jelentett számára a fenekem látványa, mely után már kis híján sóvárogva nyáladzott.-A személy neve Payne.-fordultam ismét beszélgetőpartneremhez, kinek mondatom hallatán kaján vigyorra húzódott a szája- Mintha megértette volna ittlétem okát, bár én bizton mertem feltételezni, hogy gondolataink egész más körökben mozognak.
-Sajnálom hölgyem, attól tartok még várnia kell, ugyanis Mr.Payne jelenleg zárt körű tárgyalást folytat.-tette le a kezében lévő csíkos törlőruhát és az üvegpoharat.-De oda vezethetem, ahol megvárhatja.-intett, hogy kövessem. Leszálltam a székről, miközben igyekeztem kerülni a mellettem ülő vágyakozó pillantását. Az alkalmazott az asztalokon túl eső, egy fal takarásában lévő ajtóhoz vezetett. Azt mondta, itt várjam meg a tárgyalás végét, azzal visszament dolgozni. Ott álltam néhány percig, bámulva a fekete ajtót, majd úgy döntöttem nem várok tovább. Lassan kinyitottam a nyikorgó ajtót, mely egy sötét folyosót tárt elém. A kopár folyosó bal oldalán volt egy résnyire nyitott ajtó, melyből halvány fehér fény szűrődött ki. Közelebb merészkedtem, majd mikor elég erőt és bátorságot vettem magamon ahhoz, hogy benyissak, egy épp kifelé sétáló, elegánsan öltözött testes és eléggé korosnak tűnő emberbe ütköztem. Első meglepett tekintetét félreérthető mosoly váltotta fel.
-Mr.P-Payne?-dadogtam halkan.Ezek az alakok a frászt hozták rám. A férfi megrázta a fejét.
-Ejnye Liam, úgy látom neked sosem elég.-nevetett, majd mielőtt elindult volna intett a szoba felé, amelyből az imént jött ki. Feltételeztem ott találom az előbb említett személyt. Bátortalanul léptem be a helyiségbe, ahol mindenütt fehér füst gomolygott. Körvonalazódni láttam egy felém magasodó alakot,melynek tiszta képe csak a füst elültével vált láthatóvá. Egyáltalán nem az a látvány tárult elém, amire számítottam. Gondolataimban Liam Payne egy bő harminc-negyven körüli, koravén maffiózó képében jelent meg, mivel senki sem szolgált nekem eddig konkrét információval korát és kinézetét illetően. Előttem viszont egy körülbelül velem egy korú, elég jóképű srác állt. Rövid barna haj, barna igéző szemek,kigyúrt test.  Lassan végigmért, tekintete hosszan elidőzött a mellemen.
-Azért reméltem, hogy kevesebb ruhában leszel..-nevetett, majd tenyereit a melleimre tapasztotta, ahonnan amilyen gyorsan csak lehetett lesöpörte azokat.
-Én nem vagyok kurva!-emeltem fel kissé a hangomat, mire hátrált egy cseppet. Arca komorrá vált.
-Akkor miért jöttél?-kapott fel egy szivart a dohányzóasztalról, majd meggyújtotta. Mélyet szippantott belőle és arcomba fújta füstjét, mely irritált és köhögésre késztetett.
-Megan Carter neve ismerős?-a név hallatán arca megrándulni látszott.-Te ölted meg!-vetettem oda csípősen. Tekintete ijedtté vált. Az ujjai közül kicsúszott szivar kisebb lyukat égetett a már egyébként is megtépázott szőnyegen. Egyre szaporábban vette a levegőt. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. Elfordult. Nem láttam mit csinál, feltételeztem, hogy próbálja megnyugtatni magát és ez a sejtésem beigazolódott, mikor hirtelen ismét felém fordult, majd mintha mi sem történt volna, felvette a földön heverő már bealudt szivart és ismét meggyújtotta.
-Nem tudom miről beszélsz.-ült le az egyik barna bőrfotelbe, melyek körülfogták a  kis asztalt.
-A reakciód másról árulkodott az imént.-folyamatosan figyeltem minden egyes mozzanatét.  Ahogyan a hamut a földre pöccintette egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Állta a pillantásomat.-Tudok a kétes üzleteidről Payne.-összeszűkítette szemeit.
-Akkor azt is tudod, hogy meglehetősen veszélyes vagyok.-apró mosoly tört utat magának az arcán, majd vonásai ismét komoly kifejezést kölcsönöztek arcának.-Ugyanakkor Megan halálához nincs semmi közöm!-nyomta el a szivar végét az asztalon fekvő koszos hamutartóba.
-Tudom, hogy benne van a kezed!Minden nyom ellened szól és még ha belehalok is, nem nyugszom addig amíg ki nem derítem a teljes igazságot és rács mögött nem látlak téged.-hangom egyre magabiztosabb volt, a bennem tomboló dühtől mégis remegett.Legszívesebben azonnal rácsok mögött látnám ezt a szemétládát.
-Belehalni nagyon sok mindenbe lehet kislány.-felállva közelebb lépett hozzám és kezeit a derekamhoz szorítva kényszerített közelebb magához. A  durva mozdulat apró nyögést váltott ki belőlem, mire ő önelégült arckifejezéssel reagált.-Többek között ebbe.-fogta meg a kezem és csípőjének bal oldalára irányította, oda, ahol övtartójába egy pisztolytáska volt erősítve. Gyorsan elkaptam a kezem, mikor megéreztem a fegyver hideg markolatát, viszont abban, hogy eltávolodjak tőle megakadályozott a még mindig derekamon pihenő erős karja.-Vagy ebbe.-szavai hallatán egy újabb borzalmasabb fegyverre számítottam ám ismét egészen mást kaptam. Ajkai rátapadtak a nyakamra és gyöngéd csókokkal hintették be azt. Akaratlanul ismét felnyögtem, és mikor próbáltam ellökni magamtól, fogai harapni kezdték az érzékeny bőrt. Hangosan felszisszentem, mire kezei a fenekemre csúsztak. Ekkor már kezdtem idegesebb lenni.  Felpofoztam arca pedig az erő hatására elfordult. Én próbáltam növelni a köztünk lévő távolságot. Ujjaimat óvatosan végighúztam a sérült felületen és fájdalmasan valószínűsítettem, hogy maradandó nyomot hagyott rajtam.
-Harcias, ez tetszik.-lépett közelebb, mire én hátráltam.
-Nem félek tőled.-az ajtóba ütköztem és közeledésének láttán kétségbe esetten keresni kezdtem a kilincset, de ő megelőzött. Gyorsan elfordította a zárban lévő kulcsot, majd zsebre tette azt. A köztünk lévő távolság újra milliméterekre korlátozódott. Ujját végighúzta oldalamon, mire egész testemen borzongás futott végig.
-Pedig lehet, hogy nem ártana.-súrolta orrával óvatosan súrolta az általa illetett helyet a nyakamon, majd ismét gyöngéd csókokat lehelt rá, miközben próbálta újra melleimre helyezni a kezét, de ezúttal nem engedtem neki. Ellöktem magamtól és gyorsan körbenéztem a szobában, menekülési útvonalat keresve. A fal mentén megpillantottam egy keskeny, nyitott ablakot, mely a bár mögötti sötét sikátorra nyílt. Ennyi a szerencsém abban, hogy a szórakozóhely a földszinten üzemelt.-Sok sikert.-hallottam gúnyos megjegyzését, miközben oldalazva igyekeztem "vészkijáratom" felé. Ismét közeledni látszott. A vigyort nem lehetett levakarni az arcáról. Az egyik fotelt próbáltam torlaszul közénk lökni, hogy időt nyerjek. Ez többé kevésbé sikerült. Az ablakhoz érve gyorsan a párkányra ültem és egyik lábamat átlendítettem rajta. Mikor a másikat is félig sikerült Liam erős karja megragadta az enyémet és próbált visszafelé húzni. Kicsusszantam a sikátorba és heves tiltakozás ellenére kihámoztam kezem szorításából és rohanni kezdtem kifelé a sikátorból.
-Még úgyis találkozunk kislány.-nevetésétől visszhangzott az utca.
Persze, hogy találkozunk még. A börtönben. Amint az egyik utcai lámpa biztonságot nyújtó fénye alatt elővettem a telefonom, hogy megnézzem az időt rá kellett jönnöm, hogy éjfél tájban igen kevés az esélyem arra, hogy taxit fogjak. Így félve, de el indultam gyalog abba a kis lakásba, melyet ittlétem alatt bérlek. Az igazat megvallva az elejétől kezdve rettegtem a londoni éjszakáktól. Még azt félretéve, hogy az imént majdnem megerőszakoltak, ott van a tény, hogy három hónapja egy ilyen éjszakán halt meg Megan. Egy ilyen éjszakán ölték meg.

Prológus

Egyesek úgy tartják, London most éli fénykorát. Ezt az állítást én a legteljesebb mértékben megcáfolnám. Abban a korban élünk, ahol minden az alvilág szintjére süllyedt és innen senki nem tud minket kihúzni csak az idő. A gödör legalján vagyunk mindannyian.  Az sötétség tengerén, ahol mindenkit manipulál egy árny. Ahol a bűnözés és a gyilkosságok fellegvára lett a város. Idelent a remény legapróbb fénysugarát is kíméletlenül pusztítja el a gonoszság. Azt kérditek ki vagyok én? Csak egy lány, aki mindennek a közepébe csöppent egy  tragédia által. Egy lány, aki az életét kockáztatva az árnyak ösvényére lépett mindazért, hogy elégtételt vegyen testvére haláláért. Egy lány, kinek fájdalmán és bosszúvágyán felülkerekedik egy érzés, mely tiltva van. Az alvilági szerelem, mely ha kiderül mindenki hatalmas árat fizet. Egy lány, aki megtapasztalta, hogy ha egyszer bekerít az árnyvilág, már nincs kiút. Mert az árnyak vonzásában mindenkit megérint a sötétség.



Helló emberek. Mint láthatjátok új blogot kezdtem. A legelső részből olvashattatok részletet, mely vagy felkeltette az érdeklődéseteket vagy nem. A rész már be van fejezve DE csak és CSAK  akkor lesz feltéve, ha legalább 5 azaz ÖT rendszeres olvasóm lesz, mert két embernek és magamnak nem fogok írni. Puszika. ♥